Szívügyek a szlovák jobboldalon: Bűn az élet

  • - nz -
  • 2001. május 24.

Külpol

Slota az a pacák, aki egy hótrészegen abszolvált nagygyűlésen tankokba ültette volna a szlovák népet, és kiadta volna a parancsot Budapest földig rombolására. Másnap, amikor elolvasta az újságokat, maga is meglepődött, milyen jókat mondott, és gyorsan hozzátette, józan énje egyetért a másikkal, a kapatossal. (Egyébként téved, aki azt hiszi, hogy Slota volt a legnagyobb hólyag azon az estén: a vele vedelő akkori országos rendőrfőkapitány akkori helyettese békésen maga alá vizelt, és álmában fingott is egy kicsit.) Slotának az erkélyjelenet miatt sem kellett volna távoznia az SNS éléről, ha szükségállapotot hirdet, vizelés közben felolvassa a napiparancsot, és rögtönzött eligazítást tart a járókelőknek. Ennek elmulasztását viszont már nem tudta megbocsátani a tagság, amely kisvártatva Anna Malíková, Slota riválisa mögé sorakozott fel. Ez már önmagában 3-4 százaléknyi választót jelent: az évek óta 10 százaléknyi támogatottságnak örvendő SNS-t Slota levizelte 6-7-re, majd Malíková visszadisztingválta 10-re.
Slota az a pacák, aki egy hótrészegen abszolvált nagygyűlésen tankokba ültette volna a szlovák népet, és kiadta volna a parancsot Budapest földig rombolására. Másnap, amikor elolvasta az újságokat, maga is meglepődött, milyen jókat mondott, és gyorsan hozzátette, józan énje egyetért a másikkal, a kapatossal. (Egyébként téved, aki azt hiszi, hogy Slota volt a legnagyobb hólyag azon az estén: a vele vedelő akkori országos rendőrfőkapitány akkori helyettese békésen maga alá vizelt, és álmában fingott is egy kicsit.) Slotának az erkélyjelenet miatt sem kellett volna távoznia az SNS éléről, ha szükségállapotot hirdet, vizelés közben felolvassa a napiparancsot, és rögtönzött eligazítást tart a járókelőknek. Ennek elmulasztását viszont már nem tudta megbocsátani a tagság, amely kisvártatva Anna Malíková, Slota riválisa mögé sorakozott fel. Ez már önmagában 3-4 százaléknyi választót jelent: az évek óta 10 százaléknyi támogatottságnak örvendő SNS-t Slota levizelte 6-7-re, majd Malíková visszadisztingválta 10-re.

Slota slicce

megnyitotta Malíková előtt az utat a nagypolitikába. Polgári foglalkozása szerint Anna 42 éves tanítónő, viszont a piaci kofák darálós stílusában vitatkozik politikai ellenfeleivel, és általában érveit is tőlük veszi (a kofáktól mármint). Magyarokról vallott nézetei nem különböznek Slotáéitól, de előnyére írják, hogy józanon adja elő azokat. Slota kielégítetlen vénkisasszonynak, aggszűznek nevezte, aki a politikában akarja kiélni magát, őhelyette akarja megmenteni a szlovák nemzetet (mitől is?), de még egy gyereket sem volt képes adni a hazának.

De most már ez nem lesz így.

Ez a nagyra nőtt, kicsit mackós szlovák leány megtalálta élete párját egy igazi nagy orosz medvében. A 45 éves Alekszander Belouszov nagyvállalkozó, bár pontosan nem tudni, mivel foglalkozik. Az Egyesült Államokban alapított cégeket, ami rendszerint tiszteletet ébresztő foglalkozás szokott lenni: esetünkben azonban ilyesmiről szó sem volt. Történt ugyanis, hogy Malíková valamelyik rokona vagy ismerőse ellopta a pártelnök asszony családi fotóalbumát, aki a fényképeket már csak a sajtóban látta viszont. Igazán szép töltöttgalamb-pár, mondta mindenki az addig gondosan titkolt szerelemre, mígnem

