"Mivel a válás idején a kisfiunk még csak két és fél éves volt, tudtam, hogy úgyis a feleségemnél helyeznék el. Benne is lettem volna, megbeszéltük, hogy igazságosan osztozunk a felügyeleten, vettem is nekik egy lakást a házunkhoz közel. Mert ehhez az egyhez ragaszkodtam: lakjunk egymáshoz közel, hogy gyakran láthassam a fiamat. A feleségem viszont bejelentette, hogy vidékre költözik az új élettársával. Az ügyvédem megmondta, hogy képtelenség lesz megakadályozni, hogy magával vigye a gyereket. Tudtam, hogy anyagias, és az új kapcsolatában is talán egyszerűbb lenne neki a fiunk nélkül, ezért az utolsó tárgyalás előtt négy nappal bedobtam: a kialkudott vagyonfelosztáson felül egyedül átvállalom a közös szocpol tartozásunk kiegyenlítését - feltéve, hogy lemond a gyerekről." A harmincas fővárosi építész rezignáltan meséli, hogyan lett gyermekét egyedül nevelő apuka. "Elsőre tiltakozott, hogy mit képzelek, de aztán felhívott, hogy beszéljük meg, végül pedig aláírta, hogy közös szülői felügyelet mellett legyek én a gondviselő. A válás költségei meg a nekik vett lakás miatt egyébként egy fillérem se volt, a szüleimtől kértem kölcsön, hogy ki tudjam őt fizetni" - mondja, majd némi tűnődés után hozzáteszi: volt felesége "biztosan megbánta" az alkut. "Vagdalkozott, hogy úgyse fogom bírni, meg hogy ezt előre kiterveltem. Egyszer a fejemhez vágta: alig egymillióért megvettem a saját fiam. Nyilván szégyelli... A környezetében a mai napig azt állítja, hogy csak átmenetileg van nálam Attila, de már keresi neki az ovit, mert nemsokára hozzá költözik."
Ennek ellenére a szülők megállapodása működőképes: a férfi visszafizette a válási huzavona alatt felhalmozott adósságát, családja segítségével megtanulta egyedül ellátni a kisfiút, akit havonta kétszer egy - félúton lévő - benzinkútnál átad a volt feleségének egy-egy hétvégére. "Végig az vezetett, hogy a fiamnak jó legyen. Ha nagyobb lesz, és azt látnám, hogy jobb helyen lenne az anyjánál, akkor engedném. De az is bennem van, hogyan adhatnám oda egy olyan nőnek, aki képes volt erre."
Áll az alku
Kivételes eset az efféle lépés, vagy a pénz sokkal gyakrabban befolyásolja a gyerekeken való osztozkodást, mint gondolnánk? - kérdeztük családi jogi ügyekre szakosodott jogászoktól, hiszen az előbbi esetben is egy ügyvéd által kidolgozott megállapodásban rögzítették a gyerekelhelyezést. "Remélem, azért ez nem nyíltan került be a szerződésbe" - reagált a jól menő pesti irodát irányító válóperes ügyvéd a történet hallatán, majd a téma fontossága miatt - és teljes anonimitásért cserébe - vállalta, hogy beszél a praxisában előforduló hasonló esetekről, amelyek szerinte sem ritkák. Ezt bizonyítja, hogy kérésünkre hat korábbi, illetve jelenlegi ügyfelét is próbálta rábírni, hogy nyilatkozzon lapunknak. Senki nem vállalta a beszélgetést, bár egyikük azt ígérte, kereshetjük, "ha befejeződik a pere". Végül az ügyvéd mesélt.
"Az apa egy nemzetközi vállalat vezetője, ezért rengeteget van külföldön. Hiába nevelte háztartásbeli felesége helyett inkább a bébiszitter meg a bejárónő a három közös gyereküket, a mai joggyakorlat alapján minimális esély volt arra, hogy hozzá kerüljenek, hiszen fizikailag így is az anya volt velük többet. Az pedig, hogy ő nem törődik velük eleget, nehezen bizonyítható, mint ahogy az is, hogy a gyerekek jobban kötődtek az apjukhoz, aki legalább a kevés otthon töltött idejében foglalkozott velük. A vagyon egyértelműen a férfié volt, ezt házassági vagyonjogi szerződésben is rögzítették, végül mégis lakást és szép magas asszonytartást ígért a feleségének, ha ő megy el, de vállalja, hogy heti háromszor meglátogatja a gyerekeit. A nő az egyeztetések során nem azon alkudozott, hogy a láthatás idejét feltornázza, hanem hogy minél nagyobb legyen a lakás" - mondja az ügyvéd, aki ugyanakkor hozzáteszi: sok fordított esettel is találkozik, és az anya hoz anyagi áldozatot a gyerek megtartásáért. "Egy esetben az asszony inkább odaadta a két örökölt lakását, és albérletbe költözött a lányával, de ezzel megvette a maga és a gyermeke szabadságát az őt korábban többször bántalmazó férjétől."
