Az utolsó rikkancs

  • narancs.hu
  • 2015. június 25.

Lélek

Tizenöt éve árul Magyar Narancsot a Nyugati aluljáróban Róbert, a buszvezető. Azt mondja, mindkét munkához szeretni kell az embereket. Tegnap volt az utolsó napja.

Róbert 25 éve buszvezető a BKV-nál, az évek során számos budapesti járaton megfordult. Dolgozott a Margit-szigeten, Kelenföldön, a Nyugati környékén és éjszakai járatokon. Pontosan már nem emlékszik, hogy miért pont a Narancsot választotta, de valószínűleg egy Sziget Fesztiválról szóló címlap csábította el. „Korábban csak a sporthíreket néztem, aztán a rendszerváltás után, amikor jött az első szabad választás, szerettem volna tájékozódni, akkor kezdtem el először Népszabadságot, 168 Órát, majd Magyar Narancsot olvasni. Megtetszett, hogy a Narancs nem csak széleskörűen tájékoztat különböző témákról, hanem foglalkozik a popkultúrával is. 1996-ban pedig nagyon érdekelt a Sziget, mert ki akartam menni Kispál és a Borzra, úgyhogy vettem egy Narancsot.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A kilencvenes években sokat járt a Nyugati környékén, mert akkoriban oda kötötte a munkája, és észrevette, hogy az aluljáróban már egy nappal korábban, szerdán is árulják az újságot, de nem újságosok, hanem rikkancsok. „Mindig megbeszélték, hogy ki árul a Nyugatinál, ki a Ferenciek terénél és ki a Kálvinon. Állítólag még a Moszkva téren is volt rikkancs” – mondja. Ő maga úgy kezdett bele a szó szerint underground lapterjesztésbe, hogy volt egy ötlete lapunk Szüret rovatába, és ezért betelefonált a szerkesztőségbe. „Egyúttal érdeklődtem az újságárusítás felől is. Így kezdődött ez körülbelül 15 évvel ezelőtt” – emlékszik vissza Róbert, aki azóta minden szerdán ott állt a Nyugati aluljárójában, akár a nyolc óra munka után is, vagy a szabadnapján. Reggel Őrbottyánból bevonatozott a Nyugatiba, délelőtt elment a Fehér úti nyomdába, ott vették fel a rikkancsok a friss újságot, és szétszéledtek a három-négy fővárosi helyszínre. „Addig ment a bandázás, beszélgettünk a többi rikkanccsal, de nem tudok róluk sokat, csak annyit, hogy mindenkinek volt mellette valami normális állása.”

Kezdetben csak fizetéskiegészítésként terjesztett, de nem árult volna akármit. „Rendszeres Narancs-olvasóként nekem nagyon fontos volt a lap szellemisége, és sokszor azt éreztem, hogy helyettem is jól összefoglalja, megfogalmazza a politikai véleményemet” – mondja Gergely, aki a Narancs mellett még 168 Órát terjesztett. „Nekem mindig fontos volt, hogy vegyek CD-t, eljárjak koncertekre, illetve különböző kulturális programokra, és mivel nem csak magamról, hanem a családomról is kellett gondoskodnom, úgy gondoltam, hogy ebből a lapterjesztésből finanszírozom meg magamnak ezeket, ne a családi kassza bánja a szórakozásomat.”

Szívesen emlékszik vissza az aluljáróban eltöltött évekre, mert mint mondja, ez is olyan, mint buszt vezetni: szeretni kell hozzá az embereket. Kezdettől fogva volt stabil vásárlói köre, akikkel mindig eldiskurált az aktuális témákról, szomorkodtak vagy bosszankodtak. „Klasszikus rikkancs voltam az elején, kiálltam és kiabáltam azt, ami a címlapon volt. De egy idő után már nem volt rá szükség, mert jöttek az emberek maguktól is. Én csak ültem és olvastam, úgy, hogy a címlap jól látható legyen. Ez nem olyan újság, amit hirtelen felindulásból vesz meg egyszer az ember. Aki megveszi, az rendszeresen veszi.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

„Kedden este mindig az A38 hajón vagyok Random Tripen, késő este érek haza, délelőtt már megyek az újságért, útközben pedig csak Tilos rádiót hallgatok” – meséli heti rutinját. Persze nem teltek teljes békében a „narancsos” szerdák. Volt egy rendszeres bekiabálója, aki időnként ki is tépte a lapot a kezéből, illetve akadtak, akik azért keseregtek, hogy ilyen magyaros arcvonásokkal hogyan árulhatja ezt a zsidó lapot. Kezdetben különösen érdekes légkörben teltek a rikkancsos napok, ugyanis tőle néhány lépésnyire rendszeresen ott voltak Csurka István rikkancsai is, akik Magyar Fórumot árultak. „Na, náluk aztán volt klubhangulat, többen összegyűltek bőrdzsekiben, bakancsban, és végigbeszélték az aktuális témákat. Bántani azonban sosem bántottak.”

Évek óta pusztán szerelemből árulta a lapot. „Nem hozott már annyit, hogy megérje estig ott állni, mégis csináltam. Viszont most már lediplomázott a lányom, a saját lábára áll, így nem kell már ez a kis mellékes.”

Róbert tegnap délután árult utoljára Magyar Narancsot, délelőtt a szerkesztőségben is elbúcsúztunk tőle, de azért adjuk csak írásba is: légy boldog, rikikirály, találkozunk még!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.