„A fiam általános iskolás volt, amikor kipróbálta a füvet, utána jött minden a heroin kivételével. Bulinak indult, de a biofű beütött; komoly függőséget okozott nála” – meséli Nóra, akinek a 16 éves fia jelenleg a szatymazi rehabilitáción van. „Egy reggel felhívott a tanár, hogy a gyerek két vonalat nem tud összekötni. Elküldték az iskolaorvoshoz, szerinte semmi baja nem volt. Erre elvittük a gyermekorvoshoz, de az is csak széttárta a karját” – folytatja az anya, aki azzal szembesült, hogy a három (országos) rehabilitációs központot leszámítva nincs addiktológiai szolgáltatás kamaszok részére. A zuglói kezdeményezés talán abban is segíthet, hogy ehhez hasonló esetek ritkábban forduljanak elő.
Út a tisztaság felé
A lassan húszéves Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány 2006 óta működik Zuglóban. Közösségi szenvedélybeteg-ellátással foglalkoznak, s év végén arra kaptak az önkormányzattól 4 millió forintot, hogy szolgáltatásaik fejlesztése keretében elindítsák az ország első ambuláns ellátását szerhasználó kamaszok számára. „Ez arra volt elég, hogy apróbb felújításokat végezzünk és felvegyünk egy gyermek- és ifjúságpszichiátert” – mondja Nyíri Noémi, az alapítvány projektkoordinátora, aki egy pszichológus és egy szociális munkás mellett addiktológiai konzultánsként is részt vesz a munkában. A Tábornok utcai helyiségükbe bárki bemehet tanácsot, segítséget kérni, mivel alacsony küszöbű ellátást biztosítanak – ez azt jelenti, hogy szolgáltatásaikat ingyenesen, feltételek, megkötések nélkül igénybe lehet venni. Korábban csak az addiktológiai konzultánsok és a szociális munkások segítői beszélgetéseire járhattak a jelentkezők, ám azzal, hogy most sikerült egy pszichiátert alkalmazniuk, már szakrendelést tudnak biztosítani, így a terápia mellett gyógyszeres kezelésre is lehetőség nyílt. „A kerületi iskolák egy részével jó kapcsolatot tudtunk kialakítani, gyakran a pedagógusok keresnek meg azzal, hogy szerhasználattal kapcsolatos problémát érzékel a diákok körében. Amennyiben igény van az iskola részéről és van szabad kapacitásunk, interaktív előadásokkal is próbálunk segíteni” – mondja Nyíri, hozzátéve, hogy a pedagógusok mellett főleg aggódó szülők jelentkeznek.
Nagyon ritka, hogy egy kamasz magától besétáljon és segítséget kérjen. A szülők mellett inkább a józanabb barátok, barátnők hozzák el őket – neki ugyanis esze ágában sincs változtatni, és csak az otthoni cirkusz enyhítése miatt hajlandó eljönni. „Egy szerhasználó kamaszt nem lehet lebeszélni a drogozásról, de beszélgetni róla, a körülményekről, az élményeiről nagyon is lehet. És ha sikerül jó kapcsolatot kialakítanunk, idővel eljuthatunk oda is, hogy a kiskorú páciens együttműködjön a változás érdekében” – mondja dr. Havasi Mónika, az alapítvány orvosa. Az első találkozás alkalmával körülbelül másfél órás a beszélgetés, majd állapottól függően heti fél- vagy egyórás ülésekre lehet jönni. Ez lehet hagyományos pszichoterápia, de súlyosabb esetben akár felkészítés is a rehabilitációra. „A mi szerepünk az, hogy feltérképezzük, mennyire nagy a baj; vannak-e függőséget mutató jelek, vagy csak egyszeri, kipróbálásszintű szerhasználatról van szó, a szülők pedig bepánikoltak” – teszi hozzá Nyíri Noémi, aki szerint a rehabilitációra azért kell külön felkészíteni a pácienseket, mert ezek a terápiás intézmények nem zártak, bárki hazamehet, mielőtt a kezelése befejeződik.
