Így mulattak a zeneszeretők Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar Tarlós Istvánnak címzett, tiltakozó koncertjén a Vörösmarty téren. Egy protest koncert képei.
A társadalmi felelősségvállalás drámái, melyek mostanában jó okkal megszaporodtak, rendre azzal a kérdéssel küzdenek színházilag, hogy hogyan lehet ábrázolni, vagyis szóra bírni azt, aki elnyomott, alávetett, kirekesztett, áldozat. A szegényt, a romát, a hajléktalant, a menekültet, az auschwitzi túlélőt, a prostituáltat, a nővért, az árvát.
Karl Hyde és Rick Smith az elektronikus tánczene időtlen ikonjai: ott voltak a kezdeteknél (sőt, már az előtt is…), velük lett felnőtt, majd szinte riasztóan gigantikus tömegszórakoztató attrakcióvá a műfaj.
Azt szokták mondani, a magyar kultúra hagyományosan a folyóiratokra épül. A Fekete Györgyék irányítása alá került Nemzeti Kulturális Alap ezt vagy másképp gondolja, vagy nem gondolkodik.
Több mint harminc éve van a pályán, munkáját számos díjjal ismerték el, ám 2010 óta gyakorlatilag adományokból él és készíti filmjeit. Mégis ott van minden fontosabb eseményen, legyen az tüntetés vagy jogtiprás, ünnepség vagy temetés. Az Orbán-rezsim működését dokumentálja – egyelőre társak nélkül.
Arra számítottunk, hogy az igazi vita a folyóiratokat érintő forráskivonás miatt összehívott sajtótájékoztatón a lapszerkesztők és az NKA képviselői között zajlik majd, mégis a kuratóriumi tagok és Doncsev András vágtak a legtöbbször egymás szavába. Megoldás nincs, de pénz az talán lesz még.