A 20. század magyar tudományos életének egyik meghatározó alakja volt Bay Zoltán. A tudós immár több mint 25 éve nyugszik Gyulaváriban – végakaratának megfelelően – amerikai állampolgárként, mert kívánsága ellenére sem kaphatta vissza magyar állampolgárságát, amelyet kényszerű emigrációja után, 1949-ben vont meg tőle a Rákosi-diktatúra. Erre egy nemrég Gyulán megtartott konferencián hívta fel a figyelmet Bársony István akadémikus. Két éve többen küzdenek is azért, hogy Bay posztumusz visszakaphassa magyar állampolgárságát – egyelőre sikertelenül. Az ok: a magyar állampolgárságról 1993-ban elfogadott törvény.
| ||
Tudósként és emberként is kiváló
Bay Zoltán, aki a századdal volt egyidős, 1992 októberében hunyt el Washingtonban. A magyar tudós alapozta meg a radarcsillagászatot, nevéhez fűződik a magyar Hold-radar-kísérlet éppúgy, mint a fénysebességre alapozott méterdefiníció. Egyik legjobb barátja a nála néhány évvel idősebb Szent-Györgyi Albert volt (aki az egyetlen olyan magyar tudós, aki itthoni munkássága nyomán kapott Nobel-díjat 1937-ben).
Bay Zoltán Gyulaváriban született református lelkészcsaládban, s a helyben elvégzett elemi iskola után a Debreceni Református Kollégiumba, majd a Pázmány Péter Tudományegyetemre került matematika–fizika szakra. Az életének első felét feldolgozó önéletírásából (Az élet erősebb) tudjuk, hogy ezt követően rögtön oktatói kinevezést kapott az Elméleti Fizikai Intézetben, majd négy évig Berlinben volt ösztöndíjas, ahol megismerkedett a fizika akkori legnagyobbjaival, így Max Planckkal és Albert Einsteinnel. Itthon a Szegedi Egyetem fizikaprofesszora lett, itt kötött életre szóló barátságot Szent-Györgyivel. Innen csábította el Aschner Lipót, az Egyesült Izzó vezetője Budapestre, ahol fejlesztőmérnök lett, de oktatott a Műegyetemen is.
A zsidótörvények megjelenése után sok munkatársa mellett bátran kiállt, többek életét mentette meg, majd a második világháború után elborzadva nézte végig, hogy gyárában és az országban miként jutnak erőszakkal, csalással hatalomra a kommunisták. Meggyőződéses antikommunistaként nem volt hajlandó belépni a Magyar Dolgozók Pártjába, ezért börtön várt volna rá. Ezt elkerülendő 1948-ban egy bécsi meghívást használt fel arra, hogy emigráljon. Mint „disszidenst” egy évvel később megfosztották magyar állampolgárságától és akadémiai tagságától is. Az állampolgárságától megfosztást kimondó kormányrendeletet az akkori belügyminiszter, Kádár János jegyezte.
Az Egyesült Államokban a George Washington Egyetemen tanított, ahol Szent-Györgyi Alberttel együtt végzett biofizikai kísérleteket, de a számítógép tökéletesítésében is részt vett Neumann János oldalán. Szinte lehetetlen felsorolni is, hogy mi minden fűződik a nevéhez. Rájött, hogy lézerrel pontosabban mérhető a fénysebesség, majd erre építette, hogy a métert pontosabban mérhető időegységre és fénysebességre kell alapozni. Később ez lett a kezdőpontja a ma használatos SI mértékegységnek, amelyet a világ jelentős része használ. De korszakosat alkotott a nanoszekundum pontosságú időmérések területén is, megteremtve a ma használatos Globális Helymeghatározó Rendszert, a GPS-t – írja róla a Wikipédia. Hosszú ideig Amerikában, a Nemzeti Szabványügyi Hivatalban dolgozott kutatóként, és díjak, valamint egyetemi díszdoktori elismerések sokaságát kapta meg.
Nem lehet
Közvetlenül a rendszerváltozás előtt, 1989-ben az MTA visszaállította tagságát, egyben az 1949-es kizárását érvénytelennek mondta ki, vagyis akadémiai tagsága – formálisan is – folyamatossá vált. Mindezt Bay Zoltán székfoglaló előadása erősítette meg, amelynek témája, aligha véletlenül, „az új méter” volt.
