Nem könnyű feladat a történtek iskolai kezelése. Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületének ajánlásai ehhez nyújtanak segítséget tanároknak, de akár szülőknek is.
Régóta foglalkoztat a nők barátsága, hiszen már a barátság szó kimondásakor is férfiakra gondolunk, híres barátságok jutnak az eszünkbe, Goethe és Schiller, Hacsek és Sajó. Ezek mind magasztosak, példaértékűek, kiállják az idő próbáját.
Iskolai és szülőknek szóló programok, gyerekeknek szóló gyerekjogi tévéműsor és rengeteg szociális munkás. A magyartól fényévekre álló belga rendszerről beszélgettünk.
Mindenszentek előtt egy héttel hozta nyilvánosságra a Vatikán a Hogy feltámadjunk Krisztussal kezdetű dokumentumot. Ebben – a sorok között – a „szórásos” temetés és a hamvak otthoni elhelyezése ellen emelt szót. Az üdvösségnek mindehhez még sincs sok köze; a Gerhard Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa által jegyzett szöveg viszont a Szentszéken belüli erővonalakról is árulkodik – állítja interjúalanyunk.
Hogyan tudja egy gyerek érvényesíteni a jogait? Mit tesz a gyermekvédelem, ha bajt észlel? Mi a szexedukáció? A Hintalovon Alapítvány alapítóját, kuratóriumának elnökét kérdeztük.
Egy olyan nemzetközi bűnöző után nyomozott a Szeged melletti Balástyán, akiről hosszú éveken át minden vád lepergett. Mr. Teflon – ahogy a hatóságok nevezték Daviest – májusban ugyan rács mögé került nagy összegű csalás miatt, de Bindel szerint a történet ezzel nem ért véget. Aktuális küldetése mellett jogvédő tevékenységéről és egy leszbikus átnevelőterápia tapasztalatairól is kérdeztük.
Hét éve hagyta el Magyarországot, és nincs honvágya. Izraelben nem szavazhat, itthon nem szeretne. Steiner Kristóffal a bulvármédiáról, a tel-avivi hétköznapokról és a szabadtéri szexpózokról beszélgettünk.
Miért gondolja valaki, hogy isten megszólította? Hangokat hall, melegséget érez, vagy úgy érzi, hogy mindent ért, s addigi élete átértékelődik – legalábbis erről beszélnek azok, akiknek megtérésélményük volt.
A düh kontraproduktív, rendszerint nem vezet sehová – mégsem könnyű tőle megszabadulnia sem a jognak, sem a politikának. A világhírű filozófussal a tárgyban írott új könyvéről, a bosszúról, Hamletről és Donald Trumpról is beszélgettünk.