Koncert - Zajmassza - Disfear és Doomriders a Dürer-kertben

  • V. Á.
  • 2008. november 13.

Zene

A Hősök terétől macskaugrásnyira található Dürer-kert kedves kis hely: jellegében is hasonló, mint a méltatlanul eldózerolt Kultiplex. Ha sikerül valami használható hangmérnök és hangcucc bérlésébe némi időt és pénzt feccölnie a gazdáinak, talán át is veheti a Kinizsi utcai létesítmény szubkultúrák szívében elfoglalt helyét. V. Á.

A Hősök terétől macskaugrásnyira található Dürer-kert kedves kis hely: jellegében is hasonló, mint a méltatlanul eldózerolt Kultiplex. Ha sikerül valami használható hangmérnök és hangcucc bérlésébe némi időt és pénzt feccölnie a gazdáinak, talán át is veheti a Kinizsi utcai létesítmény szubkultúrák szívében elfoglalt helyét. Ezúttal viszont pont a hangzás akadályozta meg a két varacskos főzenekart abban, hogy igazán kegyetlen mészárlást csapjon a méltatlanul kevés számú jelenlévő közt, pedig papíron a Disfear és a Doomriders kombinációja több mint tökéletes.

A két magyar fellépővel - a grindcore-veterán és teljességgel felesleges Human Error, valamint az egész használható, Sabbath/New Orleans vonalon mozgó Locust On The Saddle - súlyosbított este így csak négyes alát érdemel az elmúlt időszak tökéletesen szóló zenekarokat felvonultató koncertjei után. Pedig a Nate Newton gitáros/énekes (főállásban a Converge basszusgitárosa) által vezetett amerikai Doomriders élőben is kaszabol a stoner mocskát, a hardcore/punk dühét és energiáját és kiváló dalokat felvonultató zenéjével, ami a bemutatkozó Black Thunder lemezt is annyira kedvessé tette. Newtont nem véletlenül választhatták be annak idején a Converge tagjai közé: frontemberként is meggyőző az aprócska mexikói zsebtolvajra emlékeztető figurájával, a kellően surmó fazonú Chris Pupecki gitáros pedig tökéletes társa a színpadon; kár, hogy a koncertfavorit Long Walk közepén azt a gyönyörű ikergitározást élvezhetetlenné nyomorította a betegeskedő hangzás.

A Tomas "Tompa" Lindberget, az egykori At The Gates/The Crown vokalistát és az Entombed korábbi gitárosát, Uffe Cederlundot felvonultató svéd Disfearnél aztán végképp eltűnt a két gitár a zajmasszában, így a skandinávok koncertje még a dalok ismeretében is az élvezhetőség határán ingadozott. Ami nagyon nagy kár, hiszen ugyanez a zenekar négy éve (tökéletes hangzással) egy ma már legendásnak számító koncertet játszott az A38 színpadán, kábé negyven fő előtt, és a friss anyag (Live The Storm) is tökéletes folytatása mindannak, amit minden crustcore és d-beat zenekarok legalapabbja, a Discharge rakott le jó huszonpár évvel ezelőtt. Itt viszont Cederlund és a másik hathúros, Björn Peterson hangszeréből az égvilágon semmit nem lehetett kivenni (pedig lemezen igazán jó ötletekkel dobja fel a Discharge-féle könyökből reszelős témákat ez a két ember), csak a dob és a basszus szólt mindent elnyomó hangerővel, meg Lindberg bömbölése. Utóbbi egyébként még mindig a szcéna egyik legszimpatikusabb frontembere, csak éppen ez a koncert nem ért a négy évvel ezelőtti nyomába. Pedig a zenekarokon nem múlott: a Disfear pontosan ugyanazzal a pompás Zeke-feldolgozással fejezte be a műsorát (Revolution Reprise), mint az első magyarországi látogatásukkor, csak az A38-on sikerült nem drum 'n' bass (jobban mondva: d-beat 'n' bass) átiratban megszólaltatniuk.

Dürer-kert, november 4.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.