A nyolcvanas évek kísért a Szt. István körúton, de Kádár szelleme sehol

  • L.T.
  • 2017. október 13.

Kultúra

Pokoli aranykor komcsik és pártkönyv nélkül.

Mától látható bő egy héten át a Kieselbach Galériában az a kiállítás, amelyen a nyolcvanas évek underground zenei plakátjai elevenednek meg. A tárlaton két elszánt gyűjtő, a zenész-grafikus BP Szabó György, és kollégánk, Szőnyei Tamás féltve őrzött darabjai szerepelnek.

BP SZabó György és Szőnyei Tamás

BP Szabó György és Szőnyei Tamás

Fotó: narancs.hu

Bp. Service, ETA, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Art Deco… Vannak, akik ma azt se tudják, hogy zenekarnevekről van szó, de 30-35 évvel ezelőtt éppen az efféle „féllegális” zenekarok „féllegális” plakátjai borították el a fővárost. Egy-egy plakát csak pillanatokra volt látható (mert letépték, átragasztották őket), de akkor jött a következő, az azt követő, és így tovább; a folyamat végtelennek tűnt, tíz évig ezek a tiszavirág-életű művek sokkal jellemzőbbek voltak Budapest utcaképére, mint a hivatalos, hirdetőoszlopokon látható nyomdai termékek.

false

 

Fotó: narancs.hu

A kiállítás a megnyitóval egyidőben megjelent 380 oldalas, vaskos albummal most visszahozza a már-már feledésbe merült időszakot. Kapcsolódó programok is akadnak bőven. Szombaton 17 órától Szőnyei Tamás tárlatvezetése lesz, majd Menyhárt Jenő zenél, kedden 17 órakor BP Szabó György és Várkonyi Ádám tárlatvezetése után Szőnyei Tamás és Vass Norbert beszélget, szerdán 18 órától Oltai Kata tart divatelőadást, csütörtökön 18 órától Bárdos Deák Ági és Farkas Zoltán adnak koncertet, pénteken este 6-tól Lévai Balázs Víg Mihállyal, szombaton este héttől pedig Röhrig Gézával beszélget.

false

 

Fotó: narancs.hu

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.