Tizenöt kortárs szerző 15 – különböző mértékben – személyes hangvételű novellában (és egy versben) emlékszik vissza a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére, vagyis a rendszervált(oz)ásra. Arról mesélnek, milyen emblematikus élményeik, zsigeri tapasztalataik vannak abból az időszakból. Társadalmi, szociológiai időutazás, korrajz ez, nem a politikatörténet tehát, ami nem jelenti azt, hogy nincsenek ilyen tárgyú részletei. A kötet célja, hogy azokat szólítsa meg, akik olyan idősek most, mint többek között Gerőcs Péter, Karafiáth Orsolya, Kiss Noémi, Laboda Kornél, Lackfi János, Magyari Péter, Mán-Várhegyi Réka vagy Szabó Borbála ’89 körül voltak. Átélhető sztorikat és apróságnak ható részleteket osztanak meg arról az időről – amit ha máshonnan nem is, a történelemkönyvekből és különböző művészeti alkotások révén már jól ismerhet bárki –, amikor még üresek voltak a boltok, még itt voltak az oroszok, még csak egy párt volt a magyar parlamentben, ezért mindenki azt gondolta, nem is érdemes szavazni, hisz’ úgysem változik majd semmi. Mást jelentett a balatonozás, volt még NDK, voltak még lelkes úttörők meg kisdobosok. Egy múló rendszer végnapjainak furcsa valóságáról és egy reményteli, de ismeretlen új korszak kezdetéről sztoriznak más-más érdeklődést generálva. Kevés eredetiség vagy truváj van a történetekben. Bár az is igaz, hogy nehéz erről az időről újat mondani – mondja ezt olyan valaki, aki egyidős a rendszervált(oz)ással.
Tilos az Á Könyvek, 2019, 256 oldal, 2990 Ft
