Kultúra

Bár a szórólap hajh', de fiatalos kiszólása ("CarmenCET - Ettől behalsz!") tartósan kínos emlék marad, azért a deklarált törekvés, hogy az opera végre vonzóvá váljon a tinédzserek és az ifjú felnőttek számára, lelkesen üdvözlendő. Alighanem a darabválasztás is megfelelő volt: a Carmen egyrészessé sűrített, a fandangós-banderrillós műspanyol kolorittól megfosztott, s a címtoldalék (Central European Time) értelmében itt és most játszódó változata előzetesen kellően attraktívnak tetszett.

A Nobel-díjas portugál író memoárja épp oly csapongó, mint egy kisgyerek fantáziája. Ez aligha véletlen, hiszen Saramago gyerek- és kamaszkorának egykor volt világát próbálja újból birtokba venni.

legújabb Bartók-lemezén a "resztli" szól: az eredetileg két zongorára és ütőhangszerekre írt Szonáta zenekarral dúsított (?) amerikai verziója, a Geyer Stefi iránti szerelmét festő, 1908-ben befejezett, de visszavont és csak 1958-ban bemutatott 1. Hegedűverseny, valamint az Amerikában William Primrose-nak komponált, de erősen vázlatokban maradt Brácsaverseny. Csupa furcsa mű tehát, melyek csak kis részben tükrözik a szerzői szándékot. E téren a legegyszerűbb eset a Brácsaverseny, melyet Bartók hangszerelési vázlatai alapján Serly Tibor írt végig, és noha az első tétel brácsaszólama megkapó és éppoly nosztalgikus, mint Bartók más amerikai darabjai, egyebet nemigen szólhatunk róla, legfeljebb, hogy a világhírű Yuri Bashmet eszement vibratókkal, egészen nyálasan húzza.

Rajkowskának 2007 őszén volt alkalma végignézni a Magyar Gárda avatását. Nyelvtudás és közegtapasztalat nélkül, de nyilván a szélsőjobb nemzetközi gesztusrendszerének az ismeretével kellett értelmeznie a látványt.

A Hősök terétől macskaugrásnyira található Dürer-kert kedves kis hely: jellegében is hasonló, mint a méltatlanul eldózerolt Kultiplex. Ha sikerül valami használható hangmérnök és hangcucc bérlésébe némi időt és pénzt feccölnie a gazdáinak, talán át is veheti a Kinizsi utcai létesítmény szubkultúrák szívében elfoglalt helyét. V. Á.

Kurt Wagner zenekarát valószínűleg azért sorolják a mai napig az alternatív country bizonytalan körvonalú halmazába, mert a Lambchop a Tennessee állambeli Nashville-ből, a countryzene fővárosából származik. Más okot nem nagyon találni, esetleg a zenekar történetének nyitómondata jöhet még szóba: 1994-ben megjelent első lemezét (I Hope You're Sitting Down) még erősebben meghatározták a countryelemek, az azóta kiadott kilenc albumon azonban már ezek is csupán egyet jelentenek az összetevők közül, és semmivel sem dominánsabbak a dzsesszből vagy a folkból átszivárgó hatásoknál. Nem beszélve a soulról. A Lambchop ugyanis, ha már valamit mondani kell, végeredményben mégiscsak soult játszik. Mélyen atipikus, csigalassú, intim és ironikus soulzenét. G. A.

