Kiállítás

Jurta és óriáskerék

Otthon jó – Kaszás Tamás, Keserue Zsolt és Várnai Gyula kiállítása

Képzőművészet

A Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros vezetője s egyben a kiállítás kurátora, Deák Nóra nem véletlenül választotta ki e képzőművészeket; mindhárman erősen kötődnek Dunaújvároshoz – ketten a városban születtek, Várnai pedig kisdiákként Kazincbarcikáról került ide. A kiállítás ugyanis azt a kérdést járja körül, mit jelent Dunaújvárosban képzőművésszé válni, létezik-e dunaújvárosi művészet, miként jelennek meg a művészek munkáiban a városban szerzett tapasztalatok.

Az egykori, Dunapentele határában felhúzott modern lakótelepet, Sztálinvárost a bauhausos Weiner Tibor tervezte. A város a semmiből épült fel, nem volt közös kulturális-történelmi tapasztalat, s miként az Keserue Zsolt – itt ugyan nem látható – Nagyolvasztó című dokumentumfilmjéből is tudható, az ország különböző szegletéből érkező munká­sok, szakemberek s az értelmiség összecsiszolódásából jött létre az a sajátos mixtúra, amely meghatározza a város kulturális karakterét. (Ez persze kívülállóként nehezen megfogható, de azért valamennyire átérezhető.)

A helyi motívumokat, szimbólumokat Várnai használja fel a leginkább. A 2017-ben a Velencei Biennálé magyar pavilonjában bemutatott projektjében egyrészt felhasználta a gyógyszertár toronyépületének tetején elhelyezett monumentális (6 méteres) propaganda neont, amely egy békegalambból és a „Békét a világnak” feliratból állt, illetve a Vidám Park lebontott óriáskerekének motívumát – ez utóbbi a kiállításon is látható. Várnai művészetében nagy szerepe van az időnek, maga az óriáskerék is egy óra, a 12 kis kabin pedig megfeleltethető a számlapon elhelyezett időosztásnak, így az 5 perc című munka nem más, mint egyetlen kabinmakett.

A kiállítás három fejezetből épül fel, illetve tartozik hozzá egy „bevezető”, s hogy stílben maradjunk, még egy lábjegyzet is. A bevezetőben egyfajta múlt és jelen mátrixot látunk, megidézve a rendszerváltás előtti-közeli pillanatot – midőn egy diák egy laza mozdulattal lerúgta az iskola előtt álló büsztöt (Kaszás) –, illetve a kiábrándító közelmúltat-jelent, amikor a szabadság helyett a mindennapi mókuskerék keserű tapasztalata maradt (Panaszfal, Keserue).

A nagy kiállítótér egy, a várost körüljáró makettmontázs, s leginkább Kaszás munkái dominálnak. Az Élő pajzs a város egyik ikonikus épülettípusát, s azon belül a Május 1. úton felépített öt lakótömb egyikét, a középsőt írja újra. (A tetejét díszítő vörös csillag egyes források szerint megihlette az ott élőket, még nóta is szólt róla, imigyen: „Pentelei hármas kocka de magos / Tetejibe babám, az a csillag de piros / Amíg az piros csillag fent ragyog / Addig, hiszem, babám, én a tied maradok.”) A maketten sokkal jobban látható az épület erőd jellege, mintha a belső tömböt védenék a köréje simuló kisebb lakótömbök (élő vár­falak). Az egyik makettasztal Kaszás 2014-ben a Kassák Múzeumban bemutatott kiállításáról, illetve annak továbbvitt állomásairól „vándorolt ide”. Ebben a művész a kassáki képarchitektúrákat, térkonstrukciókat és kioszkterveket építette újra. A makettek (ahogy a művek címe is jelzi, szemléltetőeszközök) között láthatunk egy bányaépületet (bányászlámpával megvilágított tárnával), furcsa kunyhókonstrukciókat, az óriáskerék nyitott kabinjából építkező lakómonstrumokat, újrahasznosított elemekből tákolt bungalókomplexumokat – mindezt a Kaszásra oly jól jellemző precíz, mégis izgalmas térhatároló elemekkel „megtámogatva”. Van egy csupasz és elhagyott felhőkarcoló is, falak nélkül – az épületben megbújó, kicsiny jurtákhoz kezdetleges létrákon juthatnak fel a házfoglalók.

E kifejezetten izgalmas kiállítótérhez kapcsolódnak a lábjegyzetek, a munkákon egyrészt konkrét épületek köszönnek vissza, illetve a fa motívumhoz (Fásítsatok, Kaszás) kapcsolódó, fát formázó családfa (Várnai) átvezet a pinceszinten látható otthonhoz. Szó szerint egy stilizált otthont látunk: a sarokban egy ember, Keserue alszik (a matracra vetített alak néha meg is fordul), van egy vetített ablak (a meg-megrebbenő függöny mögül felsejlik a természet), ajtó és ablak (Várnai korai, a számokhoz, számossághoz kapcsolódó 1,2, 3 című munkája). Mindehhez tartozik még egy tükör is, melyhez szobamérleg-folyosó vezet (a mérlegek billentyűként működnek, lépéseinkkel különféle erotikus hangokat csalhatunk elő).

Nem csupán Dunaújvároshoz, sokkal inkább a közös történelemhez kapcsolódik a középső terem, s benne Keserue évek óta épülő-bővülő Nemzeti Tankönyv projektje, illetve az ehhez kapcsoló sztereotípiakutatás. E tankönyv olyan gyűjtemény, amely a magyar történelem meghatározó pillanatait (államalapítás, Mohács stb.) veti össze más nemzetek történelmi interpretációival. A tankönyv most igazi jurtában kapott helyet, mint­egy piedesztálra emelve. Szent könyv, melyhez csak védőkesztyűvel nyúlhatunk. De szerencsére otthon is megnézhetjük, fent van az egész az interneten.

Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros (ICA–D), Dunaújváros, Vasmű út 12., nyitva: október 26-ig

 

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.