Interjú

„A kiégés dupla költség”

Kánya Kinga szociológus

Lélek

Az esélyegyenlőségért folyó civil munkában is aktívan részt vevő szociológus egy ideje a gyásszal és a veszteségélménnyel foglalkozik. A gyerekgyászról szóló kiállításról, a Kár című közösségi színházi előadásról és a kiégés elleni védelemről beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: „A változás életünk természetes dinamikája” – szól a mottód. Hogyan viszonyulnak az emberek a változáshoz?

Kánya Kinga: Van egy idealizált elképzelésünk arról, hogy a változásnak az a funkciója, hogy elérjünk egy boldog pillanatot, amelyet utána állandósítani lehet – ez azonban magának a változásnak a megszűnése.

MN: A jó is változhat.

KK: A csalódással és a „kezdhetem elölről” érzésével. Ezért elengedhetetlen, hogy meg tudjuk változtatni az attitűdünket a változással kapcsolatban, mert akkor kevésbé hullámvasút-szerűen éljük meg azt. Megismerhetjük a ritmusát, megláthatjuk, hogy milyen lehetőségeket rejt, és így kialakulhat a viszonyunk a saját változásainkhoz is, amelyre egyébként több ráhatásunk van, mint gondolnánk. Teljesen más szempontokat hoz be az életünkbe ez a típusú hozzáállás, nem sodródunk, nem érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, mert eligazodhatunk a folyamatban. Valami ilyesmit próbálok közvetíteni azoknak, akik az életük változásai kapcsán kérnek segítséget.

MN: Ezek szerint minden változás természetes? Vagy a megélésünktől függ?

KK: Vannak olyan változások is, amelyekre nincs hatásunk. A gyász is ilyen, pont ezért nem tudunk vele mit kezdeni.

MN: Téged a változásnak miért a veszteségekkel kapcsolatos része kezdett el jobban, kutatásszinten is érdekelni?

KK: Sok olyan társadalmi ügyben és érintett csoportokkal dolgoztam – hátrányos helyzetű emberekkel, különböző élethelyzetben lévő nőkkel, megváltozott munkaképességű embe­rekkel vagy fogyatékossággal élőkkel –, s ennek során sokféle veszteséggel találkoztam. Rájöttem, hogy ha ezekkel nem tudunk érdemben foglalkozni, akkor lehetünk nagyon elhivatott aktivisták, lehetnek nagyon jó céljaink, képesek lehetünk ugyan sok mindent adni, de valami hiányozni fog. Az egyik családtagomnak segítettem egy haláleset után gyászcsoportot keresni, és azt éreztem, most már elkerülhetetlen, hogy én is megtanuljam a gyászcsoportvezetést, hogy képes legyek egy kicsit jobban feltárni a különféle veszteségek sajátosságait.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.