Az ügyvéd szerint a gyakorlatban háromféle módon rejthető el gond nélkül az etikailag kifogásolható alku: egyikük a különvagyonából ad valamilyen vagyontárgyat a másiknak, a házastársi közös vagyont nem 50-50 százalékban osztják meg, hanem nagyobb részt (általában 70-80 százalékot) kap, aki lemond a gyerekről, illetve a közös szülői felügyeleti jogért cserébe az apa több tartásdíjat fizet.
"Nem tudom kizárni, hogy jóváhagytam-e ilyen megállapodást, de az biztos, hogy nem tudtam róla - ismeri el egy név nélkül nyilatkozó megyei bíró. - A törvény alapján a szülők dönthetnek a gyerekről, a bíróság akkor lép be, ha nem jutnak dűlőre. Ezért, ha egy bontóperben van közös megegyezés, a keresetlevél megfelel a jogi feltételeknek, és a szülő a tárgyaláson is állítja, hogy a párja alkalmas a gyerek nevelésére, akkor semmit sem tehetek. Felteszek pár kérdést, és fél óra alatt vége az ügynek, de az soha nem fog kiderülni, hogy a szakítás előtt a férj miért vett a másiknak egy lakást, vagy fizetett neki egy külföldi utat. Sokszor még jogi képviselőjük sincs, hiszen a polgári pereknél nincs ügyvédkényszer" - magyarázza.
Eldobta, bezsebelte
"Az ilyen történetek két teljesen eltérő értékrendre épülő dimenziót, a családot és a piacot hozzák összefüggésbe, ezért botránkozik meg rajta mindenki" - mondja Síklaki István szociálpszichológus, aki szerint ugyanakkor a háttérben nagyon különböző indítékok állhatnak. "Talán csak az apa szubjektív meggyőződése, hogy minden eszközzel harcolnia kell a gyerekért, pedig objektíven az anyjára lenne szüksége. Olykor ebbe a magyar társadalomban erősen élő hímsovinizmus is belejátszhat, főleg fiúgyereknél, akire máig trónörökösként szokás tekinteni. Az amúgy is jobb anyagi helyzetben lévő apa már csak ezért is érvényesíti a dominanciáját. És persze ott van a másik oldalon a kérdés: milyen anya lehet az, aki pénzért lemond a gyerekéről? Egy ép lelkű nőben biztosan súlyos lelki konfliktust okoz. De lehet ez egy kaukázusi krétakör szituáció is, amikor a kiszolgáltatott helyzetbe került nő a gyerek érdekében hoz racionális döntést" - mondja.
"Nem jó kifejezés, hogy ezek a nők 'lemondanak' a gyerekükről. Hiszen nekik ők nem is kellenek. Szabadulnának az egésztől, ráadásul a pénzt valójában nem a férjüktől veszik el, hanem a gyerekektől, az ő jövőjükből. Kifosztják, majd eldobják őket!" - jelenti ki határozottan az ötvenes dunántúli orvos-vállalkozó, aki egyedül neveli két és fél éves ikreit, de előtte több tízmillió forintot fizetett a feleségének. "A második házasságom volt, feleségem jóval fiatalabb nálam. Fél évvel az ikrek érkezése után azt mondta, hogy 'bárcsak meg sem születtek volna', vagy 'akkor már miért nem csak egy'. Teljesen ambivalens volt a viselkedése, mert eközben szoptatta őket, sírva szaladt a szobájukba, amikor megjöttünk egy kettesben eltöltött külföldi nyaralásból. De a kapcsolatunk egyre romlott" - mondja a férfi.
Miután beadták a válókeresetet, felesége sűrűn változtatta az álláspontját, eleinte azt szorgalmazta, hogy az egyik gyermek nála, a másik a férjénél maradjon, később viszont mindkettejüket ő akarta nevelni. "Ragaszkodtam hozzá, hogy a nagy összegű gyerektartást jelentős részben természetben adjam. Ezután állt elő az ügyvédje azzal, hogy 'bizonyos feltételek esetén' hozzájárulnának, hogy a gyerekek inkább nálam maradjanak. Elsőként a nagyon gyakori és rugalmas láthatást említette, de végül kibökte, az is feltétel: adjak pénzt a feleségemnek egy olyan színvonalú fővárosi lakásra, 'ahol a nála töltött hétvégéken a gyerekek is jól érzik magukat'. Ez 20 millió forintot jelentett, és mivel a lakást be is kell rendezni, az további 2 millió. Nála maradt a kocsi és a jelentős értéket képviselő vállalkozás is, bár azt kifejezetten neki alapítottam. De a végén adtam még neki 4 milliót, ha azonnal elköltözik - meséli. - Az utolsó egyeztetés az ügyvédekkel annyira elhúzódott, hogy muszáj volt közben elmennem a bölcsibe a gyerekekért, így a végső megállapodásokat - köztük azt, amelyikben eldobja magától a gyerekeit - az ő jelenlétükben írtuk alá. Az egyik gyerek az ölében ült. Tíz percig nem tudtam folytatni, ki kellett mennem a mosdóba. Sírtam, szűköltem, mint egy félig agyonvert kutyakölyök" - emlékszik vissza. Az ikreknek soha nem fogja elmesélni a válás pontos történetét. "Így is iszonyatos tragédia ez számukra. Ha keresik az édesanyjukat, azt mondogatom, 'anya dolgozik, anya majd jön'."