az Interpol pozsonyi irodájában

valaki rábökött a fényképre: hiszen ezt az embert keressük. Belouszov ellen Moszkvában adtak ki nemzetközi körözést csalás gyanúja miatt. Lelepleződése után Alekszander gyorsan összeszedte a cókmókját és odébbállt, Szlovákiában pedig mindenki nagy pénzekben kötött volna fogadást arra, hogy Anna végleg pártában marad. Ehelyett az a hír érkezett Moszkvából, hogy a körözést hirtelen megszüntették, majd pedig Belouszov dobott néhány csörgit az SNS képviselőinek: még leszámolunk. Malíková ugyanis pártbeli ellenlábasait sejti az albumakció mögött, élükön Vítazoslav Moriccal, a szlovák nemzeti politizálás fenegyerekével. Moric nem ijedt meg, mégiscsak fegyverkereskedő lenne, vagy mi a szösz. Elment egyenesen a belügyminiszterhez, és feljelentette Belouszovot a fenyegető hívás miatt, és azt is sikerült elérnie, hogy az SNS parlamenti frakciója határozatban kötelezze Malíkovát: szakítsa meg kapcsolatát ezzel a bűnözővel, aki lejáratja a pártot.

De a szívnek nem lehet parancsolni, így aztán Malíková a parlamenti folyosón

"Berángatlak a vécébe, és szétrúgom a töködet"

csatakiáltással esett neki Moricnak. Ezt néhány képviselőtárs a saját (nemi) életének kockáztatása árán megakadályozta, sokak nagy bánatára.

Moric maga is megér egy kis kitérőt.

Természetesen már ő is volt az SNS elnöke, még Slota előtt. 1998-ban híres ugróiskolát alapított, amikor a szlovákiai magyarok a kétnyelvű bizonyítványok betiltása és az ilyen bizonyítványokat kiállító tanárok kirúgása ellen tiltakoztak. Átugrotta egy, a tiltakozás napjára bezárt magyar iskola kerítését, és behatolt az épületbe, hogy személyesen ellenőrizze, milyen nyelven vezetik az osztálynaplót. Ha valaki útjába áll, nem a mandátumával hadonászott volna. Szintén címoldalas húzása volt, amikor roma rezervátumok létrehozását javasolta, szigorúan amerikai mintára, majd jelentkezett a kormánynál, hogy szívesen lenne a nagy fehér törzsfőnök, vagyis a roma ügyekért felelős kormánybiztos, hisz van egy-két használható ötlete. De ne higgyük, hogy nincs humorérzéke: egy talkshow-ban elárulta, kedvence a cigánypecsenye, és ez azóta is jó poénnak számít Szlovákiában. (Slota egyébként ugyanerre a kérdésre a magyar gulyást jelölte meg, és a gyengébbek kedvéért hozzátette, szívesen beleaprítana a kondérba néhány magyar politikust.)

Anna hozzájuk képest egy szent. És főleg erős asszony. Elrepült vőlegénye után Moszkvába, és rosszakaróinak arcára fagyasztva a kaján vigyort, férjhez ment Belouszovhoz. A mélynemzetiek persze ezt nem helyeselték, mondván, szlovák férj kell a Szlovák Nemzeti Párt elnökének, de Anna lehűtötte őket. Szlovákul mondta a ki a boldogító igent, csak aztán tette hozzá, hogy da, és már Alekszandernak is megmondta, hogy szlovákul fognak beszélni, mert Szlovákiában úgy kell, még az ágyban is.

Moszkvából mégis egyedül, de azzal a hírrel tért vissza, hogy tévedés volt a nemzetközi körözés, és hamarosan Alekszander is jön. De Alekszander nem jön azóta sem. Üzleti ügyeit intézi, és vízumra vár. Ha egyszer megérkezik, és ezt biztosra vehetjük, Szlovákiában is összeházasodnak. Neki ebben már van gyakorlata, Anna a harmadik felesége, és nemrég született meg első unokája. A bulvársajtó szerint Anna is gyereket vár, Slota pedig már egyáltalán nem iszik, így, mint a mesében, végül minden jóra fordult.

Egy bökkenő azért még van. Alekszander minimum két útlevéllel járt-kelt a határon, egy orosz Belouszov és egy belorusz Bilovszov névre szólóval. Aztán meg a vámhatóság is érdeklődik utána, mert luxusautókat hozott be Szlovákiába, de vámot elfelejtett fizetni. És még ott van Moric is, aki azt mondta, engem nem fog fenyegetni egy ilyen jöttment ruszki.

- nz -

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.