Ukrán katonák ellen vethettek be vegyi fegyvert az oroszok Mariupolban

  • narancs.hu
  • 2022. április 12.

Külpol

Mindeközben közel százezer ukrán menekültet telepítettek Oroszország távoli szegleteibe, többek között Szibériába is.

Kyiv Independent beszámolója szerint a Mariupolban harcoló Azov ezred vezetője úgy nyilatkozott, az oroszok mérgező anyagot vetettek be ukrán katonák ellen a városban. Andrij Biletszkij elmondta, három embernél is vegyi mérgezés egyértelmű jeleit találták, az érintettek állapota azóta stabil. Az ezred vezetője szerint a mérgező anyagot drónnal szórhatták szét. Ha az eset beigazolódik, az az első ismert alkalmat jelentené, amikor Oroszország vegyi fegyvert vetett be Ukrajnában. A feltételezett támadásra egyébként azután kerülhetett sor, hogy Eduard Basurin, az oroszok megbízott donyecki szóvivője hétfőn arról beszélt, az Azov által védett Azovstal acélmű elfoglalásának érdekében a vegyi erők segítségére lesz szükség, hogy „kifüstöljék” onnan az ukrán katonákat. Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is videóüzenetben figyelmeztetett rá, hogy komolyan kell venni a Kreml egyik szócsövének kijelentését, miszerint az oroszok vegyi fegyvereket vetnek be Mariupolban.

A Mariupolt védő alakulat jelentését független forrásokból egyelőre képtelenség ellenőrizni és az ukrán védelmi minisztérium is csak feltételezéseket tudott eddig megosztani a lehetséges támadásról – olvasható a 444.hu-n. Bár korábban Joe Biden amerikai elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is úgy nyilatkozott, a vegyi fegyverek bevetése vörös vonalat jelent, ami alapjaiban változtatná meg a konfliktust, most két brit védelmi tisztviselő is arról beszélt, hogy mielőtt bármilyen választ adnának a nyugati szövetségesek egy orosz vegyi támadásra, mérlegelniük kell annak súlyát.

Mindeközben arról is érkeztek hírek, hogy Mariupol kikötővárosában arra kérték a lakosságot, írják alá azokat a papírokat, amelyek szerint az ukrán csapatok lőtték a városukat. Az aláíróknak állítólag azt is mondták, hogy nem térhetnek vissza Ukrajnába, mert ott „üldöztetésnek” lennének kitéve – derül ki a hvg.hu beszámolójából. Moszkva múlt hónapban hozott rendeletet közel százezer ember elköltöztetéséről az Oroszországi Föderáció, Ukrajna, Donyeck és Luhanszk háború sújtotta területeiről, akik

közül sokakat akár több ezer kilométerre otthonaiktól, Oroszország távoli részeibe, többek között Szibériába is küldhetnek.

A mariupoli eseményekkel kapcsolatban Zelenszkij a dél-koreai parlament képviselőihez intézett beszédében korábban elmondta, az orosz csapatok legalább 300 kórházat semmisítettek meg, és csak Mariupolban már több mint tízezren haltak meg. Az ukrán elnök szerint az oroszok demonstratív céllal pusztítják a kikötővárost, és nem hajlandóak felhagyni az offenzívával. Zelenszkij arról is beszámolt, hogy a korábban megszállt területekről visszavonuló orosz csapatok mindent megtesznek azért, hogy a felszabadult területekre a lehető legveszélyesebb legyen a visszatérés, Ukrajna pedig jelenleg az aknáktól leginkább szennyezett ország a világon. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.