Trump: Nem vagyok oroszbarát, de az oroszokkal jóban lenni nem rossz dolog

  • narancs.hu
  • 2018. július 18.

Külpol

Ember legyen a talpán, aki tudja követni Trump gondolatkísérleteit.

A világsajtó és saját republikánus politikus társai is keményen kritizálták az amerikai elnököt a Helsinkiben tartott amerikai–orosz csúcs után, ahol Trump leszögezte: nem történt orosz beavatkozási kísérlet az amerikai elnökválasztáson – és ezzel gyakorlatilag Putyin oldalára állt az amerikai titkosszolgálatokkal és a republikánus többségű szenátus hírszerzési bizottságával szemben.

A kijelentéssel természetesen óriási balhét okozott az elnök, John Brennan, a CIA volt igazgatója például „hazaárulásnak” nevezte a közös sajtókonferenciát, amelyen Trump mintha nem adott volna hitelt az amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról szóló amerikai hírszerzői jelentéseknek. Mindez még hétfőn történt, aztán kedden Trump a Fehér Házban már nyilatkozatban korrigálta szavait, mondván, hogy „rosszul fejezte ki magát”. Csakhogy közben előkerült egy interjú, amelyet még hétfőn a közös helsinki sajtótájékoztató után rögzítettek, és amelyben Trump a csúcstalálkozó tényét és a sajtókonferencián elhangzottakat érintő kritikákra reagált.

Trump az interjúban kijelentette: „Brennan nagyon rossz ember, nézzék csak meg, hogy mi minden történt, amikor ő irányította az ügynökséget.” Az elnök a CIA volt vezetőjét a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt vezetőihez és munkatársaihoz hasonlította, akik szerinte hazugságokat terjesztenek. „Én nem vagyok oroszbarát, semmilyen barát nem vagyok, egyszerűen csak azt akarom, hogy a mi országunk biztonságban legyen” – fogalmazott Trump. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Oroszország birtokolja a világ atomfegyvereinek 90 százalékát, és ezért – de, mint fogalmazott: nem csak ezért – „Oroszországgal kijönni nem rossz, hanem jó dolog”. 

A Fox televízió kedden több esti műsorában is foglalkozott Donald Trump Helsinkiben tett, majd kedden Washingtonban pontosított kijelentésével, miszerint nem fogadja el az amerikai hírszerző közösség megállapításait a 2016-os amerikai választásokba történt orosz beavatkozásról. A Fox hosszas részletet játszott be az elnök 2017. júliusi lengyelországi látogatásáról, amikor kifejtette: az oroszok igenis beavatkoztak az amerikai választásokba.

Egy másik kedd esti műsorban Mark Levin publicista felsorolta, hogy korábbi amerikai elnököknek milyen kapcsolataik voltak a hajdani Szovjetunió vezetőivel, és emlékeztetett többek között arra, hogy 1975-ben Gerald Ford amerikai elnök és Leonyid Brezsnyev szovjet pártvezető Helsinkiben állapodott meg egymással, helybenhagyva Európa megosztottságát, vagy hogy Jimmy Carter 1979-ben Bécsben szintén Brezsnyevvel találkozott, és a szovjet vezetőt az orcájára nyomott csókkal köszöntötte.

 

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.