Tüntetők hatoltak be a szerb köztévé épületébe

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. március 17.

Külpol

Még szombat este, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek. Ismerős?!

Ellenzéki tüntetők törtek be szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic államfő szócsöveként működik.

Ismerős?!

Az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozat több mint három hónapja tart Belgrádban, és több szerbiai városban.

A tüntetések jelmondata, az Egy az ötmillióból arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.

A tiltakozások mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. A tiltakozások mára Szerbia több mint hatvan városára kiterjedtek, és a hét majdnem minden napjára jut valahol egy demonstráció.

A néhány ezres belgrádi tömeg szombat este a szervezők szerint azért lépett fel a szokásosnál erőszakosabban, mert elegük lett abból, hogy hónapok óta békésen kérték, adjanak lehetőséget nekik a követeléseik beolvasására, ám ezt nem engedélyezték nekik.

Az RTS épületébe néhány tucatnyian hatoltak be, a rohamrendőrség azonban gyorsan eltávolította őket az épületből, és Nebojsa Stefanovic belügyminiszter bejelentette: mindenkit felelősségre fognak vonni.

A tüntetők a köztévében történteket élőben közvetítették.

A három hónapja tartó tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetők.

A tüntetők a legnagyobb gondnak a fiatalok elvándorlását, a pártfoglalkoztatást, a média elnyomását és a mindenre kiterjedő diktatúrát nevezték.

Ilyen mértékű megmozdulásokra a legutóbb 2000-ben volt példa, amikor a kormányellenes tüntetők a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic ellen keltek fel. A tiltakozók 2000. október 5-e óta soha nem hatoltak be az állami televízió épületébe.

Mindezek ellenére a közvélemény-kutatások szerint a SNS támogatottsága továbbra is 50 százalék feletti, és könnyedén meg tudna nyerni bármilyen választást, Aleksandar Vucic pedig még a pártjánál is népszerűbb, így nem várható, hogy eleget tesz a tüntetők kérésének, és lemond posztjáról.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.