Lemez

World music: jobbára

Zene

a mindenséget vesszük számba, de most leragadtunk Kelet-Európában.

Provinz Posen Ahogy a dakoták már régen megmondták, egy seggel nem lehet két lovat megülni; főleg, ha más irányba tartanak. Az egyik a nagy-lengyelországi vajdaság népi hangszerei, a másik a poznańi elektronikus színtér felé. A Provinz Posent alkotó Michał Wiroszko, Michał Szturomski és Szymon Waliszewski sem tehetett mást: miután alámerültek felkutatni az archaikus dudák, hegedűk, klarinétok emlékeit, egy rakás hangmintával gazdagodva abszolút friss – és döntően elektronikus alapú – muzsikával álltak elő. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt az az íz, ami a tradicionális darabokból és hangszerekből áradt, úgyhogy be kellett venni a buliba hús-vér népzenészeket is (mint az énekes Daga Gregorowicz és Malwina Paszek, illetve a klarinétos Jerzy Mazzoll). Így aztán két idő, két világ, két kultúra találkozott bemutatkozó albumukon – olykor csak odabiccentve egymásnak, máskor viszont összeborulva, mint a Moje Życie című számban; amely akkorát üt, hogy még a dakoták is elgondolkodhatnak a hallatán. Kár, hogy aztán maga alá temeti a jeges beat. (Wytwórnia Krajowa, 2019)


 

 

 

alá

Otava Yo: Do You Love A szentpétervári Otava Yo még nem olyan népszerű, mint a Leningrad együttes, de azért nem kell félteni. Most lemezfronton is belehúzott, filmes körökben pedig verhetetlen. Sumetskaya című nótáját 25 millióan látták, míg a Once Upon a Time on a High Hill és az Oh, Dusya my Marusya a Los Angeles-i és New York-i filmfesztiválon tarolt. Nincs mese, jók az arcok, jók a népi hangszerek, jók az állatok, jók a szénaboglyák – szóljon, aki látott már hitelesebb orosz agrárzenekart.

A baj mindössze az, hogy ami látványban azonnal lejön, az lemezen szolidabban érvényesül. Muszáj mögé vetíteni az atlétatrikót usankával, különben nincs meg az a sajátos hatás. A humorral könnyebb dolgunk van, az valahogy élből… Persze mindez egy árva kopejkát sem érne, ha az Otava Yo hangoltsága nem szippantaná olyan mélyre a hallgatót. Ha a tradicionális orosz dalokat nem szűrték volna át „Russian Beat”-nek becézett stílusukon. Ez a soványka nyelvi lelemény ugye a Balkan Beatre utal, de itt nincs semmi diszkó, ez tisztára akusztikus buli, a legjobb pillanataiban (Guelder-Rose Berries, Sumetskaya) állig rockosan. Játszanak közben vagy húszféle hangszeren, és baromi jól énekelnek mind; szóval én végül is emelem kalapom. Koncerten elragadóbb, de ez a dobásuk lemezjátszón is igazán szerethető. (ARC Music, 2019)


 

 

 

 

Korjen: Sabur A prágai Korjen története 2010-ben kezdődött, amikor egymásra csodálkozott egy szlovák, egy bosnyák és egy lengyel énekesnő. Nem volt nehéz dolguk, hiszen ugyanaz a szenvedély fűtötte őket: új ruhába bújtatni kedvenc szláv dalaikat. Hasonló esettel persze már csomószor találkozhattunk, de a Korjen korántsem merül ki a népzene elkötelezett tolmácsolásában. Mondhatni, éppen ellenkezőleg. A három hölgy ugyanis három olyan kísérőt választott, akik mindent megtesznek, hogy szétfeszítsék a kelet-európai hagyományt.

Ettől a „konfliktustól” válik roppant különlegessé második albumuk, a Sabur. Megindító szépségű az ének, mint amikor a legtisztább forrásból… Külön-külön is, de hármasban végképp. Ám ami mögötte, alatta vagy az isten tudja, honnan szól, az mintha valami más világból csöppent volna a szlávba – az úgy fest, mint a legvadabb space rock. És ami a legdurvább: együtt van az énekkel mégis. Mit mondjak, régóta nem hallottam ilyen izgalmas muzsikát északi szomszédainktól, és ha beérték volna rövidebb menetidővel, akkor egy tökéletes korongot tettek volna az asztalra. De azért a „majdnem” se kutya. (Indies Scope, 2019)


 

 

 

 

Parno Graszt: Már nem szédülök / Rolling back A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Paszab faluban már tizenöt éve futott a Parno Graszt, amikor 2002-ben a hazai és nemzetközi érdeklődés fókuszába került. Bemutatkozó albuma, a Rávágok a zongorára az európai világzenei rádióslista hetedik helyére tornászta magát, külföldi turnék sorozatát vonva maga után. Előbb Közép- és Nyugat-Európát hódították meg, aztán Indiában és az Egyesült Államokban mutatták meg, hogy mire képes névadójuk, a fehér ló: friss és könnyed pörgésre roskadásig, mérhetetlen letisztultsággal és magával ragadó bájjal. A Parno Graszt kifogástalan „bulizenét” művelt abban az időben, amikor még vonzó volt ez a fogalom. 2011-ig még három albumot vettek fel, és abban az időben örömmel egyeztünk ki abban, hogy nem akarnak többet vagy mást, mint amit megszerettünk.

Most viszont annak örülhetünk, hogy nyolc év alatt annyi friss hatás érte a bandát, hogy nem kellett ismételnie magát. Nem arra gondolok, hogy a Petőfi rádió kérésére a Parno Graszt is elkészítette a maga Quimby-feldolgozását. Hanem hogy éppolyan meggyőzően nyúlnak a magyar vagy balkáni népzene, mint a sanzon vagy a pop felé. Csak egy kis vérfrissítés, Oláh Heléna hangja, és máris… Pillanatnyilag az európai rádióslista (www.wmce.de) harmadik helyén virít az új Parno Graszt-album, ami lássuk be, már-már a csúcs! (Fonó Budai Zeneház, 2019)

 

Neked ajánljuk

Mariupol elesett

  • narancs.hu

Az oroszok közlése szerint az Azovsztal acélmű védői megadták magukat. Közben Harkivban egy  kultúrházat ért bombatalálat.