„Úgy hívjuk, stricitanszék” - Julie Bindel aktivista

  • Orosz Ildikó
  • 2016. október 5.

Lélek

Egy olyan nemzetközi bűnöző után nyomozott a Szeged melletti Balástyán, akiről hosszú éveken át minden vád lepergett. Mr. Teflon – ahogy a hatóságok nevezték Daviest – májusban ugyan rács mögé került nagy összegű csalás miatt, de Bindel szerint a történet ezzel nem ért véget. Aktuális küldetése mellett jogvédő tevékenységéről és egy leszbikus átnevelőterápia tapasztalatairól is kérdeztük.

Magyar Narancs: Járt már Magyarországon?

Julie Bindel: Igen. A nemzetközi szexkereskedelemről szóló, készülő könyvemhez gyűjtöttem anyagot. Magyarország azért fontos, mert a nemzetközi szexkereskedelemben egyszerre tölti be a küldő és fogadó ország szerepét. Jól prosperál a szexpiac és az ide irányuló szexturizmus, mivel a kapitalizmus mellett patriarchális viszonyok uralkodnak. A mostani utazásom célja elsősorban John Davies ügyeinek feltárása (lásd A fehérgalléros balástyai rém című keretes írásunkat), mivel meggyőződésem, hogy emberkereskedő.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

MN: Miért érdekes Davies azután, hogy 12 évre lecsukták?

JB: 1999-ben egy prostitúcióval és emberkereskedelemmel foglalkozó konferencián odajött hozzám két europolos nyomozó, hogy vannak-e információim róla. Kelet-európai gyerekkereskedelemmel gyanúsították. Davies világszerte migrációs szakértőként lépett fel, és azt képviselte – ami ma egyetemi körökben is terjedő nézet –, hogy az emberkereskedelem nem olyan nagy probléma, csak a keresztények meg a feministák keltik a morális pánikot, és a

Névjegy

Szabadúszó, a Guardian állandó szerzője, a Lincolni Egyetem vendégkutatója, korábban a Leedsi Egyetem erőszak, bántalmazás és gender központjának helyettes vezetője. Szakterülete a nők elleni erőszak, a prostitúció és emberkereskedelem, a meleg/leszbikus jogok és a vallási fundamentalizmus. Radikális, provokatív, megosztó személyiség, például ellenzi a melegházasságot, de vádolták már transzfóbiával is. 54 éves, az Independent Pink listáján a 101 legbefolyásosabb meleg/leszbikus brit egyike.

szexmunkások „migrációja” még mindig jobb a nőknek, mint a vécépucolás. Davies akadémiai karrierjét súlyos bűncselekmények elfedésére is használta, amelyek egy részéért egyelőre nem vonták felelősségre. Európa-szerte hamis alapítványokat hozott létre, és a jelek szerint román, ukrán, albán és más balkáni, főként szegény sorsú roma nőkkel és gyerekeikkel kereskedett. 2009-ben részt vettem egy brit tárgyaláson, ott a múltban elkövetett kétrendbeli gyermekbántalmazással vádolták: a vád szerint egy hatéves gyereket szexuálisan molesztált, egy nyolcévest pedig megerőszakolt. Bizonyítékok hiányában felmentették, ahogy ejtettek egy másik vádat is, mely szerint két nőt erőszakolt meg Magyarországon gyerekkorukban. Davies felmentése után írtam egy levelet a Sussexi Egyetem migrációkutató tanszékének, kérdőre vontam őket az emberkereskedelmet tagadó, a feminista bírálatokat diszkreditáló hozzáállásuk miatt. Azért írtam nekik, mert erről a tanszékről, amit „stricitanszéknek” is nevezünk, számos szexmunkát és a szexmunkások „migrációját” támogató személy került ki. Itt szerezte doktoriját Davies, itt dolgozott a fia, Benjamin és munkatársa, Olsi Vullnetari (ma mindhárman börtönben ülnek csalás, illetve pénzmosás miatt); valamint Olsi testvére, Julie Vullnetari, aki Davies szeretője volt. Meggyőződésem szerint ő szintén részt vett albániai nők kereskedelmében. Davies többször fenyegette rágalmazási perrel azokat, akik nyilvánosan firtatták az ügyeit, köztük engem is, de sikertelenül. Ráadásul miután elmélyedtem a témában, sokkal többre bukkantam, mint amire számítottam. Ezért szeretném, ha jelentkeznének az egykori áldozatok, illetve tanúk Magyarországról is, és az ő vallomásuk, illetve az új bizonyítékok segítségével Daviest és bűntársait – köztük elismert tudósokat – felelősségre vonnák. Kutatásaim egy részét nyilvánosságra hoztam, illetve később szeretném megjelentetni, de természetesen a nyomozó hatóságoknak is át fogom adni.

