Újabb hat magyar jutott ki a Gázai övezetből

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 16.

Külpol

Egy magyar állampolgár a maradás mellett döntött, négy gyereket és két családtagjukat viszont kimentették Egyiptomba. 

Hat újabb magyar állampolgár, köztük négy gyerek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki a Gázai övezetből, így már csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda éjszaka Budapesten.

Szijjártó emlékeztetett rá, hogy tizenöt magyar állampolgárral tartották a kapcsolatot az utóbbi hetekben a Gázai övezetben, akiknek sokáig nem volt lehetőségük elmenekülni. Két héttel ezelőtt jött a hír, hogy a külföldi állampolgárok elhagyhatják a területet, így ekkor beszélt izraeli és egyiptomi kollégájával is, akik biztosították arról, hogy a rafahi határátkelőn keresztül az érintett személyek távozhatnak Egyiptom felé.

Nem sokkal ezt követően nyolc magyar állampolgárt palesztin családtagjaival együtt sikerült kijuttatni, heten viszont a maradás mellett döntöttek a biztonsági kockázatokra tekintettel, ráadásul többen meg is sebesültek azóta.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy szerda este hat magyar állampolgárnak, köztük négy gyereknek, illetve két palesztin családtagjuknak sikerült hosszú várakozást követően belépniük Egyiptomba, ahol a kairói magyar nagykövetség munkatársai már várták őket.

Tájékoztatása szerint az érintettek jelenleg már kisbusszal tartanak az egyiptomi főváros irányába, ahol a szállásuk biztosított, a diplomáciai képviselet dolgozói pedig másnap elvégzik a szükséges papírmunkát, így a héten meg is érkezhetnek Magyarországra menetrend szerinti járattal.

"Egy magyar állampolgár úgy döntött, hogy ott marad Gázában. Neki is lehetősége lett volna ma eljutni a rafahi határátkelőhelyre, s átlépni, ő azonban a felajánlott lehetőség dacára úgy döntött, hogy marad. Vele természetesen kapcsolatot fogunk tartani az elkövetkezendő időszakban is" – közölte.

"Jó hír tehát, hogy a korábban Gázában tartózkodott tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott jönni. Ma már a hat magyar állampolgár, és köztük a négy gyermek, biztonságban van Egyiptomban, Kairó felé tartanak, és még a héten hazatérhetnek Magyarországra" – összegzett a miniszter.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.