Az ivás, pedig olykor nem is gondolná az ember (ez után a kiállítás után pláne nem hinnénk), már a komcsi éra előtt is népszokásnak volt mondható, bár hogy ezt mennyire ildomos épp Angyalföldön emlegetni, hát, nem tudom. Mindenesetre a kiállítóhely a legjobb fekvésű a tárgyának tükreként, bevégezvén a műélvezetet, a kultúrszomjú nép átfárad a Lehelre, s megnézi, mi a helyzet a múzeumi nagyvadak mai mutációival.
Mindenesetre régen még az úgy volt, hogy kis híján épp száz esztendeje egy bécsi tőkéscsoport (a Léderer nevű) a Forgách utcában nyitott gyárat, s a Hazai Likőr-, Rum- és Szeszárugyár Rt. azonmód hozzá is látott ontani édeset és keserűt, a likőrtől a borpárlatig mindent, amitől gerjed a kedv. Mindezeket a jól hangzó "Hazai" márkanéven szerelte ki lenyűgöző műgonddal kivitelezett palackjaiba - a kiállításon láttunk például Hazai curacaót, az azért elég jól hangzik, nem? S abban is bizonyosak lehetünk immár teljesen, hogy az unicumos üveg színe és formája, ha Zwackék találmánya volt, hát hamarost közkinccsé lett, hiszen a Hazai gyomorkeserűjét is dettó ugyanolyan palackba töltötték. Úgy lehetett az anno, hogy ahogy most is van sörösüveg, meg a palack formájáról felismerhető már messziről az elzászi bor, úgy régen volt bevett keserűspalack is. Sajnos a belbecset nem állt módunkban összehasonlítani, de kedélyünk erősen ingadozó volt a tekintetben, hogy most akkor előnye-e vagy hátránya netán a kiállításnak az efféle interaktivitás hiánya. Mindenesetre van egy olyan szeglete az ötletesen elrendezett látnivalóknak, épp ahol a régmúltból az alig múltba fordul a történet, ami egy kármentőnek, ha tetszik, kocsmapultnak lett kialakítva. Hm, ha itt állana egy nagyhangú csaplárné, hogy mit adhatok az uraknak, az emelné a fényét az alkalomnak, kétségkívül. Más kérdés, hogy alighanem a történelem végét jelentené, ha még egyszer ebben az életben a barna címkés barack ("Természetes aromát is tartalmaz" felirattal) jelentené az élvezetek fennkölt csúcsát (esetleg a fekete címkés cserkó vagy a Bonbon meggy), de ne szaladjunk előre ennyire.
Látszólag offtopic, de ez a Hazai ugyancsak egy vonzó név lehetett akkoriban, még a nemzetközi mezőnyben is, és volt, ahol későbben is, mert például a csehek e név kreatív alkalmazásával cselezték ki csatlakozáskor az unió szigorú szabályzatát, mely szerint a rumot márpedig cukornádból kell készíteni. Egy frászt, marha finom az krumpliból is. A Hazai rum (Tuzemsky rum) - ugyancsak már-már évszázadosan - a csehek jelentős kedvence (Becherovkát nyilván csak turisták isznak), az pedig burgonyából van. A csehek meg ugye mindent becéznek, így ez a kifinomult szeszkülönlegesség Tuzemák néven él máig is a köztudatban. Tehát a csehek avval léptek be az EU-ba, hogy a rumosüvegen kicserélték a címkéket, a Hazai rumot européer módon Hazaicska néven terjesztve aztán.
A mi Hazainkra nem az unió sújtott le vagy sújtott nagyobbat, hanem az államosítás - és ennek máig tartó hatása alól, lám, ez a szerénységében is teljességre törekedő kiállítás sem tudta kivonni magát: egyszerűen - ott, a kármentőnél - nyomasztó drámába fordul minden. Ez benne a jó, az meg a szomorú, hogy míg a gyár államosítás előtti történetéről oklevelek, receptek, korabeli felvételek, eszközök és bontatlanul maradt, ilyenformán bármikor kinyitható ilyen-olyan Hazaikkal töltött palackok vannak kirakva, a komcsi éra emlékét csak az évek során egyre brutálisabb dolgokból előállított szeszek és szánalmas palackjaik, no meg az oly fájón ismerős címkék őrzik a tárlókban. Meg tán egy fotó a gyárról, s egy brigádnapló, amibe a gyár Gagarin (biztos ivott ő is) Szocialista Brigádja vezette be a munkaverseny aktuális állását, s ragasztotta a József Attila Színházban tett látogatást bizonyító jegyeket.
Nos, nyilván le a kalappal a Terror Háza kínzóeszköz-gyűjteménye előtt, de az élet nehézségeinek teljes és csak mifelénk illetékes természetrajzát hasonló pontossággal adja ki az a harminc-egynéhány palack is, ami itt figyel ki - mondom, a komcsi szekcióban - az üveg alól. S még az a legkevesebb, hogyan mállott el a mívesség, lett csúffá a palackok szépsége, mert arra még mondhatnánk, bár alighanem hazudnánk, hogy fölváltotta a funkcionalitás, a nemes egyszerűség, mert itt természetesen éppen a nemtelenség tüntet: szinte a tyúk és a tojás kérdésköre, hogy a kerítésszaggatók minősége igazodott-e a palackokhoz, vagy fordítva. Miből keverték vajon a kevertet? Azt a választ sajnos nem fogadhatjuk el, hogy császárkörtéből és rumból.
Nem kóstolhatunk, nem tudatosíthatjuk, de látszik jól, hogy mivel hülyítette magát itt annyi szerencsétlen, voltaképpen tekintet nélkül a társadalmi létrán elfoglalt helyére - hisz nehogy már emberi fogyasztásra alkalmas folyadékot vett volna elő a nagyfőnök a szovjet vendégeknek, amikor a konyak szót ismételgette szívélyesnek ható, ám némileg rendezetlen taglejtésekkel. Még csak nem is brandyt. A Maliv és Buliv (Magyar, illetve Budapesti Likőripari Vállalatok, melyeknek ez az Angyalföldi Likőrgyár is flottájába tartozott) különböző retteneteire ugyan mondhatnánk, hogy miért ne csináltak volna kátrányból és mindenféle egyéb nyalánkságból változatos neveken kiszerelt, hol lassabban, hol gyorsabban ölő mérgeket, ha egyszer úgy vették a népek, mint a cukrot. Mintha választhattunk volna.
Ez ám a kiállítás! Pár lelkes helytörténész előhalászott innen-onnan néhány szeszesüveget, s azokkal cáfolhatatlanul bizonyította, mint szakállas tudósok fehér köpenyben az Avogadro-tételt, Orwell összes állítását. Ezt csinálja utánuk valaki.
Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény (Bp. XIII., Váci út 50. - a Lehel piaccal szemben), megtekinthető december 31-ig; h.-cs.: 10-18, p.: 10-17 óráig