MN: Vannak a sussexi „stricitanszékhez” hasonló műhelyek máshol is Nagy-Britanniában?

JB: Nincsenek. A Sussexi Egyetem híres a posztmodern, liberális hozzáállásáról a szexualitás és a szexuális kisebbségek kutatásában. Azt hangoztatják, hogy a prostitúció a nők választása, amivel nincs semmi gond, a világ egy nagy piac, ahol az emberek a veséjüket is eladják. Vagyis problémamentesnek állítják be a szexipart, kizárólag a szegény nők pénzkereseti lehetőségeként jellemezve.

MN: Az Amnesty International májusban szintén azzal állt elő, hogy a szexmunka dekriminalizálását tartják üdvösnek, bár továbbra is elítélik az emberkereskedelem és a bántalmazás minden formáját.

JB: Én is kiállok amellett, hogy szexet pénzért árulni nem bűncselekmény. Csakhogy az Amnesty – ahogy ők fogalmaznak – a szexipar „minden működési aspektusának” dekriminalizációja mellett kampányol, és ezzel már mélységesen nem értek egyet, hiszen innentől kezdve az emberkereskedőket és striciket egyszerűen átkeresztelhetnénk menedzsereknek és ügynököknek. Úgy gondolom, hogy valóban békén kell hagyni azt a csekély kisebbséget, aki tökéletesen boldog a szexmunkával, de támogatni kell azokat, akik ki akarnak szállni, és fel kell számolni a stricik és az escortügynökségek világát, az emberkereskedelmet, a szexturizmust, a szexuális bántalmazást. Jónak tartom a prostitúcióval kapcsolatos ún. északi modellt, amely dekriminalizálja a szexuális szolgáltatást nyújtókat, de lesújt a futtatókra és a vásárlói oldalra.

MN: Az Amnesty szerint is csak azt lehet szexmunkásnak tekinteni, aki szabadon döntött erről, nem kényszer hatására.

JB: És közben olyan kifejezéseket használnak, mint „fiatalkorú szexmunkás”! Ráadásul az a kisebbség, amelyik elégedett a maga szexmunkás életével, nem reprezentálja a többséget, akik azért kényszerülnek áruba bocsátani a testüket, hogy ne haljanak éhen vagy enni adhassanak a gyerekeiknek.

MN: Alapítója a Justice for Women jogsegélyszervezetnek. Legismertebb védencük, Emma Humphreys esete precedenst teremtett a brit joggyakorlatban. Mi volt ennek a lényege?

JB: 1990-ben hoztuk létre a szervezetet; azokat a nőket képviseljük, akik sorozatos bántalmazás és provokáció után, végső kétségbeesésükben megölik a bántalmazójukat. A bírák többsége nem mutat együttérzést ezekkel a nőkkel, azt kérdik, miért nem léptek ki a kapcsolatból, miért nem fordultak segítségért. Kevés ilyen eset van, Angliában és Walesben évente 10-12, ezzel szemben hetente két nő hal meg családon belüli erőszak miatt, s a háttérben évekre visszanyúló bántalmazás áll. Ilyenkor a bíróság enyhítő körülményként veszi figyelembe, hogy a férfi „feldúlt” volt, mert a nő – igaz vagy sem – megcsalta; vagy állandóan perlekedett vele. Fel sem merül, hogy a férfi is odébbállhatott volna. A legtöbbször emberölésért ítélik el a férfiakat, amiért enyhébb büntetés jár, a nőket viszont a súlyosabb gyilkosságért. Emma Humphreys 16 éves volt, amikor megölte a bántalmazóját. Gyerekkorától rendszeres családon belüli erőszak szemtanúja, majd áldozata volt. 12 évesen megszökött otthonról, kezdetben fedélért prostituálta magát, aztán egy futtató lecsapott rá. Egy éjjel csoportosan megerőszakolták, és utána a stricije is megtámadta. Végső kétségbeesésében felkapott egy kést. Már hét éve ült börtönben, amikor megtalált bennünket. A partnerem – aki filmesből képezte át magát ügyvéddé – három éven át minden második héten bement hozzá, hogy megismerje az egész élettörténetét. Végül sikerült elérnünk, hogy a bíróság figyelembe vegye mindazt, ami idáig juttatta. Azóta létezik a „kumulatív provokáció” mint hivatkozási alap, vagyis hogy ezek a kétségbeesett nők nem gyilkosok. Három évig harcoltunk a bíróságon, Emma fantasztikusan képviselte a kampányunkat, szabadulásakor rengeteg újságíró várta, címlapokon tárgyalták az esetét. Törékeny, sebezhető, és mégis erős nő volt. Sajnos az anorexiáját és a börtönben szerzett gyógyszerfüggőségét nem sikerült kezelni, és három év múlva meghalt. Az emlékére létrehoztunk egy díjat, amit olyan személyek, illetve csoportok kaphatnak meg, akik hasonló ügyekben sokat tettek. Várjuk a magyar jelölteket is!

