Interjú

„A kiégés dupla költség”

Kánya Kinga szociológus

Lélek

Az esélyegyenlőségért folyó civil munkában is aktívan részt vevő szociológus egy ideje a gyásszal és a veszteségélménnyel foglalkozik. A gyerekgyászról szóló kiállításról, a Kár című közösségi színházi előadásról és a kiégés elleni védelemről beszélgettünk vele.

 

Magyar Narancs: „A változás életünk természetes dinamikája” – szól a mottód. Hogyan viszonyulnak az emberek a változáshoz?

Kánya Kinga: Van egy idealizált elképzelésünk arról, hogy a változásnak az a funkciója, hogy elérjünk egy boldog pillanatot, amelyet utána állandósítani lehet – ez azonban magának a változásnak a megszűnése.

MN: A jó is változhat.

KK: A csalódással és a „kezdhetem elölről” érzésével. Ezért elengedhetetlen, hogy meg tudjuk változtatni az attitűdünket a változással kapcsolatban, mert akkor kevésbé hullámvasút-szerűen éljük meg azt. Megismerhetjük a ritmusát, megláthatjuk, hogy milyen lehetőségeket rejt, és így kialakulhat a viszonyunk a saját változásainkhoz is, amelyre egyébként több ráhatásunk van, mint gondolnánk. Teljesen más szempontokat hoz be az életünkbe ez a típusú hozzáállás, nem sodródunk, nem érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, mert eligazodhatunk a folyamatban. Valami ilyesmit próbálok közvetíteni azoknak, akik az életük változásai kapcsán kérnek segítséget.

MN: Ezek szerint minden változás természetes? Vagy a megélésünktől függ?

KK: Vannak olyan változások is, amelyekre nincs hatásunk. A gyász is ilyen, pont ezért nem tudunk vele mit kezdeni.

MN: Téged a változásnak miért a veszteségekkel kapcsolatos része kezdett el jobban, kutatásszinten is érdekelni?

KK: Sok olyan társadalmi ügyben és érintett csoportokkal dolgoztam – hátrányos helyzetű emberekkel, különböző élethelyzetben lévő nőkkel, megváltozott munkaképességű embe­rekkel vagy fogyatékossággal élőkkel –, s ennek során sokféle veszteséggel találkoztam. Rájöttem, hogy ha ezekkel nem tudunk érdemben foglalkozni, akkor lehetünk nagyon elhivatott aktivisták, lehetnek nagyon jó céljaink, képesek lehetünk ugyan sok mindent adni, de valami hiányozni fog. Az egyik családtagomnak segítettem egy haláleset után gyászcsoportot keresni, és azt éreztem, most már elkerülhetetlen, hogy én is megtanuljam a gyászcsoportvezetést, hogy képes legyek egy kicsit jobban feltárni a különféle veszteségek sajátosságait.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.