Lemez

Így érdemes

Underworld: Barbara Barbara, We Face a Shining Future

  • - minek -
  • 2016. május 7.

Zene

Karl Hyde és Rick Smith az elektronikus tánczene időtlen ikonjai: ott voltak a kezdeteknél (sőt, már az előtt is…), velük lett felnőtt, majd szinte riasztóan gigantikus tömegszórakoztató attrakcióvá a műfaj.

Tízezrek hallgatták őket a fesztiválokon, dalaik (mert az Underworld-szerzemények voltaképpen mindig azok) az ezredforduló környékének igazi himnuszai, ikonikus filmek betétszámai voltak, Hyde repetitív, mániákus kántálása pedig az elektronikus popzene egyik trade markja, amely száz közül is felismerhetővé teszi az Underworld felvételeit.

Most dramaturgiailag jöhetne akár egy de is az új album kapcsán, ám minek: a hat év szünet után kiadott Barbara Barbara… tökéletesen igazolja a felfokozott várakozásokat, sőt voltaképpen kellemesen meg is lepi az Underworld pályafutásának utóbbi évtizedeit nem feltétlenül elfogult rajongással figyelő befogadót. Igaz, a két delikvens az utóbbi években sem pihent a babérjain: Karl Hyde szólólemezével (Edgeland) és Enóval közös 2014-es albumával öregbítette hírnevét, Rick Smith pedig többek között Danny Boyle-lal dolgozott együtt, például a Trance című film zenéjén. Ráadásul megfelelő producert találtak a közös munkához: a drum and bass attrakcióként elhíresült High Contrastnak hála a maga változatosságában is összetartó zeneanyagot sikerült összerakni, ahol az Underworld jó három ­évtizedes pályafutásából ismerős hangképek és stílusok frissen, felesleges kliséktől mentesen kelnek új életre. Az I Exhale posztpunkos allúziójától az If Rah lassú-középtempós, kissé savas hömpölygésén át a Low Burn határozott döngöléséig szépen fokozatosan emelkedünk Hyde jólesően megnyugtató kántálásával kísérve. A Santiago Cuatro meglepő, de kellemes akusztikus gitáros szösszenete és a lassú, egzotikus szintetikus dudasávval és dünnyögéssel kísért Motorhome sem ültetik le a lemezt, csupán engedik, hogy megpihenjünk a finálé előtt. Az Ova Nova pontosan az a melodikus, középtempós 4/4-ben lüktető, érzelmektől fűtött szerzemény, amelyet az érett s még kreativitása teljében lévő Underworldtől várhatunk; Hyde manipulált hangját a háttérben kíséri a két zenekari beltag lánygyerme­keinek vokálja – s ez a családias, optimista, emelkedő hangulat megmarad a lelketlen megfigyelő számára kicsit hatásvadásznak tűnő, de tökéletesen működő zárószámban (Nylon Strung) is. Javukra írhatjuk, hogy a visszafogott hosszúságú, háromnegyed órás terjedelmet sikerült maximálisan kihasználniuk, s egy szinte megindítóan kedves lemezt tettek le az asztalra.

Universal, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.