Mártír a családban: Szenvedélyes szenvedés

  • Orosz Ildikó
  • 2004. október 28.

Lélek

Hülyére dolgozza magát. Belebetegszik az idegeskedésbe. A házimunkában csak magára számíthat. Megfájdul a feje a vitától. Le sem hunyta a szemét, feláldozta az életét. És hol van, aki mindezt észreveszi?

 

A család mártírja korán kel, hogy mindenkinek elkészítse a reggelijét meg a tízóraiját. Este még titokban felteregeti a kimosott ruhát. A vállán nyugszik a család összes gondja, a vízvezeték-szerelõ átveri, a fél világ kihasználja. Legalábbis õ így érzi. Állandóan segít, támogat, magával nem törõdik. Szélsõséges esetben csak másokért él. Néha értelmetlen, már-már mazochista áldozatokat hoz, tea helyett csapvizet iszik, a város legtávolabbi pontján veszi a dinnyét. Örökké elégedetlen a sorsával.

"Úgy látom magam elõtt a gyerekkorom, mint valami rossz filmet. Tanulok a szobámban, hallom, hogy hazajön anyám. Nyílik a bejárati ajtó, cipõkopogás, bemegyek a fürdõszobába, és máris jön a panaszáradat: >>megint nem raktátok el, megint elromlott, megint kifolyt, nem igaz, hogy nem lehet, hogy mindent nekem kellelpanaszolja, hogy bezzeg õ még a törött tojásokat sem kapta meg cserébe, pedig azt úgyis kidobják! Vagy elviszi a barátnõje óráját a zaciba, aztán hosszan ecseteli, milyen megalázó volt a szituáció. Tökélyre fejlesztette a szerepét, szinte mindenkit sikerült elüldöznie."

Önfeláldozás

A mártír altruisztikus vonásokat mutat, amennyiben saját szükségleteit mások jólétének rendeli alá. Mégsem érzi jól magát a szerepben. Az altruizmus önmagában is vitatott jelenség, különféle tudományterületek képviselõi régóta vitatkoznak, létezik-e igazán önzetlen, tiszta formája. A fogalmat a szociológia atyjának tekintett Comte alkotta meg, az olasz altrui szóból, melynek jelentése: "a másik". A viszonzást nem váró jótett, mások segítése minden vallásban erkölcsi kötelesség, elõ is írják az önkéntes segítés különbözõ formáit. Az etikai szempontokon túl érdemes megemlíteni a kategorikus imperativusnál prózaibb biológiai, pszichológiai és szociálpszichológiai megfontolásokat. Az evolúciós magyarázat szerint az altruizmus az állatvilágban is megfigyelhetõ jelenség. Az élõlények olykor feláldozzák magukat, ha ezzel - hosszú távon - közelebbi rokonaik reprodukciós sikerét vagy fajuk fennmaradását segítik. Egy más elmélet szerint a szelekció az egyednél kisebb egységre, a génekre hat. Dawkins "önzõ gén" elmélete szerint az altruista gént a vele azonos felépítésû gének túlélése vezérli, számára érdektelen, ha közben elpusztul a génnek az a példánya, ami történetesen õ maga.

A pszichológia számára is kérdés, létezik-e valódi altruizmus, melyben a saját vágyak, ösztönök kielégítése még eltolt vagy szublimált formában sem játszik szerepet. Az adás és a máson való segítés önmagában is valamiféle élvezetet, önjutalmazást jelenthet. Sokszor kiderül, hogy aki saját magát a háttérbe szorítva segíti egy másik ember boldogulását, igazából ebbe a másik személybe vetíti saját vágyait, céljait, és tõle reméli ezek megvalósítását. Anna Freud Cyrano történetével szemlélteti, hogy az altruizmus legtöbbször az egoizmussal keveredik. A szellemérõl és vitézségérõl híres francia költõ-lovag csúf orra miatt sikertelen a nõknél, ezért nem meri vállalni Roxane iránti szerelmét. Lemond róla egy alkalmasabbnak tartott, jóképû lovag javára, akinek sikerét minden tudásával és tehetségével segíti. Teljesen azonosul vetélytársával, csatában a saját életét nem kímélve védelmezi õt, akibe minden álmát helyezte. A darab csúcspontján azonban, amikor Cyrano Roxane ablaka alatt szaval, egy pillanatra mégis önmagát nyújtja: annyira beleéli magát a szerepébe, hogy elfelejti: a társa nevében mondja a szerelmi vallomást.

