„Soha nem fogok meggyógyulni” - mit kezdjen a társadalom a pedofíliával?

Nem minden pedofilból lesz gyermekmolesztáló, és nekik egyre több országban nyújtanak segítséget. Magyarországon is működik két terápiás csoport.

Péter pedofil, a kiskorúakhoz, a 10–14 év közötti kislányokhoz vonzódik szexuálisan.

„– Tizenhat éves koromban tudatosult bennem, nagyon sokáig nem mondtam el senkinek. Amikor kórházba kerültem egy öngyilkossági kísérlet után, elmondtam egy orvosnak, aki az engedélyem nélkül belenézett a számítógépembe, és kihívta a rendőröket. Két ügyem volt tiltott pornográf felvételek birtoklásáért, képek voltak a számítógépemen, elsőre próbára bocsátottak, másodikra felfüggesztettet kaptam.

A problémámmal a körzeti pszichológusnál is voltam, elküldött, hogy ő nem bírja az ilyesmit. Állítólag van egy magánterapeuta, de az húszezer óránként, annyit nekem nem ér.” „– Milyenek a kilátásaid a jövőre nézve?” „– Erre gyógymód nincs, az embernek nem lehet megváltoztatni a szexuális beállítottságát. Soha nem fogok meggyógyulni. Egyszerűen el kell fogadni ezt a helyzetet és ennyi.”

Péter soha életében nem ért hozzá helytelen módon gyerekhez, és úgy gondolja, nem is fogja megtenni, mert nem akar szexuális bántalmazó lenni. Nincs egyedül, és számos pszichiáter, kriminológus, szociológus és agykutató szerint érdemes lenne a társadalomnak, a közvéleménynek, nekünk is egy kísérletet tenni arra, hogy túllépjünk a megbélyegző szörnyülködésen, és odafigyeljünk arra, amit a Péterhez hasonló emberek mondanak, hiszen közös érdekünk, hogy a lehető legkevesebb gyerek legyen szexuális visszaélés áldozata.

 

Fotó: pxhere.com

 

Ha megelőzhető a molesztálás, kötelességünk is megelőzni – éppen ezért működik Magyarországon ötödik éve kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélés miatt börtönben lévő férfiaknak terápiás csoport, állami pénzből, a hivatalos büntetés-végrehajtás keretei között. Egy másik, intézményi háttér nélküli, önkéntes csoportba pedig tíz éve járnak pedofil emberek. Ezen a csoporton keresztül értük el Pétert is.

A pedofília mint betegség

A pedofíliát az American Psy­chiatric Association a pszichiátriai betegségek, ezen belül a parafíliák, vagyis a szexuális devianciák közé sorolja. Már 1994-ben is annak tartották, de 2013-ra jelentősen bővítették a diagnózist.

A WHO szintén betegségként definiálja. A leegyszerűsített definíció szerint az szenved pedofíliában, akinek erős, rendszeresen visszatérő és hosszan, legalább 6 hónapig fennálló szexuális vágyai, késztetései és fantáziái vannak pubertáskor előtti gyerekekről. A diagnózis független attól, hogy a beteg kiéli-e ezt a vágyát vagy nem. A pubertáskor határát ezek a betegségdefiníciók általában 13 évnél húzzák meg. Egyes megközelítések külön betegségnek tartják a 11–14 év közötti gyerekekhez (hebephilia), és külön az annál kisebbekhez fűződő szexuális vonzalmat.

A pedofília kamaszkorban fejlődik ki, és egész életen át stabil marad. Gyakoriságára nincsenek megalapozott tudományos adatok, de a becslések 1–3 százalékra teszik a férfiak között. A dokumentált esetek túlnyomó többsége férfiakról szól, de léteznek női pedofilok is. Megkülönböztetünk kizárólagos és nem kizárólagos pedofil hajlamot: előbbi beteget csak gyermekek vonzzák, utóbbit elsődlegesen gyermekek, de kisebb mértékben képes vonzódni felnőttekhez is.

