Szlovák képviselőt molesztálták korábban Erdogan testőrei a pozsonyi elnöki palotában

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 11.

Külpol

Vladimíra Marcinkovával elmondása szerint 2015-ben "fotózkodni" akartak vele a török elnök emberei, fogdosták, segítségért kellett kiabálnia.

Mint arról lapunk is beszámolt, a török elnök emberei bántalmaztak egy magyar férfit Budapesten, aki augusztus az 20-án Magyarországra látogató Erdogannak bemutatott, mikor kilépett a szállodájából. A Terrorelhárítási Központnak (TEK) és a magyar rendőrségnek kellett közbeavatkoznia és kimenekítenie az illetőt.

Azóta a legfőbb ügyész feljelentésként értékelte a szocialista Tóth Bertalan írásbeli kérdéseit az esettel kapcsolatban.

A szlovák Paraméter a cas.sk cikke alapján most arról ír, hogy nemrég egy szlovák politikus, Vladimíra Marcinková is megosztotta a török elnök testőreivel kapcsolatos tapasztalatait. Az SaS képviselője egy podcastban beszélt arról, hogy

2015-ben az elnöki palotában dolgozott az akkori államfő, Andrej Kiska mellett, akihez látogatásra érkezett Erdogan. Elmondása szerint a testőrei észrevették őt az egyik tanácskozáson.

Felfigyeltem a kellemetlen pillantásokra, ilyesmit megéltem már Mexikóban és Chilében is. Egyedüli szőkeként voltam jelen, nagyon kellemetlen volt, ahogy végigmértek némely férfiak."

Miután befejeződtek a kötelezettségei,

Marcinková visszament dolgozni az irodájába, ahová benyitott az egyik török testőr, és szó nélkül elindult felé. A férfit egy másik követte, és amikor Marcinková megkérdezte, hogy mit szeretnének, állítólag azt válaszolták, hogy fotózkodni.

A képviselő ezt visszautasította, de a testőrök elmondása szerint

"győzködtek, majd fogdostak, én pedig segítségért kiáltottam. Befogták a számat, de szerencsére a kiáltásomat meghallotta akkori kollégám, Pavol Sybila, aki a másik helyiségben volt." Amikor a férfi belépett, a testőrük távoztak.

A Marcinková által elmondottakat Sybila is megerősítette, hozzátéve, hogy még egy órán át ott maradt vele, nehogy megismétlődjenek a történtek.

Az esetről Kiska elnök is értesült, aki arról beszélt, hogy tisztességtelenül bántak a munkatársával. A korábbi elnök azt mondta, a diplomáciai szolgálat szintjén a nevében panaszt tettek a testőrség viselkedésére, de tudomása szerint arra nem érkezett válasz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.