Túszalkut és fegyverszünetet követelnek Izraelben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. július 7.

Külpol

Százötven vállalat jelentette be, hogy dolgozóik munkaidőben is részt vehetnek a tüntetéseken.

Izraelben országszerte útelzárásokkal, tüntetésekkel követeltek túszalkut és fegyverszünetet kilenc hónappal a háború kitörése, a Hamász iszlamista szervezet terrortámadása után.

Több mint százötven high tech vállalat jelentette be, hogy dolgozóik vasárnap munkaidőben is részt vehetnek a tiltakozó akciókon.

„Arra kérjük Izrael kormányát és vezetőjét, hogy mutassanak bátorságot, vezessenek, és gyorsítsák fel a tárgyalásokat, hogy megmentsék testvéreinket a Hamásztól. Nincs több vesztegetni való időnk” – áll felhívásukban.

A kormány ellen tüntetők szakaszosan, hosszabb időszakokra blokkolták a főutakat, amelyeket rövidebb időkre megnyitottak vasárnap reggel és délelőtt. Több száz járműből álló tiltakozó autókonvojok haladnak át csigalassúsággal országszerte a központi autópályákon, akadályozva a forgalmat.

Izraelben vasárnap az első munkanap a szombati pihenőnap után.

Az országos tiltakozás a kormánykoalíció minisztereinek és parlamenti képviselőinek házai melletti demonstrációkkal, „ébresztőkkel” kezdődtek vasárnap reggel. Ezután vonultak az aktivisták az utakhoz, hogy leállítsák a forgalmat az ország fontos kereszteződéseiben.

Vasárnap délután-este Jeruzsálemben és Tel-Avivban felvonulásokat hirdettek meg az elhurcoltak visszahozataláért, tűzszünetért, valamint a választások előre hozásáért.

Szombat este is sok ezren demonstráltak az ország több tucat helyén túszalkut és kormányváltást követelve. Tel-Avivban, a központi rendezvényen a túszok családtagjai szokás szerint felolvasták a gázai fogságban lévő 120 elhurcolt izraeli nevét, és a támogató tömeggel a még életben lévő, mintegy ötven túsz azonnali megmentéséért tüntettek.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.