Egy páratlan kezdeményezés: ingyenszállással segítenek a krónikus betegeknek

A fejlett világban megszokott, idehaza kivételes az a kezdeményezés, amelyet az Új-Zélandon élő Drávai Tamás indított el idén tavasszal: beteg embereket és családtagjaikat olyan szállásadókkal köt össze, akik ingyen vagy minimális térítésért pár napra felajánlják a vendégházaikat.

„Először el se hittem, hogy ilyen létezik. Ingyenszállás, persze… Azt gondoltam, biztos valami beugratás, csak azt nem értettem, miért pont a daganatos betegek csoportjában szórakozik valaki ilyesmivel” – meséli Eszter. Az ötvenes éveiben járó asszony egy Face­book-csoportban látta meg Drávai Tamás bejegyzését az IdőHázról, s miután áttanulmányozta a kezdeményezés weblapját, úgy döntött, regisztrál. Alig egy hónap múlva, egy kemoterápiás kezelés után a Balatonnál sikerült eltöltenie három szép napot.

Mintegy másfél millió ember szenved ma Magyarországon valamilyen krónikus betegségben. Ezek egy része nehezen gyógyítható vagy gyógyíthatatlan, és limitált időt biztosít a felnőtt vagy gyermek számára. „Az anyagi és lelki terheken túl ezek a betegségek kihatnak a legértékesebb erőforrásunkra is, az időre” – olvasható az Időház.org oldalon, ahol azt is megtudhatjuk, hogy a KSH adatai szerint körülbelül 200 ezer hétvégi ház, nyaraló, vendégház és üdülő van Magyarországon.

Az IdőHáz azokat a nagylelkű szállásadókat szeretné összefogni, akik bizonyos időközönként ingyen vagy jelentős kedvezménnyel felajánlják ingatlanjukat néhány napra krónikus betegek és hozzátartozóik számára,

„hogy értékes időt töltsenek együtt, közös élményekkel és pillanatokkal gazdagodva, kicsit kiszakadva a hétköznapi mókuskerékből”.

Túl szép, de igaz

A szolnoki születésű Drávai Tamás 2007 óta Új-Zélandon él párjával, ma már kettős állampolgárok. Tamás már egész korán, 1996-tól internetezett, és komoly internetes zenei projekten gondolkozott, némileg megelőzve korát. Mindig ott volt benne, hogy „valami netes dolgot kellene csinálni”.

Tamásék tizenkét éve egy kertvárosi negyedben laknak. A szomszéd családban a feleség egy, az IdőHázhoz hasonló szervezetnél dolgozik, Tamás évekkel ezelőtt tőle hallott először e civil kezdeményezésről. „Az én bajom mindig az volt, hogy tele voltam ötletekkel, projekttervekkel, de ahhoz, hogy bármit csinálj, sok pénz kell. És én nem vagyok gazdag, de nem akarok kuncsorogni sem pénz után. Úgyhogy rájöttem, olyat kell kitalálnom, amihez nem kell pénz” – mondja Tamás.

2023 elején, túl a Covidon, újra felmerült benne az IdőHáz ötlete, amelynek a megvalósításához nem pénz, hanem sokkal inkább szervezőkészség kell. És idő. Utánanézett, van-e hasonló Magyarországon, és úgy találta, hogy nincs. „Léteznek persze táboroztatások, szegény gyerekek támogatása… De ezek valahol mind a pénzről szólnak: van egy alapítvány, amely anyagilag támogatja ezt és ezt.” 2023 áprilisában Tamás édesapja váratlanul meghalt. „Ő is krónikus beteg volt. A szomorúságom és a tehetetlenségem adott egy lökést ahhoz, hogy 2023 májusában elindítsam az IdőHázat.”

Tamás magyar viszonyokra adaptálta az új-zélandi kezdeményezést. Webdizájnerként nem jelentett számára különösebb nehézséget kitalálni egy jó nevet, létrehozni egy honlapot, Facebook-oldalt. „Igyekeztem olyanra formálni az oldalt, hogy az emberek bízzanak benne; hogy azt sugározza, ez egy komoly dolog, még ha nincs is mögötte szervezet. Eleinte ugyanis sokan kérdezték, hogy igaz-e egyáltalán ez az egész. Nem valami adatgyűjtés? Átverés? Túl szép volt ez sokaknak ahhoz, hogy igaz legyen.” Tamás önkéntes segítője, aki maga is daganatos betegként került kapcsolatba az IdőHázzal, szintén bizalmatlan volt eleinte. Csak miután igénybe vett a családjával egy ingyen szálláslehetőséget, akkor hitte el, hogy a program nagyon is valóságos.