MN: Ön radikális feministának vallja magát. Genderkérdésekben hogyan tekint az utóbbi időszakra?

JB: Az elmúlt 10 évben minden idők legnagyobb visszalépését látom. Egy új, liberális vonulat dominál, amelyben erősen privilegizált helyzetű, a radikális feminizmustól rettegő férfiak és nők amellett kardoskodnak, hogy például a prostitúció egyenlő a nők felszabadításával. A feminizmus egyre inkább az individuális jogokra koncentrál, ahelyett, hogy minden nő kollektív mozgalma lenne. Igen, radikális feminista vagyok, és nem hiszek az egyéni szintű politikában! Most például minden arról szól, hogy Hillary Clinton, vagyis egy lesz-e az elnök, de elfelejtkezünk a társadalom legalján élő, kiszolgáltatott nők millióiról. Az üvegplafont döngetjük, miközben tömegek fuldokolnak a pincében. Nekem fontosabb, hogy egy nőnek legyen mit ennie, és elmehessen egy menekülttáborban a latrinára anélkül, hogy megerőszakolnák.

MN: Egyszer részt vett egy leszbikus átnevelőterápián az Egyesült Államokban. Miért ment oda, és mit tapasztalt?

JB: Először is le kell szögeznem: a terápia az esetemben nem járt sikerrel! A Straight Expectations (Heteró elvárások) című könyvemhez gyűjtöttem anyagot inkognitóban az USA-ban. Azért ott, mert Angliában felismertek volna. Olyan boldogtalan leszbikusként jelentem meg a terápián, aki hajlamai miatt elvesztette a családját és a vallását. A célom annak az aljas és veszélyes keresztény hozzáállásnak a feltárása volt, mely szerint a homoszexualitás bűnös, gonosz dolog. Nos, a terápián megtudtam magamról, hogy bizonyára bántalmaztak szexuálisan és elhanyagoltak gyerekkoromban, a bátyáim elnyomtak, de az is lehet, hogy egyszerűen fejre ejtettek. A mentorom azt javasolta, hogy esténként maradjak otthon, ne nézzem meg turistaként a várost, ne találkozzak senkivel, hanem imádkozzak és gondolkozzak. Úgyhogy esténként elővettem egy üveg gint, iszogattam magamban és tévéztem. Annak ellenére, hogy csak szerepet játszottam, rettentően megviselt érzelmileg ez az egész: még hazafelé, a coloradói repülőtéren is elsírtam magam. Beszállásnál az egyik utaskísérőnek elmeséltem, honnan jövök. Teljesen kiakadt, hogy létezik ilyen átnevelőterápia. Odahívta az egyik kollégáját, egy fiatalembert, akiről kilométerekről látszott, hogy meleg, és együtt szörnyülködtek. Mire felocsúdtam, már az első osztályon találtam magam a turistajegyemmel.

A fehérgalléros balástyai rém

John Davies 58 éves brit állampolgárt idén májusban 12 évi börtönbüntetésre ítélték, mert kamu jótékonysági alapítványokon keresztül 5 millió fontot csalt el. Bűntársaival (egyikük a saját fia) szegény sorsú nők és gyerekek megsegítésének ürügyén loptak el milliókat a brit államtól és az adakozó emberektől, amit 15 ország bankszámláin átfuttatva mostak tisztára. Az elsíbolt pénz legnagyobb része a Szeged melletti Balástyán, Daviesék lakhelyén landolt, a teljes összegből eddig csak mintegy 800 ezer font került elő. A doktori fokozattal rendelkező, migrációkutatóként elismert Davies letartóztatásáig számos támogatóval rendelkezett, rendszeresen adott elő nemzetközi konferenciákon, egyetemeken, és kampányolt a szexmunka és a szexkereskedelem legalizálása mellett. 1993-ban nemzetközi botrányt kavart, amikor romániai nőket rávett, hogy az ottani örökbefogadási szabályozást megkerülve Magyarországon szüljék meg és hagyják el gyermeküket, ő pedig 28 csecsemőt közvetített amerikai örökbefogadók felé, fejenként 20 ezer dollárért. Az 1990-es évektől több országban nyomoztak utána emberkereskedelem, gyerekkereskedelem, illetve nők és kiskorúak sérelmére elkövetett erőszak gyanújával, de rendre felmentették bizonyítékok hiányában. Ezzel együtt legalább két országból kitiltották (Egyesült Államok, Románia), Horvátországban pedig egyszer le is tartóztatták, de tisztázta magát.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.