Rajkowskának 2007 õszén volt alkalma végignézni a Magyar Gárda avatását. Nyelvtudás és közegtapasztalat nélkül, de nyilván a szélsõjobb nemzetközi gesztusrendszerének az ismeretével kellett értelmeznie a látványt. A videomunka egyik része a szervezett, merev, katonai módon irányított gárdacsoport felvétele, amellyel párhuzamosan egy utazás képeit vetítik. A tizenhét ember, aki részt vett ezen a repülõúton, Budapesten élõ kisebbségi: afrikai, orosz, kínai bevándorló, magyar zsidó, magyar roma, leszbikus nõ és homoszexuális férfi. Ebbe a kulturálisan heterogén csoportba sikerült bevonni a másik oldalt is, a nem kevésbé kisebbségi Gój Motorost és a gárda egyik emberét, akiknek a szélsõséges nézetei meglehetõsen komikusnak hatnak ebben a közegben. Mégiscsak nehezebb dolog az utastársad kiirtásáról ábrándozni az ismeretlen tömegek absztrakciója helyett. Márpedig a bemutatkozó mondatok személyessége és a repülõgép semlegesítõ terének tudatmódosító hatása olyan alkalmi mikroközösséget teremt, amelyben az erõszakos szándék az abszurditás határát súrolja. Ezeket akarják bántani? A röhögõs szociális munkást és a naiv, derûs feketét? Ugyan.
Közben az egyik lány elmeséli, hogy amikor legutóbb agyon akarták verni mint zsidót, elmagyarázta a támadóinak, hogy ha mindenképp muszáj, legalább tudják róla, hogy cigány. A két monitort a párhuzamosan futó filmekkel olyan installációba építették, amely a repülõgép terét idézi föl. Kerek ablakon lehet benézni a székekkel beépített térbe, a külsõ falra a régi gép fényképeit ragasztották. Rajkowska filmje nem modellje a magyar társadalomnak, amelyben összességében nincs annyi öntudat, veszélyérzet, intellektus és mindennek ellenére derû, mint a repülõgép utasterében. Viszont bárki eldöntheti, hogy melyik oldalra ül.
Trafó Galéria, megtekinthetõ november 30-ig
****
