A hírre, hogy december 27-én, szombaton egy bizonyos Cristopher McWilliams nevű hadfi a Belfasttól néhány kilométerre lévő Maze börtönben - hogy miért, arra még kitérünk - két tettestársa közreműködésével hat golyót lőtt egy másik hadfi, egy bizonyos Billy Wright testébe, amely lövéseket követően Billy Wright azonnal visszaadta lelkét a teremtőnek, McWilliams és két cinkosa pedig nem sokkal ezután átadta a gyilkos fegyvert egy erre a célra a börtönbe hívott (katolikus) papnak, és ezzel mintegy megadták magukat további sorsuknak, erre a hírre tehát a félelem költözött Észak-Írország katolikus lakóinak otthonaiba. És ha mindegyikbe talán nem is, azokba a farmokba egészen bizonyosan, amelyek a tartomány távoli, protestánsok lakta vidékén bújnak meg, s amelyek ajtajára a szomszédok másnap reggelre döglött patkányt szögeztek; és a rettegés lett ismét az úr Belfast kisebb, elszigetelt katolikus gettóinak utcáin is.
Annak igazolódására, hogy e félelem távolról sem volt alaptalan, 12 órát sem kellett várni. Még aznap este két vagy három férfi egy piros Vauxhall Novában a helyi szálloda elé hajtott egy Dungannon nevű kisvárosban (Tyrone megye): a hotelben diszkó működött, amit a katolikus ifjúság látogatott. Akkor nyitottak tüzet, amikor a diszkó biztonsági őrei elindultak feléjük: az eredmény három sebesült és egy halott, az utóbbi neve Séamus Dillon; 1980-ban ítélték el az IRA (Ír Köztársasági Hadsereg) tagjaként elkövetett gyilkosságért, 1994-ben, szabadulása után kilépett a szervezetből (vagy ők szabadultak meg tőle); azóta a családjának és a szórakozni vágyó dungannoniaknak élt. Egészen szombat estig. Temetése nagyjából egy időben zajlott a Billy Wrightéval. A pap szavai (és az északír katolikus közösség politikai vezetőinek részvéttáviratai) szerint Dillon másokért áldozta életét: szombaton este megakadályozta, hogy a Vauxhall utasai vérfüdőt rendezzenek Dungannon katolikus ifjúsága körében.
Hogy az események eme értelmezésében (mely, ne feledjük, mégiscsak egy gyilkost avatott hőssé) lehet valami, azt az óév utolsó napján Belfastban történtek erősítették meg.
A Cliftonville road a radikális republikánus Ardoyne negyedet zárja le észak felől. Ardoyne zűrös hely, még belfasti mértékkel mérve is: nap nem múlik el anélkül, hogy a serdületlen ifjúság ne dobálná meg kővel a rendőrség, az RUC páncélozott Land Rovereit: a brit hadsereg katonái a járőrt teljes menetfelszerelésben, páncélingben, élesre töltött géppisztollyal kísérik, mint a harcmezőn a fedezékek mögé, úgy ugrabugrálnak kerítéstől kerítésig a járókelők között. Ardoyne-ba protestáns lakos nemigen merészkedik, hacsak nem akad valami nagyon fontos dolga. Az óév utolsó napján annak a két protestáns férfinak, akik este kilenc tájban beléptek a Clifton Tavern ajtaján, ez a fontos dolog történetünk első halottjának, Billy Wrightnak a megbosszulása volt. A két illető biccentett az iszogatók felé, majd egy Uziból és egy pisztolyból lövöldözni kezdett: gyors távozásuk után egy haldokló és öt sebesült maradt a Clifton Tavern padlóján. A haldoklónak, aki már 1998-at sem érte meg, semmi köze nem volt sem az IRA-hoz, sem más republikánus terrorszervezetekhez: a szemtanúk állítása szerint épp sört ivott volna, ha egy golyó időnek előtte szét nem loccsantja a fejét (Mr. Eddie Trainornak hívták, köztisztviselő volt, és egy hatéves leánygyermek apja).
Egy szűk hét leforgása alatt három halott: két katolikus és egy protestáns; egy igazi nagy hal (Wright), egy jelentéktelen veterán (Dillon) és egy szerencsétlen, aki rosszkor sörözött rossz helyen. Nem sok (a "troubles", "zavargások", "zavarok" eufemizmussal illetett északír polgárháború huszonnyolc éves történetében voltak olyan periódusok, amikor heti tíz halott volt a norma), de nem is kevés ahhoz képest, hogy tavaly július, az IRA tűzszünete óta egyetlen hasonló gyilkosság sem történt.
