Gyász

Meghalt Seres Mariann

  • Narancs
  • 2017. április 23.

Lélek

Velünk volt. Akkor is velünk volt már, amikor még nem volt velünk. Akkor is velünk volt, amikor mindennap köztünk volt. S aztán is velünk volt, hogy elment tőlünk. Most is velünk van, mi meg magunk alatt, mert meghalt.

Amikor még nem volt velünk, úgy mentek a dolgok, hogy az ember direkt szívesen járt a Toldi moziba, mozizni is, meg volt alatta sokáig valami csehó is, amolyan tipikusan kilencvenes évek eleji formátum. Bármelyikbe mentél, számíthattál rá, hogy Mariann ott lesz és segít: eligazít a mozi s a kocsmászat dolgaiban, adott esetben csak azzal, hogy köszön, mosolyog, megismer. Az ember egy moziban nem nagyon szorul segítségre, de az, hogy engem itt ismernek, nos, különös élvezet: nála volt kapható ingyért, egy másik mosolyért, olyanért, ami tényleg nem kerül semmibe. Előbb a moziban volt valamilyen hátramozdító, majd a moziban székelő Balázs Béla Stúdióban. Bementél, ott volt, s a dolgok piszkosul rendben voltak. Csevegtetek.

Aztán valami film- és videóforgalmazónál kavart, ott is velünk volt. Amikor odakerült, még frissen élt új kollégái körében a lapunkkal folytatott, s számukra bukovári sajtópör emléke, nevetve mesélte, hogy milyen rossz a hírünk arrafelé. Mert velünk volt, akkor is velünk.

Aztán idejött dolgozni a Magyar Narancshoz. Örömmel, jókedvvel, tenni akarással, embert úgy örülni e közösségnek nemigen láttunk, mint őt. Büszke volt, ragyogott, s szó szerint enyhülést hozott: nyár volt, negyvenhét fok árnyékban. Másnapra lett egy raklapnyi munkavédelmi ásványvíz a legdrágábbikból. Kapott egy önálló irodát, még a főszerkesztőnek sem volt olyanja, mit nem adtunk volna érte, de ő nem szerette, mert mindig ott akart lenni, ahol… ahol… mi is? Ahol mi is akartunk, ahol történik valami, ahol van még valaki. Volt egy nézése, egy arckifejezése, ami minden körülmények közt azt hozta ki az emberből, hogy meg kell mutatnia a tőle telhető legjobbat, el kell intézni, amit kér, tudni kell a kérdésére a választ, el kell kicsit kápráztatni, mert az nála elvárás. A tekintet, ami egy percre különbbé tette az embert önmagánál. Igyekeztünk megtenni tehát, ami tőlünk tellett, ő cserében elintézte a dolgokat, mint azt a rohadt vizet. Lett ez, lett az, legfőképpen lett olvasói kártyánk, csak csodák nem lettek. El is ment egy idő után.

De ott volt a Verziónál, az emberjogi dokufesztiválnál, ahol ugyancsak az volt a feladata, hogy elintézze a dolgokat. Közel volt, régi harcostársunknál, karnyújtásnyira, csak fel kellett hívni, de jelentkezett ő magától is, s akkor a telefonon is átjött az a tekintet, ami kihozta belőled a legjobbat.

Aztán kisvártatva már a könyvszakmából, marketingvonalról jelentkezett. Ott is velünk volt, egyengette utunkat az Írók Boltjában, a könyvfesztiválon, összehozott pár könyvbemutatót, ezt-azt. Olyan volt, mint anno a moziban – maga a bizonyosság, a biztos tudat: ott a Mariann.

Ma reggel ez a bizonyosság omlott össze, s tűnt el a semmibe. Kevesebben lettünk, kevesebbek lettünk, és gyászolunk.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.