Mire volna szükség, hogy a családok több gyereket vállaljanak? Szükség van-e erre egyáltalán? És mi a helyzet azokkal, akik egyáltalán nem akarnak gyereket? Vagy szeretnének, de nem lehet? A TASZ estjén jártunk, izgalmas előadásokat hallottunk.
„A szegénységben élőknek szinte elérhetetlen a fogamzásgátlás: sokszor még a hatszáz forintos óvszerre sincs pénz, nemhogy a több ezer forintos tablettára vagy a spirálra, amihez még utazni is kell, hogy feltegyék. Nekik ezek drágák és elérhetetlenek. Ők ezért nem tudnak arról dönteni, hogy mikor akarnak teherbe esni. A leszakadó rétegeknek nem értelmezhető az, hogy 2018 a családok éve, vagy a miniszterelnök a nőkkel akar átfogó megállapodást kötni. Ha velük akar tárgyalni valaki, először a szegénységen kell enyhíteni” – mondta L. Ritók Nóra egy videóüzenetben szerda este, az Ösztön és ösztönzés: mitől születik több gyerek? címre keresztelt rendezvényen, amelyet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezett és a Prezi adott neki otthont. Az esemény arra kereste a választ, mi kellene ahhoz, hogy több gyerek szülessen, hogyan lehetne növelni a gyermekvállalási kedvet. 18 előadó 5-5 perces előadásában igyekezett válaszokat megfogalmazni, az este házigazdája, Veiszer Alinda pedig még egy-egy pluszkérdést fűzött az óriási téma kiragadott szegmenseihez.
| ||
Karrier vagy gyerek?
Szó esett arról, mi a feladata az iskolának, mit tehet az egészségügy, vagy merre kellene tartani a szexedukációnak és a szexről folytatott beszédnek. És felvetődött az is, egyáltalán kell-e növelni a gyermekvállalási kedvet, kell-e ösztönözni a nőket arra, hogy szüljenek még több gyereket, hogy valóban kell-e több gyerek.
„Nem igaz az, hogy ha több pénzt öntünk a rendszerbe, akkor majd több gyerek fog születni – mondta el előadásában Szikra Dorottya. – Komplex szociálpolitikai megoldás kell, ahol a magas színvonalú szolgáltatások meglétére is figyelnek a döntéshozók, vagyis a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére, vagy a gyermekvédelem fejlesztésére, a megfelelő szociális munkára. És ami nagyon fontos: az apák szerepét is erősíteni kell.” Hozzátette, a kormány jelenleg nagycsaládokban gondolkodik, őket támogatja, az egygyerekes vagy egyszülős családokat kevésbé, pedig ez a jellemzőbb.
Az apák szerepvállalásáról gondolkodott Szél Dávid is, aki szerint fontos lenne tudatosítani mindenkiben, hogy a gyermekvállalás nem női vagy férfi ügy, hanem közös ügy, és így is kellene mindenkinek hozzáállnia – érintetteknek és döntéshozóknak egyaránt. „Hiába akar valaki otthon maradni apaként a gyerekével vagy gyesre menni, a legtöbb esetben ezt a törekvést a munkahelye nem támogatja. Ezt a szemléletet meg kellene reformálni” – mondta, de azt is hozzátette, ha felmerül is egy családban, hogy az apa marad otthon a gyerekkel, az anyagi és nem érzelmi döntés: vagyis az anya keres többet, így ő megy vissza dolgozni. Szél arra is kitért, a Magyarországon jelenleg járó öt apanap semmire sem elég: „Nincs idő, hogy megismerjék egymást a párok szülőként. Sokszor egyébként is túl hamar érkeznek a gyerekek, a párok nem ismerik eléggé egymást, de hogy milyen apák és anyák, azt végképp nincs idő feltérképezni.” Szerinte az is csak egy mítosz, hogy a gyerekkel hároméves koráig otthon kell lenni. „Ezt akkor találták ki, amikor bevezették a gyest. Sok más országban nincs ilyen és nincs is rá szükség.”
| ||
Sőt, ahogy Vajda Róza előadásából megtudhattuk, a kutatások eredményei alapján a munkaerőpiac és magánélet jobb összehangolására lenne szükség ahhoz, hogy a családok több gyereket akarjanak vállalni. „Több karrierlehetőség eredményezne több gyereket. A nők ugyanis sokszor annak függvényében vállalnak még egy gyereket vagy vállalják be az elsőt, hogy hogyan látják: vissza tudnak-e majd menni utána a munkahelyükre. Ahol erre a biztonságra odafigyelnek, ott több gyerek is születik. Magyarországon viszont kvázi választásra kényszerül a nő: vagy gyereket nevel, vagy dolgozik.” Így szükség lenne több rugalmasabb, otthonról is végezhető munkára, a munkaügyi központok szolgáltatásait is ki kellene bővíteni és a munkavállalói jogokat meg kellene erősíteni, hogy fel se merüljön, hogy valaki nem tud gyesről visszatérni a munkájához.
