Lélek

Az embernek, aki semmihez sem ért, fáj, hogy bántja a nagyszerű paralimpikon. Bánatát dal helyett Facebook-posztban mondja el.

A Balaton megszállása a kádári konszolidáció szimbóluma. Egy évtized alatt sikerült a páratlan természeti értéket a belföldi idegenforgalom legfontosabb, szinte egyedüli nyári célpontjává tenni – mit sem törődve a következményekkel.

Tizenöt éve árul Magyar Narancsot a Nyugati aluljáróban Róbert, a buszvezető. Azt mondja, mindkét munkához szeretni kell az embereket. Tegnap volt az utolsó napja.

Nevéhez fűződik a hírhedtté vált stanfordi börtönkísérlet, ahol a csoporton belül a diákok egy része a rab, másik része a börtönőr szerepét játszotta el. Nemrégiben egy sokkal békésebb projekt, a Hősök Tere keretében járt Magyarországon.

A sclerosis multiplex világnapjára megjelent könyvében nagyon személyesen és olykor kínzóan őszintén meséli el, milyen az élet ezzel a gyógyíthatatlan betegséggel. Interjú.

1971. április 8-án ült össze az első Roma Világ­kongresszus. Ez volt az első szervezett és átgondolt kísérlet arra, hogy a roma lakosság érdekei és jogai nemzetközi szinten is megfogalmazódjanak. Ezen a napon Londonban több mint tíz ország 23 delegáltja – köztük a kor neves színésze, Yul Brynner, és Magyarországról Farkas Menyhért író – döntött a roma nép zászlójáról, himnuszáról, önelnevezéséről. Emellett több bizottságot hoztak létre az oktatás, a kultúra, a háborús bűnök és kárpótlás, illetve a szociális és nyelvi témájú problémák kezelésére. A negyedik világkongresszuson, 1990-ben a Varsó melletti Serockban született döntés arról, hogy április 8-át, az első világkongresszus kezdetének időpontját roma ünnepként ismerjék el. Az ENSZ ezt a napot a roma kultúra világnapjává nyilvánította, az Európai Parlament pedig 2005. április 28-án határozatban rendelkezett, hogy április 8. „a romák napja” legyen.

Rendkívüli körülmények között vagy épp hétköznap, Cziffra Györgytől Farkas Jancsin át az építőmunkásig és az akadémiai tagig mind a hőseink. A romák sztereotípiáktól mentes jelenlétét rögzítő tények mégis fájón hiányoznak a köztudatból.

Sátánista szektákat véltek garázdálkodni a nyolcvanas–kilencvenes évek Amerikájában. Az ördögi tömeghisztéria utolsó áldozatai egy éve szabadultak, és kártérítési perre készülnek.

Magyarországon még mindig tabu, külföldön egyre nagyobb figyelem kíséri. Március elsején volt a világnapja.

Miután írtunk Hada Renáta gigászi harcáról az Akadémiával, a Nyelvtudományi Intézet elküldte közleményét „a férfi becenévkérelmek elutasításával kapcsolatban”.

Provokatív temetői szertartások, sátánszobor felállításának követelése és így tovább. Ám az amerikai Sátán Temploma (The Satanic Temple – TST) mégis inkább politikai akciócsoportnak vagy médiablöffnek látszik, mint okkult szektának. Céljaik között az állam és az egyház szétválasztása, a tudomány, az egyéni szabadságjogok propagálása, az iskolások testi fenyítésének megszüntetése, a nők abortuszhoz való jogának garantálása és sok más ügy is szerepel.

Hiába írta Platón, hogy szabad hazudniuk az orvosoknak, mi őszinteséget várunk tőlük – legalábbis, ha azt mondják, nincs semmi bajunk. És ha van? Vajon muszáj „terhelni” a beteget a teljes igazsággal?

Tizenhat évig volt nevelőtiszt a bátahalmai börtönben, közben elvégezte a tanárképzőt, majd a pszichológia szakot, és börtönpszichológus, klinikai szakpszichológus lett. 1993-ban hívták a rendőrség különleges szolgálatához túsztárgyalónak, de nevéhez fűződik az ún. érzelemtaktikai tréning kidolgozása is.