Ukrajnában is megjelent az omikron

  • narancs.hu
  • 2021. december 19.

Külpol

Az ünnepek alatt szigorítani fognak a járványellenes intézkedéseken az országban. 

Ukrajnában is megjelent a koronavírus omikron variánsa – közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a hétvégén a Facebookon. A tárcavezető tájékoztatása szerint a vírusnak ezt a veszélyes változatát egy olyan betegnél mutatták ki, aki előzőleg az Egyesült Arab Emírségekben járt és ott Covid-fertőzöttekkel érintkezett. Jelenleg folyik az azonosítása azoknak, akikkel a beteg Ukrajnában kontaktusba került. 

Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a Világbank jóváhagyott egy 300 millió eurós hitelt Ukrajnának a gazdasági reformok elősegítésére és a koronavírus-járvány okozta veszteségek enyhítésére. Mihajlo Raduckij, a parlament egészségügyi bizottságának kormánypárti elnöke közben a Telegram üzenetküldő portálon előre jelezte, hogy az újévi és a karácsonyi ünnepek alatt, azaz december végén, január elején szigorítani fognak a járványellenes intézkedéseken.

Rámutatott arra, hogy az ünnepek idején hagyományosan tartanak tömegrendezvényeket Ukrajnában, vásárok, vidámparkok és korcsolyapályák nyílnak. A járvány fellángolásának megakadályozása érdekében a tömegrendezvények területei el lesznek kerítve, a bejáratoknál pedig ellenőrizni fogják a látogatók oltási, gyógyultsági igazolásait, illetve PCR-tesztjeinek eredményét – írta a képviselő.

Ukrajnában a járványhelyzet szerinti legszigorúbb, vörös besorolásban lévő régiókban a tömegrendezvényeken csakis azok vehetnek részt, akik a védőoltás mindkét dózisát felvették, az enyhébb kockázatú sárga kategóriába tartozó régiókban, ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele. Jelenleg az ország 24 megyéjéből nyolc van vörös, a többi sárga besorolásban, utóbbiak közé tartozik Kárpátalja és a főváros, Kijev is.  

Az ukrán határőrszolgálat közben arról számolt be, hogy újabb, hamis Covid-igazolásokat és PCR-teszteket terjesztő hálózatot lepleztek le, ezúttal Kárpátalján az egyik határátkelőnél. Azt, hogy pontosan hol folyt az illegális kereskedelem, nem hozták nyilvánosságra. A hálózat felderítésében közösen vett részt a határőrszolgálat csapi és lvivi (lembergi) részlege, valamint az ungvári járási rendőrkapitányság. Az előzetes információk szerint a hamis iratok darabjáért 50 eurót kértek az elkövetők.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.