Üzbegisztánban arról szavaznak, hogy az elnök 2040-ig hatalmon maradhasson

  • narancs.hu
  • 2023. április 30.

Külpol

Az elképzelés nem ütközik ellenállásba az országban. 

Vasárnap népszavazást tartanak Üzbegisztánban az alkotmány emberi jogi reformokat és az elnök hivatali idejének meghosszabbítását tartalmazó módosításáról.

A módosításcsomag Üzbegisztánt „szociális állammá” nyilvánítaná, kibővítve a jóléti jogosultságok körét és lehetővé téve egyebek között a nem mezőgazdasági földtulajdonlást is. Szerepel benne a halálbüntetés eltörlése, valamint nagyobb személyes jogi védelem biztosítása például a rendőrségi őrizetbe vételkor a személyi jogok megerősítésével, valamint a jogellenes és határozatlan idejű fogva tartás elleni védelem jogintézményének bevezetésével.

A javaslat emellett ötről hét évre hosszabbítaná meg az elnöki mandátum idejét és a jelenleg is érvényes szabály szerint kettőre korlátozza az egymást követő elnöki ciklusok számát.

 
 
Az üzbegisztáni elnökség sajtószolgálata által közreadott képen Savkat Mirzijojev üzbég elnök leadja voksát az elnökválasztáson egy taskenti szavazóhelyiségben 2021. október 24-én. Elemzők Mirzijojev elsöprő győzelmére számítanak, aki a legutóbbi, 2016-os elnökválasztáson a voksok 88,6 százalékát szerezte meg. A hivatalban lévő államfő kihívójaként négy, kevésbé ismert politikus indul, akik mindannyian a kormányzathoz hű pártok tagjai.
Fotó: Üzbegisztáni elnökség sajtószolgálata / MTI/EPA
 

A hivatalban lévő elnök, Savkat Mirzijojev már a második mandátumát tölti, amely 2026-ban jár le.

A módosításcsomag elfogadásával letöltött hivatali ciklusainak száma „lenullázódna”, ami elméletileg lehetővé tenné, hogy 2040-ig a 35 milliós közép-ázsiai ország élén maradjon.

Közvélemény-kutatások szerint a reform általános elképzelése – és különösen az elnöki jogkörök kiterjesztése – nem ütközik ellenállásba a lakosság körében.

A népszavazást akkor nyilvánítják érvényesnek, ha Üzbegisztán 19,7 millió választópolgárának több mint a fele részt vesz rajta. Az előzetes eredmények hétfőn várhatók.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.