Magyar Narancs: Grafikusnak készültél, festő lett belőled.
Barabás Zsófi: A Képzőművészeti Szakközépiskolában és az egyetemen is grafika szakon kezdtem, mert azt gondoltam, hogy az alkalmazott művészet biztonságosabb terep. Aztán másodév végén elkezdtem festeni. Izgalmas volt, mert 2004-ben egyazon évben diplomáztam a tervezőgrafika, a festő és a tanár szakokon.
| ||
MN: Mi vonzott a festészetben?
BZS: Először kicsi papírplasztikákat csináltam, majd rétegelt lemezből reliefeket, és utána kezdtem el olajjal vászonra festeni. Úgy éreztem, ezekben a műfajokban szabadon tudom kifejezni, amit szeretnék.
MN: Milyen példák voltak előtted?
BZS: Sok művész között, műtermi miliőben nőttünk fel a testvéreimmel, édesapám is festőművész (Barabás Márton – C. D.). Sok kortárs magyar és nemzetközi képzőművész között talán ketten hatottak, hatnak rám most is különösen. Keserü Ilonával először a Belgrád rakparti műtermében volt lehetőségem beszélgetni, amikor még csak fotókon mutattam meg neki a munkáimat. Később 2004-ben ő nyitotta meg egy kiállításomat a Vadnai Galériában, majd hozzá felvételiztem DLA-ra a pécsi egyetemre. Az alatt a három év alatt kezdődtek el például a Színerő kurzusok, amelyeket Ilona talált ki, ekkor lehetőségünk volt igazán nagy vásznakon dolgozni a Zsolnay gyár üres részeiben. A másik fontos mesterem Bak Imre. Az ő munkássága, festészete mindig lenyűgözött és inspirált.
MN: Milyen ma az absztrakt festészet megítélése?
BZS: Amikor elkezdtem festeni, abszolút nem volt menő az absztrakt. A generációm eleve megkérdőjelezte a festészetet, inkább a videó, az installáció, a fotó volt felkapott. Elhangzott, hogy a festészet már nem érdekes, de ha mégis festesz, akkor figurális legyen. Azt gondoltam, az ember nem úgy alkot, hogy megnézi, éppen mi a menő, hanem valamit valahogyan közölni akar, és ez vagy eredeti és jön belőle igazán és őszintén, vagy nem lesz hiteles. Most megint a figyelem központjába került a festészet itthon is, érdekes fiatal absztrakt festők és válogatások is megjelentek.
MN: Mintha naplót vezetnél, úgy gyártod a vázlatokat a festményeidhez.
BZS: Nagyon sok rajzot készítek, borítékban hordom magammal a kis kartonlapokat, és mindenhol rajzolok. Ezek közül kiválasztok 5–8 vázlatot, amelyeket megfestek. A forma kötött, azt hozom a vázlatból, de a színek mindig festés közben alakulnak.
| ||
| ||
MN: Hogy találtál rá organikus, geometrikus formavilágodra?
BZS: Rengeteg dolog inspirált, a szövettani metszetektől kezdve a légi felvételekig, zenei ritmusokon keresztül a személyes kapcsolataimig mind megjelennek a képeken. A geometria az épített környezetet szimbolizálja a festményeimen. Olyasmi ez, mintha az organikus rész jelentené az embert, az individuumot, és az egyenes részek a várost, amely körülvesz minket. Így először lehet érezni, mekkorák is igazán ezek az organikus felületeim a vásznakon vagy rajzokon.
MN: Pedagógiával is foglalkozol, ennek a munkának részei a Moizer Zsuzsával készített Mindenki tud rajzolni című könyv és folytatásai.
BZS: Foglalkoztam gyerekekkel, és azt láttuk, hogy nagyon sok gyerekben vannak gátlások a rajzolással kapcsolatban. Kerestük, milyen anyaggal lehetne foglalkozásokat tartani, és úgy láttuk, nem nagyon van ilyen. Így merült fel a gondolat, hogy csináljunk egy kreatív rajzolós könyvet, amely fejleszti is a gyerekek készségeit, de elsősorban szabad utat enged a fantáziájuknak. Nem azt tűztük ki célul, hogy megtanítjuk a gyerekeket rajzolni, hanem megpróbáljuk a rajzoláson keresztül növelni az önbizalmukat. Az is fontos, hogy rajzban sok mindent elmondanak a gyerekek, ami a szülőknek, pedagógusoknak nagyon nagy segítség, rengeteg minden kiolvasható a rajzokból, amit szavakkal nem tudnak kifejezni.
MN: Mostani kiállításod címe: A létezés pillanatai.
BZS: Bolognában egy antikváriumban került a kezembe Orhan Pamuk Other Colours című könyve. Mindjárt az elején van egy utalás Virginia Woolf Moments of Beingjére. Ahogy elolvastam, tudtam, hogy ez lesz a kiállítás címe. Kimondjuk, hogy a létezés pillanatai, de ritkán gondolunk bele igazán, mit jelent, mikor vesszük észre, hogy most valami olyasmi történik, vagy ez egy olyan pillanat, amely valamiért igazán fontos. A festményeimen a személyes élményeim jelennek meg, de örülök, ha a szemlélő már a saját olvasatát látja bennük.