Általánosan elfogadott tudományos álláspont nincs arról, mi okozza a pedofíliát, de több kutatás mutatott ki az utóbbi években összefüggést bizonyos agyi funkciók és a pedofília között: a pedofília korrelál az alacsony IQ-val, a balkezesség gyakoriságával, az alacsony termettel és a kisgyerekkorban elszenvedett eszméletvesztéses fejsérüléssel. Arról is szólnak kutatások, hogy egyes, születéskor már meglévő neurológiai adottságok jelentősen növelik a pedofília valószínűségét.

Nem közvetlen kiváltó ok, de erős rizikófaktornak látszik a gyerekkori szexuális bántalmazás átélése, valamint pszichiátriai betegségek együttes fennállása. Visszatérő személyiségjegynek tűnik a pedofil profilban a kórosan alacsony önértékelés, önbizalomhiány, antiszociális személyiségzavar, depresszió, szorongás, de arról megoszlanak a vélemények, hogy ezek részét képezik-e a kórképnek vagy annak következményei, hogy a beteget tévesen szexuális bántalmazóként azonosítja a közösség, és így izolálódik.

További probléma a pedofilok csekély láthatósága – gyakran visszahúzódó, rejtőzködő életmódot élnek és kerülnek minden olyan helyzetet, ahol vállalniuk kell a betegségüket. Ezért a kutatások általában azokhoz a pedofil emberekhez férnek csak hozzá, akik már szembekerültek a törvénnyel.

A betegségnek nincs ismert gyógymódja, a kezelés abban nyújt segítséget, hogy ne tegyék meg azt, amire vágynak, ne szegjék meg a törvényt, és ne tegyenek kárt magukban sem. Kognitív viselkedésterápiával fejleszthető az empátia, az önreflexió, és formálható a beteg álláspontja a felnőtt-gyerek szexuális érintkezésről, így kiépíthető egyfajta kontrollmechanizmus. Gyógyszerekkel a szervi szexuális aktivitás visszaszorítható („kémiai kasztráció”), terápiás kezeléssel a szorongás, az alacsony önértékelés javítható.

 

Fotó: Pixabay.com

 

A pedofil és a bántalmazó

A pedofília nem jogi kategória, ugyanakkor a pedofília diagnózisa nem enyhítő körülmény a gyermekmolesztálás büntetésében. A magyar törvényekben nem is szerepel a pedofil szó, ehelyett a Btk. bizonyos bűncselekményeket a sértett életkora alapján osztályoz, például a szexuális kényszerítés büntetési tétele 1-től 5 évig terjed, ha azonban a sértett fiatalkorú, ez felmegy 2–8 évre, ha 14 év alatti, akkor 5–10 évre. A szexuális erőszak esetében szintén a sértett nagykorúsága a választóvonal, a szexuális visszaélés kategóriája viszont csak 14 éves kor alatti sértett esetében valósulhat meg. A magyar jog szerint 14 éves kor fölött a fiatalkorú már képes beleegyezését adni szexuális érintkezésre, ezért konszenzus esetén nincs büntetőjogi felelősség.

A felnőtt szexuális közeledése 12 és 14 év közötti gyereknél mindenképp, tehát a gyerek beleegyezése mellett is szexuális visszaélés, 12 év alatti gyereknél szexuális erőszaknak minősül. A beleegyezési korhatár országonként változik, még Európán belül is: Spanyolországban és Angliában például 16 év, Franciaországban és Svédországban 15. Az USA-ban tagállamonként változó, van 16 és 18 éves határ is, míg Argentínában 13, egyes mexikói tagállamokban 12 év.

A gyerekek sérelmére elkövetett szexuális visszaélések magyar statisztikái drámaiak, de nem kirívóak Európában – bár az országosan gyűjtött adatok nemzetközi összevetése különösen nehéz. Az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika adatai szerint 2015-ben Magyarországon 467 szeméremsértésből 152-nek, 419 szexuális erőszakból 254-nek volt 18 évnél fiatalabb sértettje, a regisztrált szexuáliserőszak-esetek 60 százalékát kiskorúak ellen követték el, valamint 186 esetben volt a szexuális erő­szaknak gyermekkorú, tehát 1–13 év közötti sértettje. 2015-ben Magyarországon összesen további 154 olyan regisztrált bűncselekmény esett a szexuális visszaélés és a szexuális kényszerítés kategóriájába, ahol kiskorú volt a sértett.

