Lélek

Ahol a beteg gyerek nem különc  

Milánt 11 évesen, 2021-ben diagnosztizálták krónikus vastagbélgyulladással. A betegség megváltoztatta a család mindennapjait, kórházi kezelések, kontrollok és aggódással teli időszak következett. A Bátor Táborban töltött egy hét aztán újabb fordulatot hozott az életükbe. „Nehéz betegséget kaptunk, viszont így kaptuk meg a Bátor Tábort is, ami hatalmas pozitívum. Ez az élmény hosszú távon hatással van az életünkre” – mondja a fiú édesanyja.

  • (x)
  • 2024. május 8.

Karsai Dániel: Ez nem félelem, ez bizonyosság

Az ALS-sel küzdő alkotmányjogásznál jártunk, aki azt mondja, még nem hozna életvégi döntést. Barátai, rokonai a nap 24 órájában mellette vannak, és nemcsak focimeccset néznek együtt, hanem bizonyos ápolói feladatokat is ellátnak.

„A meghalás nem volt opció nála”

„A filmmel nem szeretnénk azt sugallni, hogy aki bizakodik és pozitívan áll hozzá, túléli ezt a betegséget, aki nem, meghal. Ez nem így van” – fogalmazott Dér Asia, a január elején bemutatott Nem halok meg című dokumentumfilm rendezője.