Skrabski Fruzsina a 3 királyfi, 3 királylány mozgalom vezetőjének kutatásai szerint azonban nemcsak az anyagi biztonság játszik fontos szerepet a gyerekvállalásban, a stabil párkapcsolat és a szülővé érés ugyanolyan jelentős, ha nem jelentősebb tényező. Szerinte egyébként a gyerekvállalási kedv nőtt a fiatalok körében, most átlagosan 2,5 gyereket szeretnének, de ennél sokkal kevesebb születik meg.
| ||
Nehezítő tényezők
De mi van akkor, ha valaki nem szeretne nemhogy 2,5, de egyetlenegy gyereket sem? Az est egyik legérdekesebb és legbátrabb felszólalója egy olyan pár volt, akik tudatosan gyerektelenek és határozottan állítják, azok is maradnak. „Én sosem éreztem magamban az anyai ösztönnek még az írmagját sem. A páromról vagy az állatokról szeretek gondoskodni, de egy gyerekkel nem tudok mit kezdeni. Ráadásul elkeserítőnek látom a mai állapotokat és a közhangulatot: az oktatás és az egészségügy siralmas, a társadalmunk pedig homofób, rasszista és hímsoviniszta. És engem zavar a bolygó túlnépesedése is” – mondta Kata. Párja, Miki, akit éppen egy tudatosan gyerektelen közösségen keresztül ismert meg, szintén nem szeretne gyereket, de neki személyesebb okai vannak rá. „Introvertált személy vagyok, óriási szükségem van az én-időre. Úgy érzem, hogy nem lennék kompetens szülő, és egyszerűen feszélyez a gyerekek társasága.”
Az este utolsó blokkja rendkívül személyes lett, ahol Kata és Miki előadásán kívül Paulon Viktória mesélt az örökbefogadás rendszeréről, nehézségeiről és főként arról az időszakról, amíg az örökbefogadás nem történik meg. „Vagyis a gyerekek végleges sorsrendezése. Ami egy nagyon szép kifejezés, de azt is magában hordozza, hogy amíg ez nem történik meg, az ő sorsuk lóg a levegőben. Ez viszont nagyon szomorú.” Viktória 3 gyereket fogadott örökbe, azt mesélte, éppen olyanok, mint más háromgyerekes családok, nem éri őket hátrányos megkülönböztetés, ugyanazok a támogatások járnak nekik is, mint másoknak és ez így is van jól. „Ami nincs jól, hogy a gyermekvédelmi rendszer nem működik jól, hogy nem mindig tudjuk, miért emelték ki a gyereket a családból és az jogos volt-e, mi történt vele addig, amíg nem került egy családba. Az állami gondozásban eltöltött éveket, mert sokszor hosszú évekről beszélünk, nem dokumentálják megfelelően, pedig az fontos segítség lenne mindenkinek, gyereknek és szülőnek egyaránt.”
| ||
A gyerekvállalás nehézségei még inkább előtérbe kerülnek, ha szivárvány családról van szó: Büchler Tamás is egy ilyen apa, aki őszintén beszélt arról az értetlenségről, amit át kellett élnie, amikor a párjával bejelentették, gyerekük lesz. „De miért? Kérdezte szinte mindenki. A harmincas éveikben járó heteroszexuális pároktól miért nem kérdezik meg ezt mások?” Majd hozzátette, ők erősen privilegizált helyzetben vannak, rengeteg anyagi és érzelmi támogatást kaptak a családjuktól és barátaiktól, így a rögös út máris kevésbé tűnt bonyolultnak. A támogatásról más tapasztalata van viszont Csordás Anettnek, aki egy fogyatékossággal élő kisfiú édesanyja és évek óta azért küzd, hogy a 24 órás munkáért, amit ő és minden hasonló cipőben járó anya és apa végez, ne csak segélyt kapjon. „Az ápolási segély ma Magyarországon 29 és 52 ezer forint között van. Én, ha nem dolgoznék, az emelt családi pótlékkal 75 ezer forintot kapnék havonta, amiből ketten kellene megélnünk. Ez lehetetlen. Ráadásul a fogyatékkal élő gyereket nevelő anyák 99,9 százaléka nem tud dolgozni az ápolás mellett” – mondta és hozzátette, évek óta azért küzdenek, hogy az ápolást elismerjék munkaként, és legalább a minimálbér összegét megkapják érte. „Romániában ez már megtörtént, ott 110 ezer forintnak megfelelő összeg jár az ápolást végző személynek. Egyébként kiszámolták, hogy egy anyának 260 ezer forintot kellene kapnia, hogy karrierként tekintsen az anyaságra, abból már meg lehetne élni, az már méltó volna. Mi ugyanazt csináljuk, mint az anyák a gyes alatt az első néhány évben, csak 20-30 évig. Szerintem nekünk is járna ennyi.”