Nem túlzott merészség tehát évi sok száz, sőt egy-két ezer 18 év alatti szexuális áldozatról beszélni, főként hogy ezek csak a regisztrált esetek, és a szakemberek szerint a területen magas a latencia. Ráadásul nincs javuló ten­dencia: 2009 és 2015 között a kiskorú sértettek aránya a szexuális erőszak bűncselekményben gyakorlatilag változatlan, 55 és 62 százalék között mozog. 2015-ben a szexuális erőszak és a gyermekpornográfiával való visszaélés bűncselekményében a regisztrált esetek körülbelül felében rokoni kapcsolat állt fenn az elkövető és a sértett között, a rokoni kapcsolódás aránya a szeméremsértés esetében a legkisebb, 5 százalék.

Nemzetközi kutatások szerint nagy általánosságban minden ötödik gyerek érintett szexuális visszaélés sértettjeként, más statisztikák alapján minden hatodik lányt és minden tizedik fiút bántalmazták szexuálisan.

A pedofília betegsége és a gyerekmolesztálás bűncselekménye tehát két külön jelenség, s az sem állítható, hogy ok-okozati kapcsolatban állnak egymással. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kötelékében dolgozó klinikai szakpszichológus, Somogyi Zsófia Borbála mindezt így foglalja össze:

„A pedofília általános vonzódási hajlam serdületlen gyerekek iránt, de vannak olyan esetek, amikor valaki normális szexuális vonzalom mellett valamilyen pszichés problémája vagy egyéb okok miatt követ el szexuális bántalmazást. Ez is ugyanolyan bűncselekmény, de egyszerűen nem mindenki pedofil, aki szexuális jellegű bűnt követ el 18 év alatti személy sérelmére. Ez egy összemosás, egy stigma. Ráadásul az elkövetett bűncselekményeik is teljesen különbözőek. Az az elképzelés róluk, hogy cukros bácsik, akik odamennek a játszótéren a gyerekekhez, elcsábítják őket és valamilyen szexuális kapcsolatot létesítenek velük… Van ilyen is, de ha megnézzük, hogy mennyien vannak börtönben szexuális bűncselekmény miatt, azok közül hánynak van 18 év alatti sértettje, és hogy ezek közül ténylegesen hány vonzódik szexuálisan gyerekekhez, akkor az egy igencsak elenyésző szám.”

A kép illusztráció, és a német szexuálisbűnelkövetés-megelező Don't offend! nevű program szpotjából származik

Fotó: dont-offend.org

A pedofil terápiája

Hogy azzal az emberrel beszélhessek, aki Magyarországon az elmúlt tíz évben a legtöbb pedofilnak próbált pszichológiai segítséget nyújtani, a Balassagyarmati Fegyház és Börtönig kell mennem. A börtön pszichológusa, Pekáry László egy másik pszichológussal, Pregunné Puskás Gyöngyivel tíz éve tette le egy pedofiloknak segítő terápiás csoport alapjait. A Belgiumban szakmai tapasztalatokat gyűjtő Puskás Gyöngyi a Ne Bánts Világ! Alapítvánnyal a szexuális abúzus megelőzését célzó prevenciós órákat tartott általános iskolákban.

A foglalkozások célja az volt, hogy a gyerekek felismerjék a veszélyes helyzeteket, merjenek segítséget kérni. Aztán felmerült, hogy nemcsak a potenciális áldozatokat kellene megmenteni attól, hogy áldozatok legyenek, hanem a potenciális elkövetőkkel is kellene foglalkozni. Mivel a szexuális bántalmazásnál a szabadulás utáni bűnismétlés aránya magas, akár 60–80 százalék, a potenciális elkövetőket leghatékonyabban a börtönökben lehet megtalálni – a 2009-ben elindult első csoport tagjai frissen szabadult bűnelkövetők voltak. Ennek köszönhetően kezdték el külföldi példák alapján Magyarországon is bevezetni azt, hogy a börtönökben a szexuális bántalmazókra külön hangsúlyt helyez a büntetés-végrehajtás. Ez ma általános nemzetközi gyakorlat és európai uniós irányelv is.

