Díjnyertes filmekkel és több mint 200 vetítéssel érkezik a 10. BIDF
Január 27. és február 4. között országszerte összesen 70 alkotást láthatnak az érdeklődők a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
Január 27. és február 4. között országszerte összesen 70 alkotást láthatnak az érdeklődők a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
"A rozoga Moszkvics kormánya óriásinak látszott, aminek a tekeréséhez komoly férfi ereje szükséges. A sebváltó rögtön a kormány mellett jobbról, ismeretlen műszerek elől. Aki egy ilyet el tud vezetni, az már tényleg mindennel megbirkózik."
Úgy tűnik, lassan az élő zene után az élő ember ideje is lejár a szórakoztatóiparban.
Többek között Mariónak és az Oppenheimernek köszönhetően sikerült lenyomniuk a Disney-t és társait.
Olga Kern, Farkas Gábor, Bogányi Gergely, Kevin Chen, Balázs Elemér és Sandro de Palma négy budapesti helyszínen ad koncertet.
Micimackó után újabb klasszikus mesefigurából készülhet horrorfilm.
Megnéztük a dualizmus kori neves politikus, ügyvéd és író szülőházát a Fejér megyei zsákfaluban, Mezőszentgyörgyön. A ma a helyi könyvtárnak helyet adó épületben Eötvös Károly egyetlen személyes tárgya maradt: a pipája.
Szerkesztőségi sikerlistának indult, de ha rendes lista ugyan nem is lett belőle, egy csomó jó könyvet ajánlanak lapunk munkatársai 2023-ból.
A hiba nem az ön készülékében, hanem egy szerverközpontban volt.
„Az ikerség, és szerintem ez az egészben a legfontosabb, nem a versenyre, hanem az együttműködésre nevel, ösztönöz, szocializál.”
Magyar, román és amerikai, dokumentum- és képregényfilm, dráma és vígjáték – 2023-ban is akadt bőven néznivaló, mutatunk 25-öt, amit nem szabad kihagyni!
Most, hogy túléltük a Petőfi 200-at, végigpásztáztuk a bicentenáriumi évben megjelent gyerekeknek és fiataloknak szóló kiadványokat, és megnéztük, hogyan lett újra korszerű mindannyiunk Petőfije.