Noha a kutyákra nézve némileg sértő az underdog kifejezés (hol marad az undercat vagy az underpézsmapocok?), ám egyrészt őket sosem kérdezték meg az ügyben, másrészt most már kár is lenne ágálni: külön kis műfaji piramis épült az underdoggettóban sorakozó vesztesekre, kitaszítottakra és megnyomorítottakra, akik a szórakoztatóipar örök igénye szerint akkor is felemelkednek, ha erre a való élet amúgy semmiféle lehetőséget nem kínál. A vakra vert, pontozással vesztő, ám mégis megdicsőülő Rockyt is ez a mély emberi igény hívta életre, miként a bokszról balettra váltó Billy Elliotot és megannyi celluloidtársát. Az angol bányászcsaládba született Billyvel már közel járunk az angol kőművescsaládba született Eddie-hez – utóbbit ráadásul nem a közönségigény, hanem a saját szülei hívták életre valahol Gloucestershire-ben, mit sem sejtve arról, hogy a malterkeverésre predesztinált kissrác semmilyen nyomásra nem enged majd gyermekkori álmából, és akkor is kijut az olimpiára, ha azt sem a neki szánt malteros sors, sem a fizikai adottságai nem teszik lehetővé.
Eddie Edwards valóban kijutott, és egyetlen angol síugróként nem tudott olyan kicsit ugrani, hogy a világ ne fogadja azonnal a szívébe. A filmesek addig alakítgatták a felemelő sporttörténeti lábjegyzetet, míg egy áramvonalas underdog-sztori nem jött ki belőle a szegény, béna-szemüveges fiúról, az amatőrség héroszáról. Ez egyszer a kutyák is elégedettek lehetnek, mert Eddie, a sas az underdogskálán is előkelő helyen végzett, kellemes percekkel ajándékozván meg a boldog utolsók barátait.
Az InterCom filmje
