„Az alkoholista szülők gyerekeinek nem adatik meg a gyerekkor"

Magyarországon a lakosság közel negyede alkoholista, közülük rengetegen gyereket is nevelnek. Bár az alkoholizmusra egyéni problémaként szokás gondolni, az valójában az egész családot érinti. Rendszerszintű megoldások és hatékony segítség helyett azonban csak sötét kilátások maradnak a gyerekeknek.

Egészen kicsi gyerekként Hanna kifejezetten élvezte, amikor apukája a kocsmából hazaérve „viccesen” viselkedett. Jókedvű volt, megengedte, hogy a földön ülve vacsorázzanak, mókás játékokat játszott vele. Azt persze már akkor is érezte, hogy anyukája furcsán feszült a helyzettől, de benne csak jóval később született meg ugyanaz a szorongás: amikor már megértette, hogy apja nem pusztán jókedvűen, hanem részegen érkezik ilyenkor haza. „Később gyakran csak hallottam, ahogy fordul a kulcs a zárban, és már tudtam, hogy jön az esti cirkusz. Apám elkezdett kötekedni anyukámmal, egy idő után fizikailag is bántalmazta őt. Bár engem sosem ütött meg, anyukámat rendszeresen megverte” – emlékezik vissza felnőtt nőként.

Hanna 13–14 évesen gyakorlatilag állandó stresszben élt az apja alkoholfüggősége miatt. Bár anyja időről időre elküldte otthonról az apját, a férfi mindig visszatért – ez Hanna szerint az anyja társfüggősége miatt történt így. Kamasz lányként Hanna úgy érezte, az ő felelőssége megvédeni anyját részeg apja bántalmazásától, emiatt gyakran szó szerint a szülei közé vetette magát.

Ma már két gyereket nevel, de apja „örökségét” máig cipeli. Még mindig folyamatos stresszben él, a kisebb problémákra is könnyen rágörcsöl, kétségbeesetten próbálja élete minden aspektusát kontrollálni. „Gyerekként azt éreztem, hogy bármennyire is szeretném, nem tudom irányítani apám alkoholizmusát, így felnőttként megpróbálok mindent kontroll alatt tartani. Ez részben abból is fakad, hogy nem vagyok képes megbízni másokban.”

A Hintalovon Alapítvány tavaly publikált jelentése szerint körülbelül 400 ezer magyar gyerek élhet alkoholista szülővel

– ez csupán becslés, a témát övező tabuk miatt a szám sok szakember szerint jóval magasabb lehet. Az alkoholfüggőség az egyik leggyakoribb mentális zavar a felnőttek körében (kiváltképp Magyarországon), ezért az alkoholista szülővel való együttélés miatti stressz a gyerekek legégetőbb problémái közé tartozik. Mert bár az alkoholizmust és annak kezelését is többnyire egyéni problémának tekintjük, ahol a szülő iszik, ott a gyerekek is szenvednek a következményektől.

Gyakori klinikai tapasztalat, hogy az alkoholizmus generációkon át végigkíséri egy család életét: kutatások szerint az alkoholista szülők gyermekei négyszer nagyobb valószínűséggel válnak maguk is alkoholistává más gyerekekhez képest. Gyakran felmerül az alkoholizmus genetikai meghatározottsága – ezzel kapcsolatban ellentmondásosak az eredmények, de a kutatások találtak bizonyos mértékű genetikai hátteret az alkoholhasználati zavar mögött. A környezeti hatások jelentősége mellett érvelnek azonban azok a vizsgálatok, amelyek azt találták, hogy az alkoholista szülők örökbe fogadott gyerekeinél ugyanúgy négyszeresére emelkedik a későbbi alkoholizmus kockázata.

Bohóc, tyúkanyó, fekete bárány

Egyetlen predesztinált életút, ami az alkoholista szülők gyerekeire várna, nyilvánvalóan nincs, mégis léteznek jól definiált mintázatok, amelyek jellemzőek lehetnek az ilyen családokban. Hoyer Mária szakpszichológus a hazai addiktológia úttörője, aki részt vett az addiktológiai ellátás klinikai pszichológiai szakmai protokolljának megalkotásában és az addiktológiai konzultáns képzés elindításában is. „Kutatásokból tudjuk, hogy a tartós alkoholfogyasztás súlyosan károsítja az érzelemszabályozó rendszert, illetve döntéshozatali zavart eredményez. Vagyis egy alkoholista szülő gyakran nem racionális érvek, hanem érzelmek, indulatok alapján hozza meg a döntéseit. Ha mindezt a gyermek oldaláról nézzük, azt látjuk, hogy a gyakori indulatos reakciók hatására a gyerekek érzelmi fejlődése is sérül” – magyarázza a szakértő. Az érzelemszabályozó rendszer problémái ráadásul gyakran különböző bántalmazási formákhoz – verbális, fizikai, szexuális erőszakhoz – vezetnek, ezek akár napi szinten ismétlődhetnek az érintett családokban. Hoyer szerint további általános probléma lehet az alkoholista szülő miatti folyamatos stressz, ez pedig a gyerek stresszel való megküzdési képességeit károsíthatja. „Nagyon jellemző ezekben a családokban, hogy a pszichológiai határok sem tiszták: például a szülő nem tiszteli a gyermek privát terét, vagy olyan felnőtt problémákat, felelősséget terhel a gyerekre, amitől inkább óvni kellene őt – ez a parentifikáció jelensége. Már egy óvodáskorú gyermek is érezheti, hogy az ő felelőssége reggel eljutni az óvodába, ha a szülei az alkoholos befolyásoltság miatt nem tudnak reggel időben felkelni. Ez rengeteg feszültséget, szorongást okoz a gyereknek.”

