Varga Juditot a magyar jogállamiságról faggatta a BBC

  • narancs.hu
  • 2020. november 18.

Külpol

A Hardtalk című műsorban.

Kedden este a BBC Hardtalk című műsorának adott élő interjút Varga Judit igazságügy-miniszter, a riporter 24 percen át faggatta Vargát elsősorban a brüsszeli vétóról, a magyar jogállamiságról és a sajtószabadság helyzetéről.

A beszélgetés meglehetősen feszült volt, Varga futamait többször próbálta megszakítani a riporter Stephen Sackur, egy ponton pedig Varga leszögezte, hogy ő az igazságyügy-miniszter, úgyhogy jobban ismeri a törvényeket és az EU-s ítéleteket, mint egyes szakértők és újságírók.

Varga a követkeő kísérőszöveggel osztotta meg az interjú egy részletét: "Volt itt minden mint a búcsúban: kérdések helyett unalomig ismert vádaskodás, elfogulatlanság BBC módra, tények helyett liberális lózungok, bűnbakgyártás, zsarolás és néhány megmosolyogtató dezinformáció. Remélem egyetértenek velem, hogy a magas labdák nem maradtak lecsapás nélkül és a vádak sem határozott válasz nélkül. "A tanulság: nincs felesleges lehetőség és főleg nincs elvesztett mérkőzés, amíg a mérkőzést le nem fújják: Európa talán legnézettebb (ma többször megismételt) politikai műsorának is hála talán ma az európai közvélemény többsége számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyarország elleni vádakból egy szó sem igaz és, hogy nem mi zsaroljuk Brüsszelt, hanem fordítva.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.