1992 októberében halt meg az amerikai fővárosban, és végakaratának megfelelően valamivel később szülőhelyén, az apja által épített templomhoz közeli temetőben helyezték örök nyugalomra 1993 húsvétján. A temetési szertartásra meghívták az akkor már beteg Antall József miniszterelnököt is, aki nem tudott elmenni. De a templomban és a temetőben mások mellett búcsúbeszédet mondott Csoóri Sándor költő, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke, Marx György akadémikus, az MTA főtitkára, Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter és Kocsis Elemér, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke. Gyulán egy egészségügyi szakközépiskolát is elneveztek róla.
A korabeli újságcikkeket átnézve a temetésen és a köré szervezett egyhetes gyulai Bay-héten mindenről szó volt, kivéve arról, hogy mi lesz a nagy tudós magyar állampolgárságának visszaállításával. Gyulán, a Kultúra Magyar Városában közel negyedszázadot kellett arra várni, hogy állandó kiállítást szenteljenek az innen indult és ide visszaérkezett világhírű tudósnak.
Mindent lehet módosítani, csak erre nem jutott figyelem
Bay Zoltán magyar állampolgársága ügyében a temetés után 23 éves hallgatás következett. 2016 végén Haraszti Pál indított petíciót. Ennek előzménye, hogy Haraszti arról értesítette az özvegyet, Bay H. Júliát, hogy sikerült megjelentetni e-könyvben Bay 1941 és 1949 közötti éveket átölelő visszaemlékezését, a már említett, Az élet erősebb című kötetet. A kitűnő könyv elsőként 1990-ben, majd 2013-ban jelent meg Magyarországon nyomtatásban. Az özvegy elkeseredett hangú választ írt Harasztinak: „Nagyon köszönöm örömteli sorait. A legjobbkor érkezett kedves levele, mert percekkel előtte érkezett meg a válasz a magyar minisztériumból, hogy Bay Zoltánnak nem lehet magyar állampolgárságot adni, amit a Rákosi-kormány 1949-ben megvont tőle bosszúból” – kezdte a levelét Bay H. Júlia. Majd részletezte, hogy a magyar törvények nem adnak lehetőséget posztumusz állampolgárságra. Ehhez hozzátette, itt nem új állampolgárságról, hanem a régi visszaállításáról lenne szó. Értetlenségének adott hangot az özvegy, hogy Rákosi intézkedéseit más területen már eltörölték, itt mégsem tudják.
Bay Zoltán gyulavári temetése után két hónappal fogadta el az Országgyűlés a magyar állampolgárságról szóló (1993. évi LV.) törvényt. A jogszabály egy kivételt leszámítva bizonyára tökéletes és megfelel minden kívánalomnak. Ám nem szerepel benne, hogyan adható vissza halála után (posztumusz) az állampolgársága bárkinek is. Bizonyára nem érintene tömegeket, de a világháborúkkal, forradalmakkal, megtorlásokkal, így az emigrációs hullámokkal terhes 20. századi magyar történelem produkál erre példákat. Mint azt Bay esete is mutatja.
Azt nem tudni, hogy az özvegy melyik magyar minisztériumra utalt fentebb említett levelében, de az biztos, hogy az ügy megjárta már az államelnöki hivatalt, és szembesült a problémával Kövér László házelnök is. Minderről Bársony István akadémikus beszélt a május végi gyulai konferencián. Hozzátéve: nem jártak sikerrel. Mind Áder hivatala, mind az Országgyűlés elnökéé azt közölte, az állampolgárságról szóló törvény mindezt nem teszi lehetővé. Ezért arra ösztönözte az akadémikus a gyulai konferencián kis számban részt vevő politikusokat, hogy kezdeményezzenek törvénymódosítást a kérdésben. Bár ezt – akár mások is – jóval korábban megtehették volna.
Amikor megkerestük Bársony Istvánt, az akadémikus örömét fejezte ki, hogy „ilyen össznemzeti kérdések megoldásában erkölcsileg valamennyien érdekeltek vagyunk” – írta. „Időközben az ügyben szerencsés fordulat készül, így hamarosan sor kerülhet a megfelelő jogi megoldás kimunkálására.” Viszont jelezte, hogy nem szeretné, „ha ezt a folyamatot nyilatkozatokkal zavarnánk meg”, ezért az eddig elhangzottakon kívül semmit nem kíván hozzátenni az ügyhöz. Nem teljesen világos, hogy egy nyilatkozat vagy egy a problémát bemutató újságcikk miben akaszthatná meg ezt a folyamatot.
Bay síremlékén Arany János egyik versének részlete áll: „A lélek él.”
Nem sokkal halála előtt így vallott magáról és magyarságáról: „Sohasem tagadtam, hogy magyar vagyok, magyar maradtam és már az is maradok, amíg ennek a világnak a poros útjait taposom.”