Pszichedelikus posztpunk, noise-rockba öltött ambient, epikus minimálzene, experimentális neofolk, black metallal kísért indusztriális blues - ennél egyszerűbben léhaság volna megpróbálkozni Jarboe stílusának meghatározásával. Kovács Bálint

Alkalmasint a horror az egyetlen filmes műfaj, aminél számít valamit a főcím előtti közlemény, mely szerint "true storyhoz" lesz szerencsénk. No, ez már valami, ha nem is a spanyolviasz, gondoljunk csak a Hidegvérrel eddigi mozis hányattatásaira (nem mintha lemennénk hídba a regénytől), vagy a Manson család ősidőktől számítható médiajelenlétére. Mindazonáltal manapság már illik hozzátenni, hogy "alapján", ami akár a "málnaízű" szörpre írt közlés tippelhető élményanyagával hozza egy szintre várakozásainkat. Próbálná meg valaki pornóra kiírni, hogy igaz történet... - tévésmaci -

Danilo Kis életművével enyhén szólva nem lehet egy könyvtárat megtölteni. A két rövid, ám fenomenális, csodálatos novellásköteten kívül (Borisz Davidovics síremléke, A holtak enciklopédiája) van még nekünk az Anatómialecke (a pamflet-világirodalom gyöngyszeme); néhány dráma, egy kisregény, egy ifjúkori poéma és sok érdekes, művelt alkalmi darab (interjú, beszéd, kisesszé, tárca, néhány vers - elegyes dolgok változatos irodalmi témákról). No meg a három önéletrajzi kisregény: a Korai bánat, a Kert, hamu és a Fövenyóra.

A némileg (épp annyi kereskedelmi túlzással, ami még belefér) elvitt cím (az eredeti: Rise of the Footsoldier), de még a tréler is, nem beszélve a videokölcsönzőn kívüli világról, mind-mind abba az irányba mutattak, hogy itt most megtudom a tutit. Legalábbis arról, hogy hogyan is esett az, amikor a nyolcvanas évek emlékezetes focihorrorjának legtetején egyszer csak lebontották a stadionok ketrecre emlékeztető rácsait, s megszűntek beszélni is a brit futballhuliganizmusról. Minthogy az maga is megszűnt. - ts -

Nehéz odafigyelni az apró részletekre a Radnóti Színház Osztrovszkij-előadásában, annyira erősen szól a Farkasok és bárányokból az aktualitás. Pedig a legelső fontos részlet éppen az, hogy ezért itt semmit sem tesznek - rájátszásról, forszírozásról ne is beszéljünk -, csak el van játszva a darab. Na jó, némi tömörítéssel. És: Morcsányi Géza új fordításában. Csáki Judit

Egyáltalán nem baj, ha magángalériák olyan feladatokat vállalnak magukra, amelyek hagyományosan a múzeumi munka körébe tartoznak, különösen nem, ha a műkereskedő-galériás programszerűen, művészettörténészi kutatásra alapozva rendez meg kiállításokat. Az már nem ennyire jó, ha múzeumok kénytelenek átengedni a saját feladatukat a műkereskedelemnek, mert a látványkiállítások óriásléggömbjeinek eregetése lefoglalja az energiájukat és a költségvetésüket. Kürti Emese

"Mikor kilenc hónapja / elkezdtem írni ezt / a könyvet, erre koncentráltam. / Hogy adja meg magát nekem / korábban. / De nem." (Piero della Francesca: A születés) Beszédes sorok az olvasó számára. Jelenti azt is, hogy nehézségei támadtak a költőnek az anyag végső birtokbavételével. Nem is csoda, hiszen Sántha József

A porosz Louis Ferdinand herceg, ez a katonai erényekben tündöklő, ám peches hadvezér, aki még 34 éves sem volt, mikor Napóleon marsallja, Lannes ellen harcoltában egy huszártiszt lekaszabolta, ma már szinte csak Beethovennek köszönheti, hogy neve olykor még felemlíttetik. Egyes feltevések szerint ugyanis nem a forradalmi eszméket odahagyó Bonaparte, hanem a zongoristaként és komponistaként egyaránt figyelemre méltó főrend (képünkön) volt az a "nagy ember", akinek emlékét az Eroica őrzi, s bárha ez vitatható, az bizonyos, hogy Beethoven III., c-moll zongoraversenyének címzettje valóban e művelt lovag volt.