Demonstráció

Az altruista és a mártír olyasmivel azonosul, ami nem önmaga, egy rajta kívül lévõvel, a körülötte lévõ másikkal olvad össze, annak szenteli az életét. Míg a vallási és politikai mártírok egy hitért, eszméért szenvedtek, haltak vértanúhalált, a család mártírja az otthon oltárán áldozza fel magát. Mégis, afféle kényszeraltruista õ, aki nem csendben teszi a dolgát, hanem figyelmet követel. Halk sóhajok vagy hangos edénycsörömpölés kíséretében, mártír arccal üzeni: vegyétek észre, hogy lemondok, önfeláldozok.

"A túlzott segítésrõl gyakran elmondható, hogy a hátterében valamiféle bizonytalanság, önértékelési zavar áll. Az ilyen személy sokszor épp azért építi ki maga köré a szívességek és elkötelezettségek rendszerét, mert fél, hogy enélkül nem fogadnák el - mondja Szõke Katalin pszichológus. - A mártírságnak ezenfelül a lényegéhez tartozik a demonstratív szenvedés. Rendkívül ambivalens szerep, nagyon igénybe veszi a környezetet. A mártír állandó odafigyelést, segítséget vár, miközben folyamatosan azt kommunikálja, hogy rajta úgysem lehet segíteni. Az odafordulása egyszerre kétségbeesett, gyámoltalan, ugyanakkor ellenséges."

A mártírságnak nincsenek objektív kritériumai. Mindenkivel elõfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig mártírként viselkedik, különösen sérülékenyebb életszakaszokban és amikor valamiért elégedetlenebb, bizonytalanabb önmagában. Ez csak akkor válik problémává, ha tartós állapottá, szereppé merevedik. A mártír állandó bûntudatot kelt a hozzá közel állókban, és nagyon erõs érzelmi függõségi viszonyt alakít ki velük. Általában nem klasszikus érzelmi zsarolás ez, bár egyes játszmák esetében már félig-meddig tudatos is lehet a manipuláció.

"Négyen voltunk testvérek. Anyánk mindig panaszkodott, milyen hálátlan, rossz gyerekek vagyunk - mondja A., tanár. - Egyszer kétségbeesésében, hogy milyen rosszak vagyunk, lefeküdt a konyhában a földre és mozdulatlanná merevedett. Úgy tett, mintha meghalt volna. Iszonyatos érzés volt, hatéves lehettem ekkor. Késõbb még néhányszor így ijesztett ránk. Miután ez a módszer már nem mûködött, a bûntudatkeltés más eszközeihez folyamodott. Valahogy azt is mindig sikerült kiprovokálnia, hogy apánk megverje. Emellett elõfordult, hogy kifejezetten õ követelte ki a bátyám számára a verést, de közben látványosan igyekezett kimenteni õt apám karmai közül. Úgyhogy még ekkor is anyánkat kellett sajnálnunk."

Rabszolgasors

Jellemzõen nõi szerep a mártíré. Ennek a nõk szükségszerû önfeláldozási hajlamáról alkotott kollektív mítosz lehet az oka. A nõk a szülés és a szoptatás révén valóban képesek rá, hogy bizonyos életszakaszban természetes módon teljesen alárendeljék saját igényeiket gyermekükének. Ez azonban jó esetben átmeneti állapot. A nõk önfeláldozásával kapcsolatos elvárások inkább társadalmi, mint biológiai okokkal magyarázhatók. A korlátozott érvényesülési lehetõségek idején a nõket gyakran kárpótolta férjük, fiuk, bátyjuk sikere az életben. Többnyire olyan férfit választottak, aki reprezentálta õket, és a hivatás, hírnév, gazdagság terén az õ álmaikat, elvárásaikat is megvalósította, amit a háttérbõl minden erejükkel segítettek. A nõk még ma is hajlamosak lemondani ambícióikról egy hozzájuk közel álló férfi javára, különösen azokon a területeken, ahol nemük miatt a leginkább hátrányos helyzetben érzik magukat.