A programot kezdetben egy pályázaton keresztül a Szociális és Munkaügyi Minisztérium nők és férfiak társadalmi esélyegyenlősége osztálya finanszírozta, de csak egy évig. Azóta a csoport önkéntes alapon, bármiféle intézményi háttér nélkül működik. Ma is összejönnek havonta egy szombaton egy négyórás együttlétre, jelenleg 5-6 fő jár állandóan, és ahogy Pekáry Lászlótól és a másik csoportvezetőtől, Gosztonyi Géza szociális munkástól, a mára megszűnt Budapesti Szociális Forrásközpont egykori vezetőjétől megtudom, a tíz év alatt összesen mintegy 25 ember fordult meg náluk. Nemcsak börtönviseltek, jelenleg a csoport fele nem követett el semmilyen gyermekbántalmazást.

„Legfőbb cél a prevenció, a belátás növelése, egy általános pszichoedukáció. Már az előrelépés, ha a tagoknak és a családnak van minimális rálátása erre a betegségre. Rávezetjük őket arra is, hogy nincs olyan, hogy a gyerek is akarta, mert mindenképpen a felnőtté a felelősség. Próbáljuk elérni, hogy az is visszatartó erő legyen, hogy tudják: a gyereknek lelkileg rosszat tesz a helytelen érintkezés. Nem gyógyító terápiáról beszélünk, csakúgy, mint a drog- és szerencsejáték-függőségnél, hanem egy olyan kontrollmechanizmus kiépítéséről, amivel képesek átfordítani a vágyukat valamilyen legális, elfogadható formába” – mondja Pekáry.

„A legfontosabb ennél a csoportnál az, hogy van. Valahol elfogadják az embert, ez kincs. A legutolsó ülés szerintem nagyon sikeres volt: valamiért meg lehetett dicsérni mindenkit. Az egyik visszautasított egy gyereket azzal, hogy nem vagyok a cimborád; ez nagy dolog. Nem biztos, hogy egy éve ez történt volna” – teszi hozzá Gosztonyi.

Gosztonyi elmondása alapján mindenféle társadalmi rétegből, mindenféle végzettséggel jönnek. Találkozott már családos és hívő katolikus pedofillal, aki éppen arra készült, hogy elhagyja a családját és bevonuljon szerzetesnek – csakhogy a fő motivációja a büntetés-végrehajtás előli elrejtőzés volt, őt el is küldték a csoportból. Abban mindenesetre Pekáry és Gosztonyi is egyetért, hogy a negatív társadalmi stigma nehezíti a munkát. „Magyarországon nincs olyan intézmény, ahol foglalkoznának ezzel.

A szenvedélybetegekre ambulanciák szakosodnak, az evés­­zavarosokra pszichológusok specializálódnak, vannak önsegítő csoportok szerencsejáték-függőknek, a pedofília valahogy mindig kimaradt” – mondja Pekáry. Egyetértenek abban is, hogy a leghatékonyabb egy, az Anonim Alkoholistákhoz hasonló program lehetne. Finanszírozás hiányában rendszeresen felmerül, hogy megszűnik a csoport, helyszínt is nehezen találnak, nincs intézmény, amely szívesen befogadna egy ilyen csoportot. De a tagok kérésére fenntartják a havi egy alkalmat önkéntes társadalmi munka formájában, mert ha egyedül maradnának a problémájukkal, nőne a bűnelkövetés kockázata.

A részleg

A BvOP Steindl Imre utcai főhadiszállásán szűk folyosókon kísérnek a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézetig; ott kaptam időpontot annál a klinikai szakpszichológusnál, aki az ország egyetlen olyan hivatalos terápiás csoportját vezeti, amelyen 18 év alatti sértettes szexuális bűnelkövetők vesznek részt. A program 2015 óta fut, Somogyi Zsófia Borbála harmadik éve tölt hetente két napot a csoporttal a Budapesti Fegyház és Börtön speciális részlegén. A kezelés biztosítására a törvény kötelezi a büntetés-végrehajtást: a 18 év alatti személyek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekménynél fel kell ajánlani valamilyen visszaesési kockázatot csökkentő programon való részvételt.