 

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A felelősséget magára vállaló „tyúkanyó” vagy „nagytestvér” az egyik azok közül a tipikus szerepminták közül, amelyeket az alkoholista családban magukra vesznek a gyerekek. A gondoskodó szerep tipikusan a legidősebb gyerekre hárul, aki a felnőtt életébe is magával viheti ezt a hozzáállást – belőlük gyakran lesz segítő foglalkozású szakember, például orvos, pszichológus vagy szociális munkás. „Aztán – folytatja Hoyer Mária – ott van a fekete bárány, aki inkább balhékkal próbálja felhívni magára figyelmet: gyakori, hogy rosszul tanul, rossz társaságba keveredik, deviáns viselkedésmintákat alakít ki. A harmadik szerep a bohóc: ilyenkor a gyerek humorral igyekszik oldani a családban túltengő feszültséget. De a bohóckodás mögött ezek a gyerekek nagyon is szorongók, boldogtalanok lehetnek. Nem véletlenül derül ki sok híres humoristáról, hogy alkoholista szülő mellett nőt fel.” Végül ott van az „elveszett gyerek” – általában a legkisebb –, aki megfigyelő szerepet vesz fel, és inkább csak sodródik az életében.

Vera családjában is hamar leosztották a szerepeket, amikor megszületett fogyatékossággal élő kishúga, és az anyja elkezdett inni. A lány alig 10 éves volt, amikor már ő lett a „felnőtt” a családban: neki kellett főznie, mosnia, gondoskodnia magáról és a testvéréről. A környezetében sokáig nem tudták, hogy az anyja alkoholfüggő, ahogyan azt sem, hogy részegen rendszeresen megveri Verát – az iskolában csak akkor fogtak gyanút, mikor az egyik tanár észrevette az apró mozdulatot, ahogy Vera ösztönösen összehúzza magát, amikor az anyja felé nyúl. Vera úgy fogalmaz, gyerekként „állandó háborús helyzetben” élt, rettegve várta, mikor jönnek az újabb pofonok.

Vera jóval később, 50 évesen döbbent rá, hogy még mindig nincs késő feloldani gyerekkori traumáit. Eredetileg a fia problémáival fordultak pszichológushoz, de a terapeuta a közös beszélgetés után úgy vélte, hogy a családi problémák megoldásához Vera gyerekkorával is foglalkozni kell. 2018-ban már kizárólag a saját problémáira fókuszálva részesült pszichoterápiás ellátásban, majd nem sokkal később rátalált az alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyerekeinek közösségére (ACA). „Az ACA-nál jöttem rá, hogy tulajdonképpen mi is történt velem. Korábban azt hittem, bennem van a pokol, pedig csak én éltem a pokolban.” Vera azt mondja, a terápiás munka ellenére máig erős benne a kényszer, hogy gondoskodjon másokról, és az is nehéz a számára, hogy képes legyen bízni, vagy akár csak önfeledten létezni.

„Az alkoholista szülők gyerekeinek nem adatik meg a gyerekkor. Folyamatosan a szüleik miatt kell aggódniuk.”

Az alkoholista szülők kamaszkorú, illetve felnőtt gyerekeinek szóló önsegítő csoportok a nyolcvanas évek óta terjedtek el. Az első ACA csoportot 1978-ban alapították New Yorkban az anonim alkoholistákból kinőtt, kamaszoknak szóló Alateen továbbgondolásaként. Ezek az önsegítő csoportok kétségkívül hasznosak lehetnek az érintettek számára, de sok szakember úgy véli, ha addiktológiai problémákról van szó, akár egyetlen családtag kapcsán is érdemes lehet az egész családot kezelni. Hoyer Mária és Farkas Judit Az addiktológiai zavarok pszichoterápiája című szakmai kézikönyv vonatkozó fejezetében szintén ezt az irányzatot vizsgálják, hamar leszögezve, hogy a családkonzultáció modell (treatment improvement protocol – TIP) szerint a család sok szempontból különbözik más társas alakzatoktól, így például a 12 lépéses modell csoportjaitól is. Míg az ilyen önsegítő csoportokat leginkább a közös cél tartja össze, a családban általában eleve erősek a kötelékek. A családterápia során figyelembe veszik azt is, hogy az addiktív családtag „az egészséges családtagok érzelem- és indulatszabályozását is erősen próbára teszi”, így a családot egységként kezelik, és ezen az egységen belül igyekeznek helyreállítani a felborult határokat és a felelősségmegosztást.

