Tom Cruise ezentúl a Warner Bros. stúdiónak készít filmeket
Elkelt az egyik utolsó nagy mozisztár.
Elkelt az egyik utolsó nagy mozisztár.
Sorozatban már nagy siker volt, érett hát a nagyvásznas bemutatkozás is.
Nagy szerencsém volt, mert nagyon sok műfajban kipróbálhattam magam a kabarétól a zenés játékokig, a drámáktól az operettig. Ezt még 2015-ben mondta lapunknak adott interjújában a ma 78 éves korában elhunyt színész, rendező. A beszélgetés újbóli közlésével rá emlékezünk.
Az azonban meglepő, hogy a hollywoodi újságírók csak két díjat osztottak ki a Barbie-nak.
A József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár 88 éves volt.
Ady Endre haladáspárti, a szittya keletiséget ostorozó publicisztikái közismertek. Most a Pusztaszerhez kötődő kultuszt és az arra válaszként született írás történetét elevenítjük fel Kovács Ákos tollából. Az Ásatás-sorozatban egy 2005-ben megjelent cikket veszünk elő.
A felépülésük hosszabb ideig tart, mint ahogyan azt korábban várták.
"Álltunk ott, a Ballai család, a vasútállomási kisház nagyszobájában, megittuk életünk első kóláját, nem szóltunk egyetlen szót sem, és néztünk egymásra. "
Rajna Martin huszonnyolc évesen lett a Magyar Állami Operaház első karmestere, de már három éve a Győri Filharmonikus Zenekart is vezeti. Az operai feladatokról, a rendezésről, a fejlődés és a műveltség szükségességéről és Wagnerről is beszélgettünk vele.
A magyar költő-újságíró műve volt az egyik első holokausztról szóló mű, ami Kelet-Európában megjelent. Karl Ove Knausgård is olvasta.
Két megrögzött vidéki találkozik a Magvető Kiadó videójában: a mezőszemerei Bukta Imre köszönti a 70. születésnapját ünneplő Krasznahorkai Lászlót.