Thunberg szerint nagyon rosszul állunk

  • narancs.hu
  • 2020. január 21.

Külpol

Davosban arról beszélt, hiába a nagy felhajtás, a politika még mindig nem tett semmit a klímaváltozás ellen.

A tinédzser aktivista azt is elmondta, kevesebb mint nyolc évünk van arra, hogy megmentsük a bolygót. A gazdagabb országoktól pedig el lehetne várni, hogy az eredetileg tervezettnél hamarabb csökkentsék nullára a károsanyag-kibocsátásuk mértékét. Hangsúlyozta azt is, hogy a klímaváltozás nem egy bagatell dolog, „már egy fok (növekedés) is azt jelenti, hogy emberek fognak meghalni a klímaváltozás miatt.”

Thunberg elmondta azt is, hogy szerinte szinte semmi nem történt a mozgalom indulása óta eltelt másfél évben. Persze, a Fridays for Future fogalommá vált, egyre több fiatal csatlakozik is hozzá, de a politika nem reagált még kellőképpen a klímaváltozásra, és a média se veszi komolyan a veszélyt.

Itt egy kis ízelítő:

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.