Költözés előtt
„Főleg lassítókat használnak. Néhány osztálytársnál csekély mértékű a szerhasználat, jelesebb napokon elszívnak egy füves cigit, vagy csak azért, hogy lelazuljanak, pihenjenek” – meséli a 16 éves Ricsi, aki az alapítvány kortárssegítő-képzésére jár, ugyanis a Tiszta Jövőért nemcsak terápiás szolgáltatást nyújt a kamaszoknak, a munkájukba is igyekeznek bevonni őket. A segítőképzésnek természetesen az a célja, hogy átfogó drogelméleti tudáshoz jussanak az érdeklődő fiatalok, megismerjék az ellátórendszer működését, és ha szükséges, segíteni tudjanak társaiknak. „Önismeretet tanulunk, de azt is, hogyan lehet felismerni, ha valaki problémás szerhasználó” – folytatja Ricsi, aki azt tapasztalta, hogy amióta a képzésre jár, megnyíltak neki a füvet vagy biofüvet fogyasztó ismerősei. „Azért jelentkeztem, mert ezzel a tudással is több lehetek, és mivel ismerek olyanokat, akik nemcsak fogyasztók, de maguk készítik és árulják ezeket a szereket, talán tudok majd segíteni valakinek, ha úgy alakul” – mondja a fiú, aki 18 éves kora után szeretne csatlakozni az alapítvány partiszerviz programjához is, amely két éve működik a Dürer Kert esti rendezvényein. (E programokra nem engednek be 18 éven aluliakat – a szerk.) „Ez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy az alapítvány önkénteseivel kivonulunk az olyan bulikra, ahol sejthetően nagyobb mértékű lesz a kábítószer-használat, folyamatosan járőrözünk, hogy egyből segíteni tudjunk” – magyarázza Nyíri, aki szerint már az is nagy segítség, ha valaki a szerektől egy kicsit megborult, akkor beszélgetnek vele, megnyugtatják, vagy egyszerűen csak kiviszik levegőzni. „Zenei stílusonként eltérő, hogy a közönség mit használ, de az esetek többségében helyben tudjuk kezelni a problémát: elsősegélyt nyújtunk, szőlőcukrot, vizet adunk, ez a legtöbbször segít. Persze, van, hogy mentőt kell hívni, de ez főleg alkoholmérgezésnél fordul elő” – mondja a projektkoordinátor, aki arra próbálja ösztönözni a fiatalokat, hogy ha már úgy döntöttek, muszáj kipróbálniuk valamit, akkor azt „ésszel” tegyék.
Jelenleg az alapítvány új szakrendelésén csak egyéni terápiát biztosítanak, a távlati céljuk viszont az, hogy létrehozzák az ország első serdülő-drogambulanciáját. „Az csak az első lépés, amit jelenleg kínálni tudunk, mindenképp szeretnénk bővíteni szolgáltatásainkat. Sajnos az ellátórendszerben ennek az egésznek nincsen sem szakmai protokollja, sem finanszírozása, sem törvényi háttere” – jegyzi meg Nyíri Noémi. A civil szféra sajátosságai miatt azonban ők is csak egy évre előre tudnak tervezni. – Lényegében teljes a bizonytalanság, mert ha jövőre úgy dönt az önkormányzat, hogy mások lesznek a prioritások, akkor nem kapunk egy forintot se, de az állami normatíva is csak évről évre jár, a korábbi hároméves ciklusok helyett.” Az sem könnyíti meg a dolgukat, hogy költözniük kell a Tábornok utcából, mivel kinőtték jelenlegi helyüket. Noha a közelmúltban az önkormányzat biztosított volna új helyet, ám a környékbeliek leszavazták a költözést: attól féltek, hogy az alapítvány közelsége miatt lemennek az ingatlanárak, eldobált fecskendőkkel lesz tele az utca, dílerek jelennek meg. Az alapítvány munkatársai megpróbálták elmagyarázni nekik, hogy ez nem tűcsereprogram, csak egy szakrendelés, de nem sikerült meggyőzni őket. És mivel ők sem szeretnének olyan helyre menni, ahol emiatt háborúskodás van, egyelőre az önkormányzat újabb ajánlatára várnak.