A gyakorlat így zajlik: ha valaki ezzel börtönbe kerül, nyilatkozhat arról, hogy igénybe veszi-e a helyi börtönben a tízalkalmas pszichológiai üléssorozatot, valamint arról is, hogy igénybe veszi-e a Budapesti Fegyház és Börtön speciális részlegén a legalább nyolc hónapos terápiát. Utóbbi feltétele a bűn elkövetésének legalább részleges belátása. A szexuális bűnelkövetők túlnyomó többsége egyik kezelést sem igényli, ilyenkor nincs mit tenni. Pekáry László például a balassagyarmati fegyházban tett látogatásunk időszakában éppen két klienssel foglalkozott. De a budapesti csoport évente 15–16 fővel elindul.

„Érthető módon ezeknek a bűncselekményeknek a társadalmi megítélése szélsőségesen negatív. De a képlet azért nem ilyen egyszerű. Jó volna kicsit érzékenyíteni a társadalmat. Ezek az emberek olyan elzárást kapnak, amelynek egyszer vége van, kijönnek, és ha nem tudunk velük mit kezdeni, csak magunknak csinálunk problémát hosszú távon” – mondja Somogyi.

A szexuális bűnelkövetőknek, pláne, akik kiskorúakat bántalmaztak, a börtönön belüli megítélése még a társadalmi megítélésnél is rosszabb. „Alapvető emberi igény, hogy szeretnénk azt gondolni, legalább olyan jó vagy jobb emberek vagyunk, mint mások. A bűnelkövetőknek nehéz maguk alá besorolniuk valakit, és innen nézve ők jó bűnbakok.” A büntetés-végrehajtásban igyekeznek védeni minden fogvatartott testi és lelki épségét. Ezért a program kezdetekor azonnal bekerülnek a részlegre, nem kell két hétig várni az elhelyezésre, mint általában máshol. Itt olyanokkal vannak együtt, akik hasonló bűncselekményt követtek el, persze, ezt nem feltétlenül tudják azonnal egymásról.

Ez egy legalább 8 hónapos, intenzív, kognitív viselkedésterápiás program dinamikus elemekkel kiegészítve, heti négy alkalommal, házi feladatokkal. Emellett hetente egyszer Gasteiger Nóra (szintén a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet munkatársaként) művészetterápiás foglalkozást tart a résztvevőknek. A pszichoterápiás folyamat során a tagok együtt fejtik fel, hogy mik azok a pontok az élettörténetükben, amelyek oda vezettek, hogy kialakult a bűncselekmény elkövetésének szituációja. Szétboncolják magát a bűncselekményt, pillanatról pillanatra, azért, hogy kirajzolódjon a motivációs háttér.

„Hogy ők maguk megérthessék – mondja Somogyi Zsófia Borbála –, milyen volt az a gondolkodás, az az érzelemvilág, ami a bűnelkövetéshez vezetett. Vannak olyan személyiségzavarok, ahol minimálisnak látom a változás esélyét. Az én dolgom mégis az, hogy mindenkit próbálok segíteni, és mindenkinek megadom a változás lehetőségét. Persze, ha valaki egyáltalán nem vállal felelősséget a cselekedetéért, akkor kikerül a csoportból. Itt ugyanis kimondottan azzal dolgozunk, hogy ezek az emberek bűnösnek tartják magukat, vagy legalább vállalják azt, hogy elkövettek valamit, ami bűncselekménynek minősül ebben a társadalomban, még ha nem is értik, hogy miért.

Azzal kezdünk, hogy írnak egy önéletrajzot, különös figyelmet fordítva a szexuális élettörténetükre. Mindenki elolvassa mindenkiét. Később megtanítom nekik a gondolatnapló módszerét, és némi gyakorlás után leírják a bűncselekményük gondolatnaplóját is. Olyan rész is van, amikor azzal foglalkozunk, mit okoztak, okozhattak az áldozataiknak. Mint minden terápiában: nem mondom meg a tutit, csak utat és lehetőségeket mutatok.”

A terápia hatékonyságáról, az elmúlt öt év résztvevőinek – bő hetven fő – visszaesési mutatóiról egyelőre nincsenek nyilvánosan elérhető adatok.

