Bár a szórólap hajh', de fiatalos kiszólása ("CarmenCET - Ettõl behalsz!") tartósan kínos emlék marad, azért a deklarált törekvés, hogy az opera végre vonzóvá váljon a tinédzserek és az ifjú felnõttek számára, lelkesen üdvözlendõ. Alighanem a darabválasztás is megfelelõ volt: a Carmen egyrészessé sûrített, a fandangós-banderrillós mûspanyol kolorittól megfosztott, s a címtoldalék (Central European Time) értelmében itt és most játszódó változata elõzetesen kellõen attraktívnak tetszett. Kár, hogy az ismerõsen hazai mélynyomorból kikapaszkodni vágyó lány története inkább csak a nyilatkozatokból rajzolódott ki, s nem magából Telihay Péter rendezésébõl, s hogy jelen idejû magyar vonás a produkcióban jószerével csak egy akadt: a Keith Haringet idézõ háttér, hisz az 1990-ben elhunyt mûvész képi világa Pesten most valóban a legeslegfrissebb impulzusnak számít. Amúgy hiába az arénás fél karéjt alkotó színpadkép, a lengõajtók szorgos csapkodása, a címszereplõre szabott minimál kortárs tánc (koreográfus: Ladányi Andrea), a Tháliába telepített elõadás szemernyit sem fiatalosabb, mint akármely más Carmen. Talán vállalni kellett volna a nem is Bizet-tõl származó recitativók elhagyását és a librettó prózájának visszaállítását (mint tõlünk nyugatra szinte mindenhol), talán a formás, ám édeskés magyar szöveg portalanítása hiányzott. Esetleg a húzások átgondolása, a suta történetformálás, no meg a fiatalos invenció körül hibádzott valami - a végeredmény félkudarc.
Török Géza karnagy és a zenekar teljesítményének mindazonáltal így is kijár a méltatás, s a két szimpatikus fõszereplõ, a Carmen lecsutkázott szólamát szavatoló, vonásaiban inkább értelmiségi partiragadozónak, semmint a szegénygettóból épp kivakaródzó nagykamasznak tûnõ Várhelyi Éva és a Don José sérülékenységét éneklésével akaratlanul is túlhangsúlyozó Vadász Dániel ugyancsak dicséretet érdemel helytállásáért.
Thália Színház, november 8.
*** alá
