Tarr Béla kapja az Európai Filmakadémia tiszteletbeli díját
A díjat decemberben veheti át a Sátántangó rendezője.
A díjat decemberben veheti át a Sátántangó rendezője.
Saul Goodmannek járt spinoff, a főhős fiának nem; legalábbis a sorozat mögött álló Vince Gilligant nem érdekli.
Azahriah olyat csinált, amire eddig csak a magyar fociválogatott volt képes.
Meg egy James Bond-film forgatókönyve – de szerencsére nem így lett.
A legújabb gyereknevelési bestsellert egy olyan anya írta, aki a maják és a tanzániaiak között tanulta meg, milyen a jó szülő.
Idén is több beszélgetéssel készül a Margó Irodalmi Fesztiválra a Móra Könyvkiadó.
Sokan voltak kíváncsiak a politikai oldalakat békítő Magyarázat mindenre című filmre.
Úgy tűnik, a főváros ily módon kívánja biztosítani, hogy a színház jövője biztosan ne függjön az önkormányzati választás eredményétől.
Annak idején a megjelenés napján több mint ötmillió példányt kapkodtak el belőle a britek és az amerikaiak, 2003 decemberében pedig már a magyarok is az ötödik Harry Pottert bújták. Idézzük fel, mit írt róla a Narancs szerzője, Glózik Gábor!
Dénes Petra Szomszédok című műve a közönségszavazást is megnyerte.