Máshol

Az általam felkeresett szakemberek újra és újra hangsúlyozzák: a pedofíliában szenvedők és kiskorú sértettes szexuális bűnelkövetők terápiás kezelése során a segítségnyújtás elsősorban egy eszköz arra, hogy a közösség minimalizálja a kiskorú szexuális áldozatok számát. Van olyan ország, ahol a kényszerkasztráció (Lengyelország), a kényszergyógykezelés is elfogadott, máshol évtizedek óta foglalkoznak pedofilok pszichológiai kezelésével (Csehország).

Angliában alapítványi háttérrel működik a Specialist Treatment Organisation for Perpetrators and Survivors of Sexual Offending (StopSO), ez olyan orvosokat és pszichológusokat tömörít, akik professzionális segítséget nyújtanak potenciáis bántalmazóknak, pedofiloknak, a családjuknak, de segítenek áldozatoknak is. A jelentkezés után 3–5 napon belül elérhető egy pszichológus, a kezelés viszont nem ingyenes.

Németországban 2005 óta működik a Präventionsprojekt Dunkelfeld, amelyet 2008 óta az állam is támogat. Itt sem a visszaesés, hanem az első bántalmazás megelőzése a cél: megtalálni és elérni azokat a pedofilokat vagy potenciális bántalmazókat, akik az elkövetés határán vannak. A kezelés bizalmas és ingyenes, a projekt a nyilvánosságban is megjelenik időről időre. Honlapjuk szerint 2010 óta 9515-en jelentkeztek, 2894 főt diagnosztizáltak, ebből 1554-nek ajánlottak terápiás kezelést, 360 ember pedig sikeresen végig is csinálta azt. A begyűjtött adatok egy részét folyamatosan publikálják, az elért pedofil embere­ket kutatásokba vonják be.

További lehetőség a mostanra nemzetközi programmá alakult CoSA, vagyis a Circles of Support and Accountability (A Támogatás és Felelősségvállalás Körei). A program alapjait egy mennonita vallásos közösség tette le, a módszer lényege, hogy a társadalomba visszatérő szexuális bántalmazónak önkéntesek nyújtanak naponta 1–2 órányi segítséget a hétköznapi életben.

Az öt nem szakmabeli aztán hétvégén találkozik egy szociális munkással vagy pártfogóval, és közösen elkészítik az adott hét naplóját. A programban a közösség tagjai, a nem hivatásos segítők hosszú távú jelenléte közvetíti azt az üzenetet, hogy be tudunk fogadni, tudunk neked segíteni, de csak akkor, ha nem követsz el bűncselekményt.

A CoSA az eddigi tapasztalatok és ezer jól dokumentált eset alapján azt ígéri, hogy drasztikusan, akár felére csökkenthető a visszaesés a szexuális bántalmazások esetében, ugyanakkor tudományos szempontból a kutatások kiszélesítése hozhatna valódi bizonyítékokat. A Budapesti Szociális Forrásközpont megszüntetéséig Magyarország megfigyelőként részt vett a CoSA-ban, zajlottak az előkészületek egy tesztprojekt beindítására – erre azonban végül nem került sor, és minden bizonnyal már nem is fog.

Gosztonyi Géza és Pekáry László szerint a hazai szabályozásnak, hozzáállásnak még sokat kellene fejlődnie, a legnagyobb gond az, hogy a csoportjukon kívül nincs hova fordulni segítségért. Családsegítőben vagy körzeti pszichiátriai gondozóban lehet próbálkozni, de érdemes felkészülni arra, hogy a pszichológusok, pszichiáterek nem szívesen vállalják a feladatot – holott a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló 2011/93-as európai parlamenti és tanácsi irányelv nemcsak a visszaesési kockázatokat csökkentő programok biztosítását rögzíti, hanem külön kitér a bűnmegelőzési programokra vagy intézkedésekre:

„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy azok a személyek, akik attól tartanak, hogy elkövethetik a 3–7. cikkben említett [gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléstípusok] bűncselekmények egyikét, indokolt esetben hozzáférhessenek olyan hatékony bűnmegelőzési programokhoz és intézkedésekhez, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy értékeljék az ilyen bűncselekmények elkövetésének kockázatát és megelőzzék azok elkövetését.”