De kik gyilkoltak és miért?
Billy Wrightot, a Patkánykirályt (ahogy egy egyszerű agyú újságíró elnevezte őt), az LVF (Loyalist Volunteer Force, Lojalista Önkéntes Erő) első emberét az INLA (Irish National Liberation Army, Ír Nemzeti Felszabadító Hadsereg) tette el láb alól. McWilliams (a gyilkos) és áldozatának pályája számos hasonló elemet tartalmaz, jóllehet McWilliams soha nem tett szert olyan hírnévre és hatalomra, mint Wright. (Hacsak nem épp evvel a gyilkossággal iratkozott fel a republikánus népi hősök hosszú listájára - de azt, hogy McWilliamsről és bátor tettéről szárnyra kapnak-e majd legendák vagy sem, most még nem tudhatjuk.) Mindketten a munkásosztály gyermekei voltak; kamaszkorukra a nehéz fizikai munka, a nélkülözés és a mindent átható erőszak nyomta rá bélyegét: McWilliams bátyját (az IRA tagját) a brit katonák lőtték agyon, a protestáns Wright nagybátyját, apósát és egyik sógorát az IRA gyilkolta meg. McWilliams végül is nem az IRA tagja lett, hanem az abból még 1974-ben kivált, ultrabaloldali-marxista INLA-é. A szakítás és az azt követő véres leszámolások mögé (az IRA nemcsak brit katonákat, protestáns terroristákat, rendőröket és véletlen áldozatokat gyilkolt, de a rivális, kisebb republikánus terrorszervezetek tagjait is: az INLA számos vezetőjét például) persze túlzás lenne valami komoly ideológiai konfliktusokat képzelni: mind a republikánus, mind a lojalista terrorszervezetek belső viszályai nem ritkán a védelmi pénzek beszedése és a kábítószer-kereskedelem fölötti ellenőrzés miatt robbantak ki. (Nincs az a szabadságharcos, aki a megfelelő szögből nézve ne tudna gengszternek tűnni.) Az INLA csak létszámában és akcióinak számában különbözött az IRA-tól, a kegyetlenségben nem: az elmúlt húsz-egynéhány évben 130 gyilkosságot követtek el, köztük néhány kivételesen brutálisat; 1983 novemberében például egy pünkösdista gyülekezetbe géppuskáztak bele. A szervezet taglétszámát száz főnél is kevesebbre becsülik. Hogy az IRA milyen kapcsolatban áll velük, nem tudható; az mindenesetre tény, hogy az INLA nem hirdetett tűzszünetet és nem vesz részt a tavaly szeptemberben kezdődött béketárgyalásokon (amin az IRA, illetve annak politikai szárnya, a Sinn Féin igen). Arra, hogy miért ölték meg Billy Wrightot, és miért épp most, két okuk is lehetett: az erőszak törvényszerű eszkalációja akár a béketárgyalások összeomlásához is vezethet (a béketárgyalásokat szintén bojkottáló lojalista terrorszervezet, az LVF bosszúja miatt az IRA felmondja a tűzszünetet, és visszatér a hadviseléshez), vagy ha ez mégsem következik be, akkor a Sinn Féin vezetőinek "békepolitikájából" kiábrándult IRA-tagok átszivárognak az INLA-ba, és a szervezet ily módon megerősödve folytathatja a harcot Írország egyesüléséért. Egy másik lehetséges magyarázat szerint az INLA, mint önálló terrorszervezet nem is létezik: mögöttük is az IRA vezetése áll, amely a Wright meggyilkolását követő terrorhullámot egyrészt a protestánsok megfélemlítésére, másrészt a brit kormány zsarolására akarja felhasználni. Ezt a tézist látszik alátámasztani az a tény, hogy a Maze börtönben elkövetett gyilkosság előkészítése hosszas szervezőmunkát igényelt, amire az INLA önmagában nemigen lett volna képes. És az is igaz lehet, hogy az INLA vezetői bajosan keresztezhetnék büntetlenül az IRA és a Sinn Féin vezetőinek, e nagy hatalmú és veszedelmes embereknek a szándékait.
