17 ezren látták Reisz Gábor filmjét az első hétvégéig

  • narancs.hu
  • 2023. október 9.

Mikrofilm

Sokan voltak kíváncsiak a politikai oldalakat békítő Magyarázat mindenre című filmre.

Az első hétvégéig összesen 16 952 néző ült be Reisz Gábor új filmjének vetítéseire – közölte a Cirko Film. A Magyarázat mindenre a Filmforgalmazók Egyesülete heti toplistáján a 3. helyére került, és csak az új Fűrész-filmre és Az Alkotóra voltak kíváncsiak többen a magyar nézők közül október 5–8. között.

Reisz Gábor arra biztatta a közönséget:

„Ha lehet, üljetek be a moziba és nézzétek meg a Magyarázat mindenre című filmünket, mert nektek, magyaroknak csináltuk.”

Ahogy korábban írtuk, az alkotók nem kaptak támogatást a Nemzeti Filmintézettől, mert a rendező feketelistán van Káel Csaba intézménynél, helyette részben a Szlovák Audiovizuális Alap támogatta a filmet. A rendezővel készült címlapinterjúnk itt olvasható. Ebben a szekértábor-logikáról azt mondta: „Most mindenki próbál kifacsarni, hátha kicsöppen egy kis DK vagy Fidesz.”

Kritikát is közöltünk az alkotásról. „Reisz Gábor nemcsak beszél arról, ami van (itt, most, velünk), de a megértés igényével beszél róla. A film pontos egyensúlyát azonban nem távolságtartással éri el, hanem épp az ellenkezőjével. Belemegyünk az életükbe, együtt lélegzünk a hősökkel” – írtuk legutóbbi lapszámunkban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.