Legfeljebb a jó erkölcsbe
"Akinek fontos a gyereke, annak minden pénzt megér, hogy minél hamarabb nyugalomban élhessenek" - mondja dr. Illés Blanka családi jogi ügyvéd, hangsúlyozva, hogy a hatályos magyar jogszabályok természetesen nem teszik lehetővé, hogy valaki megvásárolja a kizárólagos szülői felügyeleti jogot. Az viszont szerinte legfeljebb a jó erkölcsbe ütközik, ha valaki a házastársi közös vagyonból őt megillető résznél nagyobb összeget kér, és ezért engedi, hogy a másik félhez kerüljön a gyerek. "Olyan ügyet még nem láttam, ahol az egyértelműen alkalmatlan szülőnek pénzért odaadták volna a gyerekeket. Azt viszont kijelenthetem, hogy a házasságok felbontásánál a gyermek éppúgy értékkel bíró vagyontárgy, mint egy kocsi vagy egy antik szekrény. Az az általános, hogy akinél a gyerek marad, annak kevesebb vagyon jár, kifejezetten ritkán találkozom azzal az állásponttal, hogy 'ha már vele él a gyerek, maradjon ott a lakás, a kocsi, a bútorok'. Pedig ha belegondolunk, ennek kellene általánosnak lennie" - mondja az ügyvéd, aki szerint az apák sokszor már a közös felügyeleti jog megszerzéséért is hajlandók fizetni. "Morálisan ez is vitatható, mégis az ésszerű ajánlat elfogadását szoktam javasolni. A magyar jogszabályok alapján ugyanis csak akkor lehetséges a közös szülői felügyeleti jog, ha ebbe mindkét szülő beleegyezik. Így megállapodás híján az apák előtt két út áll: elveszítik a szülői felügyeleti jogukat, és a gyerek életébe minimálisan folyhatnak bele, vagy fizetnek, és a gyerek testi, lelki, értelmi fejlődését, egészségét, oktatását, lakóhelyét vagy akár külföldre utazását érintő minden kérdésbe beleszólhatnak, vita esetén pedig a gyámhatóság vagy a bíróság döntését kérhetik."
"Érzékelhető tendencia, hogy manapság egyre több férfi tud mélyebb apa-gyerek kapcsolatot kialakítani, ami a gyermekelhelyezési ügyeknél is megmutatkozik. Közben az általános társadalmi változásokkal, a családmodellek számának növekedésével együtt mintha a nők egy részének anyasághoz való viszonya is változna, ezért nem kizártak az ilyen esetek" - mondja Szeibert Orsolya, az ELTE Polgári Jogi Tanszékének oktatója. Ugyanakkor szerinte a válások során még mindig inkább a nők engednek - akár vagyoni kérdésekben is -, de a gyerekükhöz a végsőkig ragaszkodnak. "Sokkal több nő kerül ki elszegényedve a kapcsolatból, és inkább ők azok, akik egyedül nevelik tovább a gyerekeket, nemegyszer megfelelő tartásdíj nélkül" - mondja az egyetemi oktató, bár megjegyzi: ez az anyai ragaszkodás időnként a gyermekéhez őszintén kötődő apa ellen fordulhat.
A jelenség egyik oka az lehet, hogy a családjogi törvény és az új polgári törvénykönyv vonatkozó szabályai is megállapodáspártiak, akárcsak a bírói gyakorlat. Viszont csak a legritkább esetben derül ki, pontosan milyen alku eredményeképpen jutott el a pár a megállapodásig. "A jogszabály szerint a feleknek meg kell állapodniuk a közös vagyon megosztásában, a közös lakáshasználatban, a tartásdíjban, a közös kiskorú gyermekeket érintő kérdésekben. Viszont ezek közül a bíróság csak a gyermeket érintő részt vizsgálja, hogy mindez megfelel-e a kiskorú érdekeinek. A bíró a pár vagyoni osztozkodását nem fogja firtatni, hiszen felnőtt emberek" - magyarázza Szeibert Orsolya, aki persze tud olyan esetről, hogy a bírónak gyanús lett a felek "megállapodása", és addig kérdezgette az anyát, míg kiderült, hogy a férje megzsarolta. "Bármilyen rózsaszínnek tűnik a közös megegyezéses válás, az egyik fél általában jobb alkupozícióban van, jobb az érdekérvényesítő képessége, és így kihasználja a másikat. Az ilyen családi helyzetek át vannak itatva érzelmekkel, sokszor ellenségeskedéssel. Mindketten nyerni szeretnének." Az egyetemi oktató szerint mégis jobb a felek - ahogy a törvény fogalmaz - "befolyásmentes és végleges nyilatkozatából" kiindulni, mert ha a bíróság elkezdené a hátteret vizsgálni, soha nem lenne végük a bontópereknek.
