A Hősök terétől macskaugrásnyira található Dürer-kert kedves kis hely: jellegében is hasonló, mint a méltatlanul eldózerolt Kultiplex. Ha sikerül valami használható hangmérnök és hangcucc bérlésébe némi időt és pénzt feccölnie a gazdáinak, talán át is veheti a Kinizsi utcai létesítmény szubkultúrák szívében elfoglalt helyét. Ezúttal viszont pont a hangzás akadályozta meg a két varacskos főzenekart abban, hogy igazán kegyetlen mészárlást csapjon a méltatlanul kevés számú jelenlévő közt, pedig papíron a Disfear és a Doomriders kombinációja több mint tökéletes.
A két magyar fellépővel - a grindcore-veterán és teljességgel felesleges Human Error, valamint az egész használható, Sabbath/New Orleans vonalon mozgó Locust On The Saddle - súlyosbított este így csak négyes alát érdemel az elmúlt időszak tökéletesen szóló zenekarokat felvonultató koncertjei után. Pedig a Nate Newton gitáros/énekes (főállásban a Converge basszusgitárosa) által vezetett amerikai Doomriders élőben is kaszabol a stoner mocskát, a hardcore/punk dühét és energiáját és kiváló dalokat felvonultató zenéjével, ami a bemutatkozó Black Thunder lemezt is annyira kedvessé tette. Newtont nem véletlenül választhatták be annak idején a Converge tagjai közé: frontemberként is meggyőző az aprócska mexikói zsebtolvajra emlékeztető figurájával, a kellően surmó fazonú Chris Pupecki gitáros pedig tökéletes társa a színpadon; kár, hogy a koncertfavorit Long Walk közepén azt a gyönyörű ikergitározást élvezhetetlenné nyomorította a betegeskedő hangzás.
A Tomas "Tompa" Lindberget, az egykori At The Gates/The Crown vokalistát és az Entombed korábbi gitárosát, Uffe Cederlundot felvonultató svéd Disfearnél aztán végképp eltűnt a két gitár a zajmasszában, így a skandinávok koncertje még a dalok ismeretében is az élvezhetőség határán ingadozott. Ami nagyon nagy kár, hiszen ugyanez a zenekar négy éve (tökéletes hangzással) egy ma már legendásnak számító koncertet játszott az A38 színpadán, kábé negyven fő előtt, és a friss anyag (Live The Storm) is tökéletes folytatása mindannak, amit minden crustcore és d-beat zenekarok legalapabbja, a Discharge rakott le jó huszonpár évvel ezelőtt. Itt viszont Cederlund és a másik hathúros, Björn Peterson hangszeréből az égvilágon semmit nem lehetett kivenni (pedig lemezen igazán jó ötletekkel dobja fel a Discharge-féle könyökből reszelős témákat ez a két ember), csak a dob és a basszus szólt mindent elnyomó hangerővel, meg Lindberg bömbölése. Utóbbi egyébként még mindig a szcéna egyik legszimpatikusabb frontembere, csak éppen ez a koncert nem ért a négy évvel ezelőtti nyomába. Pedig a zenekarokon nem múlott: a Disfear pontosan ugyanazzal a pompás Zeke-feldolgozással fejezte be a műsorát (Revolution Reprise), mint az első magyarországi látogatásukkor, csak az A38-on sikerült nem drum 'n' bass (jobban mondva: d-beat 'n' bass) átiratban megszólaltatniuk.
Dürer-kert, november 4.