Az Időház.org oldalon minden lényeges információ megtalálható betegek és szállásdonorok számára a regisztrációhoz. Innen tudható az is, hogy alig hét hónappal az indulás után már több mint 150 beteg és mintegy 70 szállásadó regisztrált, aminek köszönhetően Tamás több mint 100 vendégéjszakát tudott leszervezni körülbelül 3 millió forint összértékben – ennyit kellett volna kifizetni a betegeknek, ha nem az IdőHáz közbenjárásával vették volna igénybe a szállásokat.

Három fokozat

„Szeretem ezt a projektet, izgalmas létrehozni valami jó dolgot a semmiből” – vallja Tamás. Szerencsére gyorsan terjed az IdőHáz híre, a betegek egymás közt, illetve közösségi oldalak csoportjaiban viszik a hírét. Közben Tamás is végez marketinget, sajtómegjelenéseket szervez, és felveszi a kapcsolatot a vendégházakkal: alapvetően az internetes gyűjtőoldalakon fellelhető elérhetőségeken keresztül, e-mailen szólítja meg a hivatalos szállásadókat. Sokan azonnal regisztrálnak, s vannak, akik jelzik, csak azért nem csatlakoznak, mert már maguktól is fel szokták ajánlani a szállásukat rászorulóknak. Van persze, aki hezitál vagy csak leterhelt, így nem tud időt szánni egy ilyen karitatív ügyre. „Azt gondolja, hogy ez többletmunkával jár, problémás lesz, ha odamegy egy beteg a családjával. Van, aki azt kérdezte: fertőző a beteg? A felmerülő kérdésekre, kételyekre a weblapon igyekszem válaszolni.”

A hálózat egyre nő, egyre több szállásadó csatlakozik. És minél többen vannak, annál könnyebb megfelelő helyet találni a betegnek. Mert esetükben fontos szempont lehet a szállás felszereltsége, kapacitása, de vannak, akiknek – állapotuk vagy az anyagiak miatt – az utazás jelent nehézséget. „Ezért a cél az, hogy lehetőleg minél közelebbi szállást lehessen kiajánlani. Persze van, aki éppenhogy szívesen utazik az ország másik, számára még kevéssé ismert vidékére.”

 

6 lépéses szelfi

Fotó: Drávai Tamás 

Tamás azt mondja, egyelőre az IdőHáz „egy egyszemélyes hadsereg”, amit szabadidejében működtet. „Elsőre bonyolultnak tűnhet, de igazából e-mailezésről van szó.” Viszont ha a hálózat „kinövi magát”, akkor egyedül nem tudja majd csinálni, hiszen sok adminisztrációval jár az adatbázisok alapján összehozni a beteget a megfelelő szállásdonorral. Akkor, mondja Tamás, elgondolkodik, kikkel, milyen szervezetekkel lenne érdemes összedolgozni. Addig is várja az önkéntesek jelentkezését, akik elsősorban újabb szállásadók felkutatásában tudnak segíteni.

Kezdetben Tamás csak teljesen ingyenes szállásadásban gondolkodott, „de aztán rájöttem, hogy sokan nem engedhetik meg, mert a takarítás, a rezsi, az idegenforgalmi adó mindenképp költséggel jár. Viszont szeretnének segíteni.” Így most három támogatási forma létezik: az aranyfokozat a teljesen ingyenes, az ezüstfokozat 5 ezer forint per éjszaka (akárhányan mennek) plusz idegenforgalmi adó (ifa), a bronzfokozat pedig 10 ezer forint per éjszaka plusz ifa.

A betegek közül inkább a hölgyek regisztrálnak, „a férfiak mintha jobban szégyellnék az állapotukat”. Aki jelzi, hogy mikor és maximum milyen távolságba utazna, annak Tamás elküldi a lehetséges szálláshelyek listáját, amelyből a beteg kiválasztja a számára megfelelőket – ezek közül próbálja Tamás valamelyiket megszerezni, általában a következő hónap végéig. Akik kemoterápiára járnak, ők sajnos már rutinszerűen tervezik a programjukat, mondja Tamás. „Most egy hét kemó, aztán egy hétig rosszul vagyok, utána tudok elmenni pár napra pihenni.” Tamás igyekszik minél hamarabb leszervezni a szállást, hiszen nem tudni, mi lesz a beteggel hónapok múlva. Az első egyeztetés után összeköti a feleket, és rájuk hagyja a részletek megbeszélését. „Ez hasonlóan zajlik, mint amikor vendégházat foglalunk.”

Tamás idővel szeretné bevonni azokat is, akik a nyaralójukat nem adják ki, csak a család használja azt.

Ezek a magánszállások, például a Balatonnál, sokszor kihasználatlanul állnak, lenne bennük potenciál. Szintén jövőbeli cél a környező országokban donorokat találni, de fontos, hogy beszéljen magyarul a szállásadó.

