Kultúra

Hauptmann-menza

Igazán nem állítható, hogy a magyar színházművészetnek meg a hazai közönségnek mindennapi kenyere lenne Gerhart Haupt­mann 1903-as drámája, az ötfelvonásos Rose Bernd. Mert habár egyetlen kurta esztendő leforgása alatt eljutott a Nemzeti Színházba, ott sajna nem talált lelkes fogadtatásra, és ha minden igaz, ezt követően mindössze egyetlen, ám annál balcsillagzatúbb bemutatója volt Budapesten e színműnek: 1944 októberének közepén, Kiss Ferenc rendezésében, a nyilaspárti Madách Színházban, sorozatos légiriadóktól meg-megszakítva.

Jurta és óriáskerék

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.

„Az irodalom reményt ad”

Adam Michnik immár három évtizede megjelenő újságja, a Gazeta Wyborcza, amelyről alighanem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész közép-európai térség legnívósabb napilapja, 2016 áprilisában különszámot adott ki: aznap a lap valamennyi írását szépírók jegyezték. A különszámhoz Olga Tokarczuk írt előszót: tömören, áttetsző stílusban fogalmazta meg, miként vélekedik a lengyel társadalom állapotáról, miben látja az irodalom szerepét. Esszéjéből áttételesen művészi credóját is megismerhetjük; társadalom-lélektani diagnózisát és az általa javasolt terápiát pedig minden további nélkül általánosíthatjuk, magunkra is érvényesnek tekinthetjük.
  • Balogh Magdolna
  • 2019. november 17.