A nõket a mártírszerepre hajlamosítja az a felemás helyzet is, hogy jóllehet többségüknek ma már van saját karrierje, a házimunka java így is rájuk marad. A feminizmus hullámai összecsapni látszanak a nõk feje felett: építgethetik karrierjüket, pozícióba kerülhetnek, csakhogy nemritkán duplán dolgoznak kevesebb fizetésért. Felmérések szerint Magyarországon a nõk 70 százaléka végez házimunkát minden segítség nélkül, és 60 százalékuk egymaga látja el a gyermekneveléssel járó teendõket is. A férfiak házimunkával töltött ideje az elmúlt évtized alatt mindössze 10 perccel növekedett. Errõl részben maguk a túlgondoskodó nõk is tehetnek, akik ráadásul gyakran abban a kényszerképzetben élnek, hogy kizárólag õk birtokolják a mosogatás és a pelenkázás képességét. Sokat javíthatna a mártír asszonyok önértékelési zavarán, ha nõne a háztartásvezetés társadalmi megbecsültsége. Ami nálunk a rossz szájízû "htb.", az politikailag korrekt nyelven unpaid labourer.

"Anyám három állásban robotol, és közben úgy kiszolgálja apámat, mint valami szobalány. Az anyjától ugyanezt látta. Amíg a nagyapám elfoglalt, keresõ ember volt, addig hagyján. Amióta viszont nyugdíjba ment, nemigen van mentsége rá, hogy jóformán a zokniját sem veszi le maga - mondja I., gyerekorvos. - Anyám erején felül mindent felvállal, azután kesereg, milyen fáradt. Félelmetes, hogy a saját munkáját egyáltalán nem tekinti értéknek. A nagynéném ott lakik a nagyszüleim közelében, mégis anyám jár a szüleihez takarítani háromszáz kilométerrõl, kéthetente. Mindent maga akar megcsinálni, kifizetni, megoldani, elcipelni. Azt hiszem, emögött valami nagy-nagy szeretethiány állhat. ' nagyon melegszívû, és a szülei sosem fogadták el igazán. Anyám folyamatosan igyekszik rászolgálni mások szeretetére. Emlékszem, gyerekkoromban a húst látványosan háromfelé vágta, és mindenkinek rakott a tányérjára, csak õ ette üresen a krumplit. Biztos nem véletlen, hogy késõbb vegetáriánus lettem. Sajnos újabban én is hajlamos vagyok az önsajnálatra."

A mártír demonstratív önfeladása gyakran látványos (de nem feltétlenül tudatos) önsanyargatással, súlyosabb esetben öndestrukcióval párosulhat. A "hangos mártír" legalább képes arra, hogy kifelé levezesse belsõ feszültségét. A "csendes mártír" azonban inkább magába fojtja indulatait, ezért nála már komolyabb tünetek, pszichoszomatikus betegségek, depresszió is jelentkezhet. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mártírszerep nem kizárólag a nõkre jellemzõ. Egy férfi éppúgy érezheti magát örök áldozatnak, aki agyondolgozza magát a munkahelyén, és még otthon sem hagyják békén. Az anyák pedig nemcsak a lányaikra, de fiaikra is áthagyományozhatják a hálátlan szerepet.

A mártírság nem egyszereplõs dráma, szükség van hozzá a környezet "együttmûködésére" is. Sosem lesz mártír, akit a többiek nem fogadnak el annak. Az erõs függõségi viszonyok miatt egy családban többen is belecsúszhatnak a kényszeres önfeláldozásba. Néha egyenesen úgy tûnik: a mártírt csak egy másik mártír mentheti meg. Valamilyen szinten éretlen, sérült személyiségre vall, hogy a mártír környezetétõl várja sorsa jobbra fordulását, ahelyett, hogy maga alakítaná úgy az életét, hogy az neki is jó legyen.

 

Altruista öngyilkosság

Durkheim francia szociológus a keresztény vértanúságot altruista öngyilkosságnak tartja. Szerinte, noha a keresztény kultúrában az individualizáció magas szintje miatt nem jellemzõ a közösség érdekében tett önfeláldozás e szélsõséges formája, és bûn az öngyilkosság, a vértanúk mégis öngyilkosságot követnek el. Igaz, nem "klasszikus" módon, hanem közvetetten, azáltal, hogy pontosan tudják, magatartásuknak mi lesz a következménye.

Az iszlámban az individualizáció alacsony foka miatt gyakori az altruista öngyilkosság. Ez esetben is igaz, hogy mártír az, aki magát annak tartja, és akit a környezete is ekként fogad el. Az öngyilkos merénylõ az iszlám közösség jelentõs részének szemszögébõl nézve sahíd, azaz mártír.

Neked ajánljuk