20 ezer ember halt meg idén a szíriai harcokban

  • narancs.hu
  • 2018. december 31.

Külpol

Az áldozatok között több mint 6300 civil volt.

A szíriai harcokban 2018-ban csaknem 20 ezer ember vesztette életét, de a lassan nyolc éve húzódó polgárháború kezdete óta ennek az évnek a mérlege tekinthető a legalacsonyabbnak – közölte hétfőn az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A brit székhelyű aktivistahálózat vezetője, Rámi Abder-Rahmán azt mondta, hogy feljegyzéseik szerint 19 666 ember halt meg idén a szíriai harcokban. Az áldozatok között több mint 6300 civil volt, köztük mintegy 1400 gyerek.

false

 

Fotó: MTI/EPA

A 2018-as évben Bassár el-Aszad szíriai elnöknek sikerült jelentős területeket visszahódítani a lázadóktól és a dzsihadista csoportoktól Oroszország és Irán katonai támogatásával. Az OSDH szerint a damaszkuszi kormány jelenleg az ország területének csaknem kétharmadát tartja ellenőrzés alatt.

2017-ben 33 ezren haltak meg a harcokban, míg 2014-ben, a konfliktus legvéresebb évében több mint 76 ezren vesztették életüket. A 2011-ben kirobbant polgárháborúban, amelybe az évek során több külföldi hatalom és számos dzsihadista csoport is bekapcsolódott, eddig összesen több mint 360 ezer ember halt meg.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.