Róbert 25 éve buszvezető a BKV-nál, az évek során számos budapesti járaton megfordult. Dolgozott a Margit-szigeten, Kelenföldön, a Nyugati környékén és éjszakai járatokon. Pontosan már nem emlékszik, hogy miért pont a Narancsot választotta, de valószínűleg egy Sziget Fesztiválról szóló címlap csábította el. „Korábban csak a sporthíreket néztem, aztán a rendszerváltás után, amikor jött az első szabad választás, szerettem volna tájékozódni, akkor kezdtem el először Népszabadságot, 168 Órát, majd Magyar Narancsot olvasni. Megtetszett, hogy a Narancs nem csak széleskörűen tájékoztat különböző témákról, hanem foglalkozik a popkultúrával is. 1996-ban pedig nagyon érdekelt a Sziget, mert ki akartam menni Kispál és a Borzra, úgyhogy vettem egy Narancsot.”
| ||
A kilencvenes években sokat járt a Nyugati környékén, mert akkoriban oda kötötte a munkája, és észrevette, hogy az aluljáróban már egy nappal korábban, szerdán is árulják az újságot, de nem újságosok, hanem rikkancsok. „Mindig megbeszélték, hogy ki árul a Nyugatinál, ki a Ferenciek terénél és ki a Kálvinon. Állítólag még a Moszkva téren is volt rikkancs” – mondja. Ő maga úgy kezdett bele a szó szerint underground lapterjesztésbe, hogy volt egy ötlete lapunk Szüret rovatába, és ezért betelefonált a szerkesztőségbe. „Egyúttal érdeklődtem az újságárusítás felől is. Így kezdődött ez körülbelül 15 évvel ezelőtt” – emlékszik vissza Róbert, aki azóta minden szerdán ott állt a Nyugati aluljárójában, akár a nyolc óra munka után is, vagy a szabadnapján. Reggel Őrbottyánból bevonatozott a Nyugatiba, délelőtt elment a Fehér úti nyomdába, ott vették fel a rikkancsok a friss újságot, és szétszéledtek a három-négy fővárosi helyszínre. „Addig ment a bandázás, beszélgettünk a többi rikkanccsal, de nem tudok róluk sokat, csak annyit, hogy mindenkinek volt mellette valami normális állása.”
Kezdetben csak fizetéskiegészítésként terjesztett, de nem árult volna akármit. „Rendszeres Narancs-olvasóként nekem nagyon fontos volt a lap szellemisége, és sokszor azt éreztem, hogy helyettem is jól összefoglalja, megfogalmazza a politikai véleményemet” – mondja Gergely, aki a Narancs mellett még 168 Órát terjesztett. „Nekem mindig fontos volt, hogy vegyek CD-t, eljárjak koncertekre, illetve különböző kulturális programokra, és mivel nem csak magamról, hanem a családomról is kellett gondoskodnom, úgy gondoltam, hogy ebből a lapterjesztésből finanszírozom meg magamnak ezeket, ne a családi kassza bánja a szórakozásomat.”
Szívesen emlékszik vissza az aluljáróban eltöltött évekre, mert mint mondja, ez is olyan, mint buszt vezetni: szeretni kell hozzá az embereket. Kezdettől fogva volt stabil vásárlói köre, akikkel mindig eldiskurált az aktuális témákról, szomorkodtak vagy bosszankodtak. „Klasszikus rikkancs voltam az elején, kiálltam és kiabáltam azt, ami a címlapon volt. De egy idő után már nem volt rá szükség, mert jöttek az emberek maguktól is. Én csak ültem és olvastam, úgy, hogy a címlap jól látható legyen. Ez nem olyan újság, amit hirtelen felindulásból vesz meg egyszer az ember. Aki megveszi, az rendszeresen veszi.”
| ||
„Kedden este mindig az A38 hajón vagyok Random Tripen, késő este érek haza, délelőtt már megyek az újságért, útközben pedig csak Tilos rádiót hallgatok” – meséli heti rutinját. Persze nem teltek teljes békében a „narancsos” szerdák. Volt egy rendszeres bekiabálója, aki időnként ki is tépte a lapot a kezéből, illetve akadtak, akik azért keseregtek, hogy ilyen magyaros arcvonásokkal hogyan árulhatja ezt a zsidó lapot. Kezdetben különösen érdekes légkörben teltek a rikkancsos napok, ugyanis tőle néhány lépésnyire rendszeresen ott voltak Csurka István rikkancsai is, akik Magyar Fórumot árultak. „Na, náluk aztán volt klubhangulat, többen összegyűltek bőrdzsekiben, bakancsban, és végigbeszélték az aktuális témákat. Bántani azonban sosem bántottak.”
Évek óta pusztán szerelemből árulta a lapot. „Nem hozott már annyit, hogy megérje estig ott állni, mégis csináltam. Viszont most már lediplomázott a lányom, a saját lábára áll, így nem kell már ez a kis mellékes.”
Róbert tegnap délután árult utoljára Magyar Narancsot, délelőtt a szerkesztőségben is elbúcsúztunk tőle, de azért adjuk csak írásba is: légy boldog, rikikirály, találkozunk még!
