Az utolsó rikkancs

  • narancs.hu
  • 2015. június 25.

Lélek

Tizenöt éve árul Magyar Narancsot a Nyugati aluljáróban Róbert, a buszvezető. Azt mondja, mindkét munkához szeretni kell az embereket. Tegnap volt az utolsó napja.

Róbert 25 éve buszvezető a BKV-nál, az évek során számos budapesti járaton megfordult. Dolgozott a Margit-szigeten, Kelenföldön, a Nyugati környékén és éjszakai járatokon. Pontosan már nem emlékszik, hogy miért pont a Narancsot választotta, de valószínűleg egy Sziget Fesztiválról szóló címlap csábította el. „Korábban csak a sporthíreket néztem, aztán a rendszerváltás után, amikor jött az első szabad választás, szerettem volna tájékozódni, akkor kezdtem el először Népszabadságot, 168 Órát, majd Magyar Narancsot olvasni. Megtetszett, hogy a Narancs nem csak széleskörűen tájékoztat különböző témákról, hanem foglalkozik a popkultúrával is. 1996-ban pedig nagyon érdekelt a Sziget, mert ki akartam menni Kispál és a Borzra, úgyhogy vettem egy Narancsot.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A kilencvenes években sokat járt a Nyugati környékén, mert akkoriban oda kötötte a munkája, és észrevette, hogy az aluljáróban már egy nappal korábban, szerdán is árulják az újságot, de nem újságosok, hanem rikkancsok. „Mindig megbeszélték, hogy ki árul a Nyugatinál, ki a Ferenciek terénél és ki a Kálvinon. Állítólag még a Moszkva téren is volt rikkancs” – mondja. Ő maga úgy kezdett bele a szó szerint underground lapterjesztésbe, hogy volt egy ötlete lapunk Szüret rovatába, és ezért betelefonált a szerkesztőségbe. „Egyúttal érdeklődtem az újságárusítás felől is. Így kezdődött ez körülbelül 15 évvel ezelőtt” – emlékszik vissza Róbert, aki azóta minden szerdán ott állt a Nyugati aluljárójában, akár a nyolc óra munka után is, vagy a szabadnapján. Reggel Őrbottyánból bevonatozott a Nyugatiba, délelőtt elment a Fehér úti nyomdába, ott vették fel a rikkancsok a friss újságot, és szétszéledtek a három-négy fővárosi helyszínre. „Addig ment a bandázás, beszélgettünk a többi rikkanccsal, de nem tudok róluk sokat, csak annyit, hogy mindenkinek volt mellette valami normális állása.”

Kezdetben csak fizetéskiegészítésként terjesztett, de nem árult volna akármit. „Rendszeres Narancs-olvasóként nekem nagyon fontos volt a lap szellemisége, és sokszor azt éreztem, hogy helyettem is jól összefoglalja, megfogalmazza a politikai véleményemet” – mondja Gergely, aki a Narancs mellett még 168 Órát terjesztett. „Nekem mindig fontos volt, hogy vegyek CD-t, eljárjak koncertekre, illetve különböző kulturális programokra, és mivel nem csak magamról, hanem a családomról is kellett gondoskodnom, úgy gondoltam, hogy ebből a lapterjesztésből finanszírozom meg magamnak ezeket, ne a családi kassza bánja a szórakozásomat.”

Szívesen emlékszik vissza az aluljáróban eltöltött évekre, mert mint mondja, ez is olyan, mint buszt vezetni: szeretni kell hozzá az embereket. Kezdettől fogva volt stabil vásárlói köre, akikkel mindig eldiskurált az aktuális témákról, szomorkodtak vagy bosszankodtak. „Klasszikus rikkancs voltam az elején, kiálltam és kiabáltam azt, ami a címlapon volt. De egy idő után már nem volt rá szükség, mert jöttek az emberek maguktól is. Én csak ültem és olvastam, úgy, hogy a címlap jól látható legyen. Ez nem olyan újság, amit hirtelen felindulásból vesz meg egyszer az ember. Aki megveszi, az rendszeresen veszi.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

„Kedden este mindig az A38 hajón vagyok Random Tripen, késő este érek haza, délelőtt már megyek az újságért, útközben pedig csak Tilos rádiót hallgatok” – meséli heti rutinját. Persze nem teltek teljes békében a „narancsos” szerdák. Volt egy rendszeres bekiabálója, aki időnként ki is tépte a lapot a kezéből, illetve akadtak, akik azért keseregtek, hogy ilyen magyaros arcvonásokkal hogyan árulhatja ezt a zsidó lapot. Kezdetben különösen érdekes légkörben teltek a rikkancsos napok, ugyanis tőle néhány lépésnyire rendszeresen ott voltak Csurka István rikkancsai is, akik Magyar Fórumot árultak. „Na, náluk aztán volt klubhangulat, többen összegyűltek bőrdzsekiben, bakancsban, és végigbeszélték az aktuális témákat. Bántani azonban sosem bántottak.”

Évek óta pusztán szerelemből árulta a lapot. „Nem hozott már annyit, hogy megérje estig ott állni, mégis csináltam. Viszont most már lediplomázott a lányom, a saját lábára áll, így nem kell már ez a kis mellékes.”

Róbert tegnap délután árult utoljára Magyar Narancsot, délelőtt a szerkesztőségben is elbúcsúztunk tőle, de azért adjuk csak írásba is: légy boldog, rikikirály, találkozunk még!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.