Hatmilliárd forintért vette meg az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány a zalaszabari élményparkot

  • narancs.hu
  • 2024. május 9.

Belpol

Beteg, gyógyuló és rászoruló gyerekek használhatják majd ingyenesen.

5 milliárd 977 millió forintért vásárolta meg az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a zalaszabari Zobori Élmény Parkot – derül ki a 24.hu közérdekű adatigénylésére adott válaszból.

A lap már korábban megírta, hogy tavaly a közpénzzel is gazdálkodó, az Erzsébet-táborokat üzemeltető alapítvány gyakorlatilag titokban szerezte meg a Kis-Balatonhoz közeli, panorámás területet, majd az idén elzárta azt a nagyközönség elől. Pedig egy önkormányzati dokumentum szerint ez volt Zala megye egyik legjelentősebb idegenforgalmi attrakciója, amely közel egymilliárd forintos állami támogatás segítéségével épült meg, a turizmus.com cikke szerint ráadásul 2023-ban 40 ezer vendég kereste fel az élményparkot, míg a szomszédos Holnapocska Táborban több mint 3000 gyermek nyaralt térítésmentesen. A portál megkeresésére az alapítvány közölte:

„Az élménypark Erzsébet-táborként a rászoruló, közöttük súlyosan beteg, többek között daganatos megbetegedésben vagy veleszületett szívbetegségben szenvedő, valamint baleseti sérült gyermekek élményterápiás rehabilitációjának ad helyet.”

Az élménypark nevezetességéül szolgáló 400 méter hosszú hullámvasutat Rogán Antal és Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség volt vezérigazgatója (jelenleg az MTÜ igazgatóságának elnöke) adta át még 2019-ben. A ráfordított állami támogatások ellenére mégsem lett hosszú távon sikeres projekt: az élménypark turisztikai attrakcióként öt év után bezárt.

Az ingatlan tulajdoni lapja alapján az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány már 2023 júniusában a terület tulajdonosává vált, viszont ekkor még az élménypark elidegenítési tilalom alatt állt, illetve az MBH Bank 168 millió forintos jelzáloga, valamint az MTÜ alá tartozó Kisfaludy Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. 601 milliós jelzáloga is terhelte. Az elidegenítési és terhelési tilalmat tavaly augusztusban törölték.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”