Timmermans: Nem javult a helyzet Magyarországon

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. március 21.

Külpol

Sőt újabb problémák merültek fel.

Az Európai Bizottság továbbra is osztja a jogállamiság, az emberi jogok és a korrupció magyarországi helyzetével kapcsolatos aggályok nagy részét, s a helyzet az utóbbi hónapokban sem javult, sőt újabb problémák is felmerültek - hangsúlyozta a testület első alelnöke csütörtökön Brüsszelben.

Frans Timmermans az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) ülésén vett részt, amelyen a hetes cikk szerinti, Magyarországgal szemben megindított eljárás állása is napirenden volt.

Az alelnök szerint a korábban azonosított aggályos kérdések mellett újabbak is felmerültek, példaként többek között a Közép-európai Egyetem (CEU) részleges Bécsbe költözését, a munka törvénykönyvének módosítását és a közigazgatási bíróságok felállítását említette.

A magyar különjelentést összeállító zöldpárti Judith Sargentini sérelmezte, hogy az EU soros elnökségét betöltő Románia nem hajlandó lépni ebben az ügyben vagy legalább megfelelő tájékoztatást adni az eljárásról. Kiemelte: napirendre kell tűzni a kérdést, pontos üzemtervet rendelve mellé.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.