„Nehéz idehaza betegnek lenni”

Az írásunk elején már megszólaló Eszter azt tapasztalja, hogy a magánemberek, akár idegenek is, sokszor segítőkészebbek, mint azok, akiknek ez lenne a dolguk. „Az egészségügyben dolgozók többsége már nehezen bírja idegekkel: ingerlékeny a beteggel, alig várja, hogy megszabaduljon tőle. Közben például a Baross utcai épületben, ahová sokadik körben most az onkológiát költöztették, balkáni állapotok uralkodnak. Ilyen körülmények közt az IdőHáz olyan, mint egy gyémánt a sárkupacban” – fogalmaz Eszter, aki IT-sként több évet élt külföldön, a legtöbbet Ausztráliában. Ott a férje betegségén keresztül megtapasztalhatta, milyen a fejlett egészségügyi ellátórendszer – ahhoz képest kiváltképp nehéz most itthon betegnek lenni. „Az IdőHáz kezdeményezése ezért is különösen jólesik: a tudat, hogy van egy ember, aki szívét-lelkét beleadja a szervezésbe, és hogy ennyi szállásadó beállt mögé. Egy ilyen lehetőség segít a lelkiállapotunkon, ami pedig kihat a gyógyulásra. Pici dolognak tűnhet az a pár nap, mégis nagyon sokat jelent” – mondja Eszter.

„A meghirdetett lehetőségek közül a Pilisben a kesztölci Messzelátó Vendégházra esett a választásom. Akkor nem jutott eszembe, hogy a neve volt az egyik okom erre – ki ne szeretne ebben az állapotban messzire látni?” – írja élménybeszámolójában Ágota, aki egy kezelés után a családjával vette igénybe az IdőHáz segítségét. Mint fogalmaz, minden családtagja megtalálta a maga számára kellemeset a vendégházban, ő pedig „fél év óta először” emlékezett az álmaira. „Igaz, sárkány és küzdelem volt benne… De a gondolataim elszakadtak a mindennapok szigorú rutinjától, terveztem, tervezhettem.”

Szilviának egy balesetben sérült meg a gerince 2011-ben. „Túl vagyok nyolc gerincműtéten, rengeteg rehabilitáción, állandó fájdalmaim vannak, amire eddig nem sikerült megoldást találni. (…) A közösségi médiában láttam az IdőHáz felhívását, nagyon megtetszett, hogy pontosan tudja valaki, mire van szüksége annak, aki hosszú ideje beteg. Pihenésre a családdal!” – meséli Szilvia, aki szerint a kezdeményezésbe be lehetne vonni olyan szolgáltatásokat is – például masszázs, gyógytorna –, amelyekre nagy szükségük van a tartós betegséggel élőknek.

Kalocsai Judit, egy cserépfalui vendégház tulajdonosa nem határozta meg, hogy évente hány napot ajánl fel a szállásán az IdőHáznak. Mivel főleg családosok járnak hozzá, az iskolai szünetek ideje zsúfoltabb, azokon kívül viszont, ha csak teheti, szívesen fogad rászoruló családokat, s örülne, ha vendégei visszajáróak lennének.

„Amint megkaptuk Tamás levelét, eldöntöttük, hogy szeretnénk részt venni, mert ez olyan kezdeményezés, ami mellé csak odaállni lehet” – meséli Hackenberger Erika, egy tiszanánai szállás üzemeltetője, aki már az Ukrajna elleni háború kitörésekor is felajánlotta a vendégházukat ukrán menekültek elhelyezésére. Az IdőHázzal júliusban vették fel a kapcsolatot, és augusztus végén már jöttek is a Tamás által leszervezett vendégek. „Egy krónikus beteg fiatalembernek és családjának tudtunk szállást biztosítani két éjszakára.”

Erika szerint a szállásadóknak egy ilyen felajánlás minimális költséggel jár ahhoz képest, hogy mekkora élményt és segítséget jelent a rászoruló családnak, akikre a betegséggel járó kiadások komoly terheket rónak. „A kikapcsolódás az, amire ebben a helyzetben utoljára költenének, ezért aki vendégház működtetőjeként kicsit is érzékeny szociálisan, az megtesz ennyit. De az igazi érdem Tamásé, mivel a betegek engem direktbe sosem keresnének, kínos lenne nekik.”

Tamás azt mondja,

a csatlakozó szállásadók mind empatikus, gondoskodó emberek, sokszor nemcsak a házat ajánlják fel, hanem meglepetésreggelivel és hasonlókkal kedveskednek az érkezőknek.

Akik szintén igyekeznek meghálálni a felajánlást kisebb ajándékkal, köszönőlevéllel. „A Facebookon minél több élménybeszámolót megosztok, hogy kiderüljön, ez egy olyan ügy, amin mindenki csak nyerhet. Számomra pedig az adja az örömöt, ha elképzelem, milyen jól érezhették magukat. Sőt, elképzelem, hogy én is ott vagyok velük.”