Mivel a szülők alkohollal való visszaélése (parental alcohol misuse – PAM) erős kapcsolatba hozható a gyermekbántalmazással, számos külföldi országban léteznek a megelőzésre és a korai intervencióra koncentráló gyermekvédelmi stratégiák. Közös bennük, hogy a szociális intézmények igyekeznek egyfajta védőhálót szőni az érintett család köré, többek között a gyermekvédelem és iskolarendszer bevonásával.

Magyarországon ezzel szemben nemegyszer megszégyenítéssel és retorziókkal reagál a rendszer a szülők addiktológiai problémáira.

Stratégia nélkül

Miközben Magyarország világelső az alkoholbetegek lakosságarányos számában, hazánknak még mindig nincsen alkoholstratégiája. Sőt a kultúránk kifejezetten támogatja, ünnepkor egyenesen kötelezővé teszi az alkoholfogyasztást – gondoljunk csak arra, amikor a miniszterelnök egy korsó sörrel ünnepelte a koronavírus miatt bevezetett karantén feloldását. Az alkoholizmust ezzel szemben súlyos társadalmi stigmák övezik, ami az érintettek segítségkérését is megnehezíti. Sok helyütt hiába is kérnének segítséget, hiszen számos vidéki régióban gyakorlatilag egyáltalán nem létezik elérhető addiktológiai ellátás. A leginkább elmaradott falvakban ráadásul a gyermekvédelem sem mindig áll a családok oldalán: miközben szakmai konszenzus, hogy a gyereknek a családban van a legjobb helye, Magyarországon sok az indokolatlan kiemelés. Több addiktológiai és szociális területen dolgozó szakember hangsúlyozta, hogy a függőséggel küzdő szülők sok esetben azért sem fordulnak az ellátórendszerhez, mert rettegnek, hogy elveszik tőlük a gyerekeket. Oberth József ezért alapította meg annak idején a főleg drogfüggő anyákat váró, de alkoholista nőket is fogadó Józan Babák Egyesületet, ahol stigmáktól mentes, az anyát és a gyermekét is befogadó ellátást biztosítottak.

Frankó András, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa úgy látja, az alkoholfüggő szülők gyerekeinek szakszerű segítése az ellátórendszer legsúlyosabb hiányossága a területen – ezért is vesznek részt úttörő programok fejlesztésében. Évek óta képzik azokat a szakembereket a szociális munkásoktól a családsegítőkön át az egészségügyi dolgozókig, akik kapcsolatba kerülnek érintett családokkal, hogy hatékonyabban elérjék és segítsék a szenvedélybeteg szülő mellett felnövő gyerekeket. „Készítettünk mesekönyveket, amelyek már négyéves kortól is segítséget nyújthatnak a szülők alkoholfüggőségének megértésében és feldolgozásában. Speciális plüssfigurákat és kártyajátékot is fejlesztettünk: számos pszichológus, szociális munkás és egyéb szakember van, akik már dolgoznak is ezekkel az eszközökkel. Tavaly óta működik egy gyerekdrámacsoportunk is.”

Frankó szerint az egyik legfontosabb feladat azt elérni, hogy az alkoholproblémákkal küzdőket kezelő rehabilitációs intézetek a családot egységként értelmezzék, és a gyerekeket is ellátásba vegyék. „Az ellátórendszerben sehol nincsenek speciális programok gyerekek részére, pedig nagyon fontos lenne, hogy időben elkezdjünk foglalkozni az érintett kiskorúakkal.”

A korai intervenció valóban igen fontos lenne. „Amerikai kutatásokból látszik, hogy ha az alkoholista szülő mellett felnövő gyerek életé­ben van egy segítő bizalmi személy – legyen az rokon, tanár vagy akár egy edző –, akkor a gyerek jóval kisebb valószínűséggel viszi tovább a szülők káros mintázatait, hiszen az így szerzett pozitív élmények protektív faktorrá válnak. Ha programszerűen tudnánk ilyen személyeket biztosítani az érintett gyerekek életé­ben, akkor valószínűleg sokkal jobb esélyekkel indulnának az életben.”

Bár rendszerszintű programokról még mindig nem lehet beszélni, Frankó András szerint ma már sokan csatlakoztak hozzájuk az ország minden pontjáról, és számos segítő szakember dolgozik a módszereikkel és eszközeikkel. Bár mindez előremutató, a legfontosabb mégis az lenne, hogy legyenek a megelőzést támogató átfogó intézkedések. Az első lépés lehetne, mondjuk, egy nemzeti alkoholstratégia.