Új vezére van az Iszlám Államnak

  • narancs.hu
  • 2019. október 31.

Külpol

Al-Bagdadi után Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi lett a terrorszervezet feje.

Az Iszlám Állam terrorszervezet csütörtökön megerősítette vezére, Abu Bakr al-Bagdadi halálhírét, és kinevezte utódját Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi személyében - jelentette a terroristák hírügynöksége, az Aamák.

Most már hivatalos: az Iszlám Állam vezetője halott

Trump szerint az amerikaiak birtokába kerültek a terroristák további terveiről szóló dokumentumok. Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az amerikai erők vasárnapra virradóra.

A jelentésben azt is közölték, hogy meghalt az al-Bakr jobb kezének tekintett Abu Hasszan al-Muhadzsir, a szervezet szóvivője is. Erről először a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) kurd milícia adott hírt vasárnap, de az amerikai védelmi minisztérium ezt akkor nem volt hajlandó kommentálni. Az SDF szerint Muhadzsirt a kurdok és az amerikai hírszerzés közös hadműveletében likvidálták.

Az Aamák az üzenetében arra kérte a dzsihadistákat, hogy továbbra is kövessék Bagdadi utasításait.

Az utód, Kurasi neve egyelőre ismeretlen - mondta a Swansea egyetem kutatója a Reuters hírügynökségnek. Szerinte lehetséges, hogy az Iszlám Állam eddig ismert vezetői közül van, de új nevet vett fel. Esetleg a korábban Hadzs Abdullahként ismert iszlamistáról van szó, akit az amerikai külügyminisztérium korábban Bagdadi lehetséges utódai között említett meg. Az Aamák szerint mostantól ő az "igazhitűek új kalifája", akit az Iszlám Állam tanácskozó gyűlése választott meg.

MTI

 

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.