Nem hívta fel Vidnyánszky Attila a Nemzet Színészének választott Kulka Jánost

  • narancs.hu
  • 2024. május 8.

Színház

Ezzel 24 éves tradíciót szakított meg. Viszont kiakadt, mikor minderre rá mert kérdezni az RTL riportere.

24 éves tradíciót szakított meg Vidnyánszky Attila, aki a szokással ellentétben nem hívta fel Kulka Jánost, miután a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművészt múlt pénteken megválasztották a Nemzet Színészének

számolt be erről az RTL Híradó.

A Nemzet Színésze címet 2000-ben alapították, még az első Orbán-kormány idején. A címet egyszerre 12 színművész viselheti, ha közülük valaki meghal, a többieknek közösen kell dönteniük az új tag személyéről. Így választották meg a testület legújabb tagját, Kulka Jánost is, aki az RTL-nek úgy nyilatkozott, hogy először a szintén Nemzet Színésze címet viselő Molnár Piroska értesítette a hírről telefonon.

Pedig mindez a hagyomány szerint a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója, azaz Vidnyánszky Attila feladata lett volna. Többen értetlenül állnak azelőtt, miért nem hívta fel Vidnyánszky Kulkát. Jordán Tamás az RTL-nek azt nyilatkozta, ő úgy tudja, Vidnyánszky nem akarta értesíteni Kulkát, így ezt a feladatot lepasszolta Molnár Piroskának.

A történtekről szeretett volna kérdéseket feltenni az RTL stábja a Nemzeti Színház bejáratához igyekvő igazgatónak, aki kissé kiakadt azon, hogy merik őt kérdezni, mondván, "az RTL-nek nincs joga kérdezni". Mert Vidnyánszky szerint "olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét", hogy "maguknak arra sem válaszolnék, nappal vagy este van" – ezzel magyarázta kirohanását.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.