Ami pedig McWilliamst illeti: neki aztán édes mindegy volt, hogy megöl-e még valakit, vagy sem. Legkorábban vagy harminc év múlva szabadult volna, most legfeljebb ráhúz néhány évet. Ha meg a béketárgyalások végén netán amnesztiát hirdetnek majd, akkor kiengedik így is, úgy is.
Billy Wrightot viszont már soha senki nem engedi ki sehonnan.
És ki volt Billy Wright?
Wright szerény számítások szerint is fanatikus őrült lehetett. Pályáját a legpatinásabb lojalista, azaz a brit koronához hű, azaz protestáns terrorszervezetben, a UVF-ben (Ulster Volunteer Force, Ulsteri Önkéntes Erő) kezdte. A UVF igazi civil kezdeményezésként indult valamikor a hatvanas évek közepén: a protestáns gettók önkéntes polgárőrei, lakóbizalmik, protestáns szakszervezeti aktivisták, helyi, piti kis gengszterek álltak össze először laza csoportokká, hogy megvédjék lakónegyedeiket az IRA - először csak képzelt, aztán egyre valósabb - fenyegetésétől. Meg úgy általában a katolikusoktól. Meg Észak-Írországot Írországtól. A UVF és testvérszervezete, a UDA (Ulster Defence Association, Ulsteri Védelmi Szövetség) 1994-ig közel kilencszáz politikai gyilkosságot követett el, a halottak között a rivális republikánus terrorszervezetek tagjainak száma eltörpül az ártatlan katolikus civileké mellett.
Wright kora gyerekkorát katolikusok környezetében töltötte, akikkel, amint azt számos interjújában állította, semmi baja sem volt; két nővére katolikusokhoz ment férjhez. Aztán 16 éves korában a környékükön az IRA meggyilkolt tíz protestáns munkást, három hónapra rá pedig Billy rokonait; Billy ekkor lépett be a UVF-be. A nyolcvanas évek elején már ő irányítja a Portadown környéki UVF-brigádokat: ez a "hadtest" különleges szervezettségével és brutalitásával tűnik ki a többi közül. Billy a nyolcvanas évek végén megpróbál kiszállni: beáll világi prédikátornak, és néhány évig Isten igéjét hirdeti. Aztán - a brit kormány valamelyik rendezési tervén felháborodva - visszatér az iparba. 1996-ig vagy egy tucat embert gyilkol meg. És élvezi. Pizzát rendel például, vagy taxit, katolikus cégtől: a pizzakihordót, a sofőrt lelövi, közvetlen közelről. A nevét rettegve ejtik ki Portadown, Lurgan, Armagh katolikus polgárai; a környékebeli protestánsok hősként tisztelik. Pályafutása során összesen vagy egy évet tölt el vizsgálati fogságban, de ahhoz, hogy elítéljék, soha nem találnak ellene elég bizonyítékot. 1994 októberében, amikor a UVF vezetői belátják, hogy nem bírnak lépést tartani az IRA-val, és tűzszünetet hirdetnek, Billy nem engedelmeskedik, és saját szervezetet alapít: ez lesz az LVF. A UVF vezetői, egykori bajtársai 72 órát adnak neki, hogy elhagyja az országot: különben halálos ítélet lép ellene érvénybe. De Billy marad. Végül 1996-ban ítélik el: hét évet kap, mert megver és megfélemlít egy protestáns asszonyt.
McWilliams és az INLA igazából nagy szívességet tettek a UVF-nek. Billy Wright élve nem kellett senkinek: de Billy Wright halála még sokaknak jól jöhet.
A UVF ugyanis - politikai szárnya által képviselve - részt vesz a béketárgyalásokon (az LVF nem). A lojalista és unionista pártok (ez utóbbiak abban különböznek az előbbiektől, hogy nincs mögöttük terrorszervezet) viszont szeptember óta egyre inkább úgy érzik, hogy a brit kormány túl sok engedményt tesz a Sinn Féinnek, a tartomány katolikus lakóinak, valamint Dublinnak: hogy a Blair-kormány lábon, bagóért eladja őket, a brit protestánsokat, az ellenségnek. A Wright elleni merényletet követő két gyilkosságban, amelyért azonnal vállalta a felelősséget az LVF, bizonyos jelek szerint közreműködött a UVF is: az a UVF, amelyet január 12-én várnak a tárgyalások következő fordulójára. És semmi kétség afelől, hogy ezen a tárgyaláson a két katolikus meggyilkolása után valamivel erősebbnek fogják magukat érezni, mint eddig.
- bbe -
